Címke: ráduly györgy

,,Nincsenek régi filmek’’ – Az 5. Budapesti Klasszikus Film Maratonon jártunk

2022. szeptember 20. – írta

A Budapesti Klasszikus Film Maratont idén szervezték meg ötödszörre, és mint kiderült, a régmúlt idők filmjei még mindig tudnak újat és érvényeset mondani. Az idén elhunyt Peter Bogdanovich szerint sem léteznek régi filmek, csupán olyanok, amiket még nem látott az ember – és hát volt néhány pótolnivaló. A közel 100 alkotást felvonultató filmfesztivál színes programkavalkádjából szemezgettünk.

Könyv Curtizről, és most már Kertészről is

2022. február 17. – írta

Kertész Mihály, azaz Michael Curtiz azon kevés magyarok közé tartozik, akinek az (ál)nevét az egész világon ismerik, bár – ahogy az életéről és filmjeinek készüléséről szóló, magyarul újonnan megjelent könyv bemutatóján elhangzott – olyan ismertség ez, mint a cápa hasán egy kisebb hal: Curtiz-Kertész nevét mindig legnagyobb hatású műve, a Casablanca kapcsán halljuk emlegetni.

„Fontosnak tartjuk, hogy a filmtörténetünk újra az általános műveltség részévé váljon” – Interjú Ráduly Györggyel, az NFI – Filmarchívum igazgatójával

2021. szeptember 23. – írta

A szeptember 21. és 25. között futó Budapesti Klasszikus Film Maraton mellett az elveszett magyar filmkincseket felkutató Hungarika Projektről, a régi és új magyar filmeket streamelő Filmioról, a magyar film 120 évét áttekintő Nagylátószög kiállításról, valamint kínai Jancsó-retrospektívről, egy Washingtonból előkerült kolozsvári némafilmről, és a hangosfilmet angolul köszöntő Horthy Miklósról is beszélgettünk a Filmarchívum igazgatójával.

Százegy éves kolozsvári némafilmek élednek újra Tóth Viktor szaxofonkíséretére

2019. szeptember 26. – írta

Két 1918-ban, Kolozsváron készült némafilm rekonstruálásán vehet részt a 19. Filmtettfeszt közönsége október 4-én, pénteken este hét órától a Művész moziban. A régi-új mozgóképeket Tóth Viktor többszörösen díjazott jazzszaxofonos zenei kíséretével, inzertekkel megtűzdelve élesztik újra abban a szecessziós teremben, ahol eredetileg is bemutatták őket.

„Kell egy filmes szentély, ahol megmutathatjuk relikviáinkat” – Interjú Ráduly Györggyel, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatójával

2018. október 27. – írta

Az idei Filmtettfeszt egyik fő attrakciója volt az immáron Sárga Csikó-díjas Sára Sándor történelmi témájú filmdrámája, a 80 huszár. A levert magyar forradalomnak emléket állító, sokszor látott klasszikust olyan gúnyában láthattuk viszont a vásznon, mintha egyáltalán nem fogott volna rajta az idő. Erről is kérdeztük Ráduly Györgyöt, a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatóját, de arról is, hogy miként működik  a magyar filmes hagyaték ápolását felvállaló Filmarchívum.

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott