Marc Forster

Filmjei a Filmtetten

Az ember, akit Ottónak hívnak

Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022
Rendező

Otto a lakópark réme. Pedig nem hangos, nem rendetlen, nem szabálytalan. Sőt, az ellenkezője: épp az a baj vele, hogy szuperrendes, őrületen visszafogott, és mániákusan ragaszkodik a szabályok betartásához. És ha meglátja, hogy valaki eltér az elveitől, azt nem fél figyelmeztetni. A szomszédjába költözik egy Dél-Amerikából érkezett család. Ők kicsit hangosabbak. Kicsit szabálytalanabbak. Kicsit közvetlenebbek. És hiába próbálja Otto meggyőzni őket, hogy a lakópark minél több szabályra vágyik, a család inkább úgy gondolja, a szeretet a lényeg. Még ha az egy kis ricsajjal is jár.

Elolvasom a kritikát

Barátom, Róbert Gida

Színes filmdráma, családi, fantasy, 104 perc, 2018
Rendező

Az immáron felnőtt Christopher Robin, vagyis Róbert Gida elvesztette gyerekkori képzelőerejét, és mostanra már csak a munkájának él, zsúfolt teendői mellett pedig még a saját családjára sincs ideje. Ám ekkor Micimackó és barátai újra belépnek az életébe, hogy emlékeztessék egykori önmagára, és segítsenek neki ráébredni, hogy az életben mi az igazán fontos.

Elolvasom a kritikát

Z világháború

Színes akciófilm, filmdráma, horror, sci-fi, thriller, 116 perc, 2013
Rendező

Az ENSZ-alkalmazott Gerry Lane átszeli a világot az idővel versenyezve, hogy módot találjon egy olyan zombijárvány megállítására, ami kormányokat és hadseregeket kényszerített térdre, s magának az emberiségnek a megtizedelésével is fenyeget.

Kapcsolódó cikkek:

Géppisztolyos prédikátor

Színes akciófilm, életrajzi, bűnügyi, 129 perc, 2011
Rendező, Producer

Sam Childers, a kábítószer-kereskedő keményfiú rátalál az Úrra, s a katonának kényszerített szudáni gyerekek jótevője lesz.

Elolvasom a kritikát

A Quantum csendje

Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 106 perc, 2008
Rendező

Miközben folytatja az előző részben megkezdett harcát, hogy felfedje az ügynökség valódi arcát, Bond és M kikérdezi Mr. White-ot, aki ráérbreszti őket arra, hogy a szervezet sokkal összetettebb és veszélyesebb, mint ahogy gondolták. Egy MI6 ügynök boncolási eredményei egy Haitin levő bankszámlához vezeti őket, ahol egy elhibázott lépés következtében Bond a gyönyörű, de életvészélyes Camille kezei köz [...]

Kapcsolódó cikkek:

Felforgatókönyv

Színes vígjáték, filmdráma, romantikus, 113 perc, 2006
Rendező

Egy reggel Harold Crick (Will Ferrell), a teljesen átlagos és magányos adóellenőr arra ébred, hogy egy női hang kommentálja minden mozdulatát, gondolatát és érzését. Harold precíz élete egyik pillanatról a másikra feje tetejére áll, amikor a narráció, amelyet csak ő hall, bejelenti, hogy Harold Crick hamarosan elhalálozik. A férfi elhatározza, hogy felkeresi a hang tulajdonosát, hogy változtassa meg a befejezést, ezért egy irodalmár [...]

Friss film és sorozat

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Vigyél a Holdra

    Színes romantikus, vígjáték, 132 perc, 2024

    Rendező: Greg Berlanti

  • Twisters - Végzetes vihar

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 117 perc, 2024

    Rendező: Lee Isaac Chung

  • Nemkívánatos személyek

    Színes bűnügyi, filmdráma, 100 perc, 2023

    Rendező: Ladj Ly

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Vigyél a Holdra

    Színes romantikus, vígjáték, 132 perc, 2024

    Rendező: Greg Berlanti

  • Twisters - Végzetes vihar

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 117 perc, 2024

    Rendező: Lee Isaac Chung

  • Nemkívánatos személyek

    Színes bűnügyi, filmdráma, 100 perc, 2023

    Rendező: Ladj Ly