Holnap indul a CineMaraton Holnap indul a CineMaraton

Holnap indul a CineMaraton

Kizárólag a román filmművészetre összpontosító televízióadó indul március 30-án Romániában, a neve CineMaraton.

A csatorna a DCS kábeltévé-hálózatában – illetve az ehhez tartozó Akta Telekom platformon – lesz elérhető országszerte holnap délutántól: a sugárzás 16 órakor kezdődik, este 8-tól pedig műsorra tűzik az első filmet, a Declaraţie de dragoste című, 1985-ös Nicolae Corjos-filmet.

A filmeken kívül rendezőkkel, színészekkel, film- és színházkritikusokkal készült interjúkat, valamint előzeteseket tűznek műsorra, és kontextusba helyezik a következő filmet vagy programpontot – ígéri az Akta közleményére hivatkozva a Mediafax. Eszerint állandó rovat lesz a CineInterviu (a következő filmről szóló, a film sugárzása előtt bejátszott interjúk), a CineRezumat (a film történetének összegzése 5 percben), valamint a CineŞtie című, interaktív kvízrovat. A CineMaraton tartalma nagyjából egyharmadában lesz eredeti, kétharmadában átvett (ezt a részt maguk a filmek képezik).

A bukaresti székhelyű Digital Cable Systems (DCS) új, tematikus tévécsatornája tavaly szeptemberben kapott működési engedélyt az Országos Audiovizuális Tanácstól (CNA), a szerkesztőség az Argeş megyei Câmpulungon van.

 

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards