A megváltás utolsó másolata – Paul Schrader: Master Gardener

2023. július 11. – írta Pernecker Dávid

Paul Schrader reményteli hangot megütve zárja le A hitehagyottal indított megváltás-trilógiáját, amelynek utolsó darabja leginkább csak akkor dobogtatja meg az ember szívét, amikor eltér a szerző jól bejáratott formuláitól.

Szeszélyes, halálos évszakok embere – Fred Zinnemann: A Man For All Seasons / Egy ember az örökkévalóságnak, 1966

2016. július 28. – írta Keresztes Gergő

1967-ben a legtöbb, egész pontosan hat Oscar-szobrot Fred Zinnemann Egy ember az örökkévalóságnak című filmje kapta. Mórusz Tamás fővesztésének fondorlatokban gazdag históriáját a rendező a Délidő / High Noon reneszánsz párdarabjának szánta. S valóban, Kane és VIII. Henrik kancellárja számára a legnagyobb veszélyt mindkét filmben saját környezete jelenti. Pontosabban az a meggyőződés, amely szerint a civilizáció vívmányai fogják össze a közösségeket. Ám ez hit, amikor delet üt az óra, s a nap vakítóan ragyog, a bakó suhintása közben ellenük fordul, s vészjósló disztópiává válik.

Mission: Impossible – Jim Jarmusch: The Limits of Control / Az irányítás határai

2009. november 24. – írta Hlavaty Tamás

Egy új Jarmusch-film mindig fontos esemény, főleg annak, aki rajta tartja az ujját a kortárs filmművészet ütőerén. A független filmes mester most elkészítette a maga Antonioni-filmjét, de közben eltévedt saját univerzumában. Az irányítás határai embert próbáló darab: szinte az egész filmet teljes cselekménytelenség jellemzi.

Meditatív krimi – Jim Jarmusch: The Limits of Control / Az irányítás határai

2009. november 23. – írta Lasztóczi Petra

„Néha szeretek olyan filmeket nézni, ahol az emberek csak ülnek és nem mondanak semmit” – mondja Jarmusch új filmjének egyik szereplője. Cinkos kikacsintás ez a nézőre, aki jól tudhatja, Jim szintén kedveli az ilyen filmeket. Nem meglepő hát, hogy Az irányítás határai is ebben a szellemben készült, és tudatosan épít az összes jól bevált jarmuschi stíluselemre.

Testetlen képek – Fliegauf Benedek: Tejút

2008. október 10. – írta Pálos Máté

[kritikaíró pályázat] Sok szempontból úgy tűnik, Fliegauf Benedek Tejút című filmje egy távoli naprendszerből pottyant a magyar nézőközönség lába elé. Még a rendező korábbi munkáihoz, a szintén epizodikusan építkező Rengeteghez és a meditatív képi világú Dealerhez képest is alapvetően újszerűen hat.

Ha a csend beszélni tudna... – Jose Luis Torres Leiva: El cielo, la tierra y la lluvia / Az ég, a föld és az eső

2008. június 6. – írta Tóth Orsolya

Mentális, virtuális, fizikai séták és az élet jelentéktelen, apró eseményei a határtalan természeti környezetben. Az ég, a föld és az eső esti programnak kitűnő film, főleg ha az ember fáradtan ül be a moziba. A hosszú csendek, rettenetesen lassú svenkek, minimális párbeszédek és a magányról szóló egyszerű történet egy percig sem fogja megzavarni az álmát...

Képhatár = szemhatár – Fliegauf Benedek: Tejút

2008. február 4. – írta Margitházi Beja

„Formalista blöffnek” és „zen műremeknek” egyaránt nevezték már a fesztiváljárta Tejutat − Fliegauf szerint ez is azt bizonyítja, hogy Rorschach-próbaként működő filmje tulajdonképpen nézőjét teszteli. Ez valóban szinte törvényszerű akkor, ha valaki minimalista stílusban forgat, egy olyan pofonegyszerű alapötletből, amit szinte lehetetlen elrontani.