Gálffi László

Filmjei a Filmtetten

Oda az igazság

Színes filmdráma, történelmi, filmszatíra, 85 perc, 2010
Szereplő

Az Oda az igazság a Mátyás-mítosz legrejtettebb részét ragadja meg: a királyság elnyerését, és a megöregedett uralkodó keserű felismerését: hogyan fogja továbbörökíteni azt a világot, amit felépített. És szembesül azzal, hogy ez lehetetlen, mert az a világ egyes-egyedül csak rá volt szabva. Az Oda az igazság nem az álruhás királyról, a szegények oltalmazójáról [...]

Kapcsolódó cikkek:

Férfiakt

Színes filmdráma, romantikus, 94 perc, 2006
Szereplő

Egy idősödő, házasságban élő író szerelmes lesz – ez még önmagában nem ritkaság. Esztergályos Károly Férfiakt című filmjének főhőse azonban egy fiatal, biszexuális fiúba szeret bele, aki ráadásul prostituált. Ez az érzés mindkettőjük emberi kapcsolataira végzetes hatást gyakorol, hiszen az érzelmek és érzékek viharába az író felesége és a fiú barátnője is belekeveredik.

Kapcsolódó cikk:

Jött egy busz...

Színes kalandfilm, fantasy, krimi, 100 perc, 2003
Szereplő

A Jött egy busz... öt, lazán kapcsolódó szkeccsfilmből áll; a részeket mindössze az köti össze, hogy mindegyik valamilyen módon kapcsolódik egy budapesti buszjárathoz. Az egymástól hangulatában és stílusában is erősen különböző mini-filmeket Török Ferenc (Cipők), Schilling Árpád (No Comment), Bodó Viktor (Negyedóra), Pálfi György (Táltosember vs. Ikarus) és Mundruczó Kornél (A 78-as Szent Johannája) k [...]

Kapcsolódó cikk:

Jézus Krisztus horoszkópja

Színes filmdráma, 90 perc, 1988
Szereplő

Járunk-kelünk a városban: utazunk vonaton, felhőtlenül ülünk be autókba, olykor elnéző derűvel hallgatjuk értelmiségiek egymást és bennünket ugrató beszélgetéseit, becsengetünk lakásokba, ahol nők várnak ránk, és képek és képek altatják el fürkésző szemünket - a valóság mint színes tévé -, és videomonitorok fantasztikus és visszajátszható mozgóképe kívánja magát elfogadtatni [...]

Requiem

Színes filmdráma, 103 perc, 1982
Szereplő

Az 1949-ben letartóztatott Hannover Istvánnak a halálhírét hozza István volt cellatársa, Pelle Gyula volt szerelmének, a gyönyörű Nettinek. A lány azóta már feleségül ment István és a többi kommunista védőügyvédjéhez, dr. Ágostonhoz, aki 1949 után is sikeres ember tudott maradni. A váratlan látogató megjelenése felkavarja Netti életét, feltolulnak a régi emlékek, Istvánhoz fűződő szerelm [...]

A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon

Színes filmdráma, 88 perc, 1981
Szereplő

"A csepűrágónak csak akkor van sikere, csak akkor ismerik el, ha nem az igazat mondja" – kesereg a bolognai színész, Filippo magyar barátjának, az ifjú Guthy Gáspárnak, akit társulatával együtt elkísért abba a magyar főúri udvarba, ahol az Itáliából hazahívott Gáspárt – mint az ősi család utolsó férfitagját – királlyá akarják koronázni. Gáspár számára a hazai [...]

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards