Oda az igazság
Jancsó Miklós
2010
Oda az igazság

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Oda az igazság

Színes, lengyel, magyar, osztrák, 85 perc, 2010
Magyar cím
Oda az igazság

Történet

Az Oda az igazság a Mátyás-mítosz legrejtettebb részét ragadja meg: a királyság elnyerését, és a megöregedett uralkodó keserű felismerését: hogyan fogja továbbörökíteni azt a világot, amit felépített. És szembesül azzal, hogy ez lehetetlen, mert az a világ egyes-egyedül csak rá volt szabva. Az Oda az igazság nem az álruhás királyról, a szegények oltalmazójáról, hanem a hatalomról, a hatalmi harcról, a hatalomra jutásról és a bukásról szól.

Ezt írtuk a filmről:

Kincs, ami nincs – A magyar filmzene története

A filmzenei szakirodalom egyik legizgalmasabb kérdése, hogy a Hollywood-központú szemlélet mellett milyen szinten lehet szegmentálni a filmzene világát.

Publicisztika, 2016. április 10. – írta

A katasztrófa értelmezése – Jancsó Miklós-portré 1.

Jancsó Miklós életében a katasztrófa többszörösen meghatározó tényező: már negyvenkét éves, amikor az első szerzői filmjét forgatja; alig fog bele a balos filmek forgatásába, a hetvenes évekre ki kell ábrándulnia; ennek ellenére a nemzetközi filmtörténetben nemzeti klasszikus vált belőle; a „katasztrófa” értelmezésével indul a nyolcvanas években az egyik jelentős stíluskorszakát meghatározó filmje. Jancsó Miklós ma kilencven éves, és még mindig alkot – sőt egész jó filmeket.

Tanulmány, 2011. szeptember 27. – írta

Királykodás – Jancsó Miklós: Oda az igazság

Amikor hosszú csend után Jancsó Miki bácsi jelentkezett a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című mozijával, már-már azt hihettük, hogy a bőséges életmű karcolatos és durva hattyúdalát láttuk. Mégsem így történt, a Kapa-Pepe-kalandból széria lett. Az akkor „elmaradt” summázat most megvalósult: Jancsó fogta fontosabb filmjeinek főbb szimbólumait és belesűrítette őket egy majd’ másfél órás áltörténelmi tablóba.

Kritika, 2010. február 1. – írta

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage