Címke: jean-luc godard

Mától Francia Filmnapok Kolozsváron

2010. december 3. – írta

Romániában 14. alkalommal szervezik meg a Francia Filmnapokat, melyre decemberben Bukarestben, Kolozsváron, Jászvárosban és Temesváron is sor kerül. A rendezvény célja a francia filmek népszerűsítése – legyen az friss alkotás, vagy akár régi klasszikusok. A kolozsvári vetítésekre december 3. és 5. között kerül sor a Művész (Arta) moziban.

Életmű-Oscart kapott Coppola, Godard és Eli Wallach

2010. november 16. – írta

Két rendezőóriás, Francis Ford Coppola és – távollétében – Jean-Luc Godard is megkapta a hétvégén az Amerikai Filmakadémia tiszteletbeli Oscar-díjait a Los Angelesben megrendezett díszvacsorán Hollywood krémjének jelenlétében. (MTI)

A nouvelle vague és a szétzúzott váll – Interjú Willy Kurant operatőrrel

2010. július 21. – írta

Jelen volt az 50-es évek brit szuperprodukcióinak születésénél Londonban, végigfilmezett néhány háborút a világban, aztán őt is felkapta a francia új hullám. Első játékfilmjét Vardával forgatta (Teremtmények), a másodikat Godard-ral (Hímnem-nőnem), a harmadikat Robbe-Grillet-jel (Transzeurópa expressz). Mindezt egy év leforgása alatt (1966). A 76 éves operatőrrel egy párizsi kávéházban beszélgettünk.

Godard legújabb filmje Cannes-ban és a neten

2010. május 6. – írta

A francia új hullám élő legendája, Jean-Luc Godard szokásához híven ismét külön utat választott: legújabb filmje egyazon napon debütál a cannes-i filmfesztiválon és az interneten, két nappal a hivatalos mozibemutató előtt. (MTI)

A francia film világhatalom 3. rész – Az új hullámtól napjainkig

2006. június 15. – írta

Ha a rendező fiatal, saját történetét vagy látomását mondja el a világról, maga írja a forgatókönyvet, eredeti helyszíneken forgat, sok improvizációval és amatőr szereplőkkel, vagy kezdő fiatal színészekkel – akkor olcsó filmet készít. Kortársai nyelvén szól, vélhetően széles közönséghez, így a gyártónak megéri a kockázatot.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes