A bárányok hallgatnak
Történet
Dr. Hannibal "a Kannibál" Lecter az Egyesült Államok egyik legveszedelmesebb pszichopata gyilkosa. Szerencsére már hosszú évek óta szigorúan őrzött elmegyógyintézetben ül, de most az FBI-nak hirtelen kell a segítsége. Ugyanis valaki Dr. Lecter módszereit utánozza, és remélik, az őrült orvos segítségükre tud lenni az elkapásában. Az FBI Clarice Starling különleges ügynököt bízza meg, hogy férközzön Dr. Lecter közelébe, és próbálja meg rávenni a segítségre. Ám a dolog nem ilyen egyszerű: Dr. Lecter nem csak őrült, de hihetetlenül intelligens is, így aztán Clarice-nek nincs könnyű dolga. Kettejük kapcsolata hamarosan amolyan oda-vissza pszichoanalízissé válik, melyben mindketten megpróbálják lelkileg legyőzni a másikat. S közben persze megy az idő, a gyilkost is minél hamarabb el kéne kapni, hiszen egy szenátor leányát tartja fogva, és valószínűleg kínozza is. Dr. Lecter segít, de persze ennek feltételei vannak.
Ezt írtuk a filmről:
Egy metsző kék tekintet – Anthony Hopkins-portré
A filmrajongók többsége számára a neve már örökre összeforrt az emberevő sorozatgyilkos, Hannibal Lecter figurájával, pedig a kamerák előtt eltöltött ötvennégy esztendeje során ezerszer bizonyította, hogy nem ismer sem műfaji, sem stilisztikai korlátokat, s jószerivel nincs olyan szerep, melybe ne tudna karizmát, eleganciát, mélységet csempészni. Nyolcvanöt éves lett Sir Anthony Hopkins, a mozgóképtörténet egyik legcsodálatosabb átváltozóművésze.
Basta, Dino! – Dino De Laurentiis-portré
A Conan-filmek producere, a tavaly – szinte pontosan egy éve – elhunyt Dino De Laurentiis a szórakoztatóipar utolsó bölénye volt. Hatszáz (!) filmje közül nemcsak nagy sikereit fogják tanítani a producerszakokon, hanem kolosszális bukásait és két nagy cégcsődjét is – amiket sorra túlélt.
Húsz év múlva egy thriller – Jonathan Demme: The Silence of the Lambs / A bárányok hallgatnak, 1991
Újranézve ezt a 1991 elején bemutatott, „crime, thriller, chiller” címkék alatt fellelhető filmet, az a benyomásom, hogy nagyon alaposan ki van gondolva, meg van tervezve és be van lakva. Az oly sokszor emlegetett vágás lassúsága (az egyes beállítások hossza) e jellemző fontos építőkockájának tűnik. A megmutatni kívánt, s így képpé váló valóságdarabok határozottan választódnak ki, majd erőteljesen fénylenek fel, és (relatíve) sokáig szemlélhetőek.
Érzelmes bolondok, bekattant antihősök
Lehetett vicsorgó őrült, vad deviáns, ritka betegségben szenvedő, vagy épp tudathasadásos zseni, a tengerentúli filmgyártás egyként ráharapott, s az Akadémia pedig rendre Oscarral honorálta a kiemelkedőnek nevezett teljesítményt. Ám a kínálat mostanában lassú változáson megy át: szaporodóban vannak a csöndes megszállottak, a dühös ámokfutók, akik többnyire ránk, hétköznapi emberekre hasonlítanak.
A viszontlátás búja és öröme – Sorozatok, előzmények és folytatások
Hányszor éreztük úgy egy jó könyv vagy film után, hogy képtelenek vagyunk megválni hőseinktől, hogy a történet itt nem érhet véget. Képzeletünkben számtalan kalandot forgattunk le velük csak azért, hogy életben tartsuk őket, amíg újra meg nem jelentek a lapokon vagy a vásznon. S cseppet sem zavart, hogy képzelgéseink voltaképpen az eredetitől alig eltérő variációk csupán. A szereplők családtagokká, közeli rokonokká váltak, akikkel mindenképpen tartani kell a kapcsolatot.
Bizarr, bizarrabb, legbizarrabb... – A thriller műfajtörténete 3/3. (1980-tól napjainkig)
A thriller-műfaj a nyolcvanas-kilencvenes években a korábbi évtizedekben kijelölt két nyomvonalon fejlődik tovább: a pszichothrillerek sorozatgyilkosai kegyetlenebbek és népszerűbbek lesznek, mint valaha, a paranoia-filmek azonban megszelídülnek (vagy még félelmetesebbekké válnak? – nézőpont kérdése). A műfajpaletta pedig a korszakban további három fontos alműfajjal (erotikus thriller, neo noir, akcióthriller) bővül.