Bond-relikviákat árvereznek Los Angelesben Bond-relikviákat árvereznek Los Angelesben

Bond-relikviákat árvereznek Los Angelesben

Elárvereznek Los Angelesben egy magángyűjteményt, amely az összes eddigi Bond-film plakátjait és köztük számos ritkaságot is tartalmaz.

A Profiles in History aukciósház szerint a bevétel meghaladhatja a 200 000 dollárt (43 millió forint). A ritkaságok között szerepel a londoni Leicester téri premierre készült Oroszországból, szeretettel című 007-es film plakátja 1963-ból. A poszterért, amelyből mindössze néhány darab maradhatott meg, 10–15 ezer dollárt (2–3 millió forint) vár az árverező cég.

A december 15-re és 16-ra szervezett árverés másik izgalmas darabja a legelső 007-es filmplakátok közül való, 1962-ből származó Dr. No-plakát. Ennek értékét 3000–5000 dollárra (650 000–1 millió forint) becsülik.

A kultikus kollekciót egy brit magángyűjtő vásárolta össze 25 év alatt – közölte Joe Maddalena, az aukciósház elnöke.

Az 50. Bond-évfordulóval egybeeső árverésen más 007-es emlékeket is áruba bocsátanak, valamint olyan filmes relikviákra is lehet majd licitálni, amelyek nem kötődnek a Bond-univerzumhoz.

Egy október elején megtartott londoni aukciós gálán 752 000 font (260 millió forint) folyt be Bond-relikviák árveréséből. A Quantum csendjében szereplő Aston Martin sportkocsiért 157 000 fontot (54 millió forint) fizetett egy licitáló. A bevételt jótékony célokra fordítják.

Az első James Bond-film, a Dr. No 1962-ben debütált a mozikban. A sorozat Skyfall című, 23. részét október 26-án kezdik vetíteni a román és a magyar filmszínházakban.

(HVG/MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes