Eposzt forgatnak a sztálingrádi csatáról Eposzt forgatnak a sztálingrádi csatáról

Eposzt forgatnak a sztálingrádi csatáról

Fjodor Bondarcsuk a sztálingrádi csatáról készít filmet, a forgatás már augusztusban megkezdődik, bár a rendező még nem tudta biztosítani a szükséges pénzt. (MTI)

Bondarcsuk egy korábbi interjúban elmondta: a film öt férfiról szól, akik egy házban kötöttek ki, találnak egy 18 éves lányt, aki eltemette egész családját, és ott akar maradni. Egy közeli házban viszont németek vannak. A frontvonal két oldalán összesen öt méter lehet, a németek és az oroszok ismerik egymást arcról, és még „vízbéke" is van közöttük: nem lőnek a másik félre, amíg az vizet vesz a folyóból. Ez a furcsa, hétköznapi történet zajlik a hatalmas csatajelenetek háttere előtt.

Pontosan nem tudni, milyen költségvetéssel készül a film, Bondarcsuk az év elején 30 millió dollárról, később 20-22 millióról beszélt, a VTB bank 20 milliós kölcsönnel finanszírozza a filmet. Az alkotást a sztálingrádi csata jövő nyári, 70. évfordulójához időzítve szándékoznak bemutatni.

A rendező saját, épülő stúdiójában akart forgatni, de ott nem lesznek meg idejében az épületek. Számos neves külföldi színészt hívott meg, de nevüket egyelőre nem közölte, mert a szerződéseket még nem írták alá. Egyedül annyit tudni, hogy a Hollywoodban is dolgozó német Til Schweiger nem vállalta a felkínált szerepet, mert nem alakít nácikat. A forgatás nagy része külső helyszíneken zajlik majd, egy Szentpétervár melletti falunál, egy régi katonai támaszpont közelében, ahol még háborús romokat is találtak.

A forgatókönyvet Ilja Tilkin három évig írta, a film zeneszerzője Angelo Badalamenti, aki David Lynch több filmjének, egyebek között a Twin Peaks sorozatnak és a Mulholland Drive című filmnek a zenéjét jegyezte. Az sem dőlt még el, hogy a film háromdimenziós lesz-e.

Fjodor Bondarcsuk, Szergej Bondarcsuk neves rendező (Háború és béke) és Irina Szkobceva színésznő fia, ismert filmrendező, színész, televíziós műsorvezető és vállalkozó.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond