Gulag. Filmbemutató és kerekasztal-beszélgetés Kolozsváron Gulag. Filmbemutató és kerekasztal-beszélgetés Kolozsváron

Gulag. Filmbemutató és kerekasztal-beszélgetés Kolozsváron

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dokumentumfilm-bemutatóval zárja a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében szervezett programjait. A rendezvény helyszíne az egyetem Tordai úti épülete, kezdési időpontja február 25., 11 óra.

Köszöntőt mond dr. Tonk Márton egyetemi tanár, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánja, a rendezvényt megnyitja dr. Murádin János Kristóf egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának kari kancellárja.

A dokumentumfilmek – Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?, valamint Tóth Orsolya A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című munkája – az Erdélyben, s azon belül hangsúlyosan a Kolozsváron történtekre fókuszálnak, emléket állítva a polgári lakosság szovjet fogságba hurcolásának.

A filmbemutatókat kerekasztal-beszélgetés követi a dokumentumfilmek rendezőivel és a téma történész szakértőivel.

Az eseményt követően emléktúra keretében bemutatják az új mobiltelefonos alkalmazást, amely a kolozsvári gyűjtőpontok helyszíneire kalauzol.

A rendezvény állófogadással zárul.

Az esemény a Facebookon

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?