Címke: hosszú snitt

Posztmarveles stressz szindróma – Sam Hargrave: Tyler Rake - A kimenekítés / Extraction

2020. május 8. – írta

Mihez kezdenek a marveles alkotók a Bosszúállók szinte történelmi sikere után? Egyesek megpróbálnak eltávolodni az akció műfajától és kínos fantasy-kalandfilm remake-hez adják az arcukat (Robert Downey Jr. és a Dolittle), mások folytatják az egyébként is szép és többnyire igényes színészi munkájukat (Mark Ruffalo és a Dark Waters), a kemény mag pedig visszatérni látszik a képregényadaptációhoz, ugyanis A kimenekítés az Ande Parks, Joe Russo és Anthony Russo által közösen jegyzett, Ciudad című képregény filmes feldolgozása.

Torlóár és megtorlás – Constantin Popescu: Pororoca

2018. január 31. – írta

A pororoca, azaz torlóár szó jelentése a wikipédia szerint: „a hidrológiában az a jelenség, amikor a dagály által kiváltott hullám felhatol egy folyó medrébe.” Emellett a szó maga vélhetően a portugál pororoca kifejezésből származik, amelynek jelentése: elpusztítani mindent. Pontosan ez történik Constantin Popescu filmjének főszereplőjével is, egy kellemesnek ígérkező délután a parkban tönkreteszi az életét, ő pedig mindent maga körül.

Királykodás – Jancsó Miklós: Oda az igazság

2010. február 1. – írta

Amikor hosszú csend után Jancsó Miki bácsi jelentkezett a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című mozijával, már-már azt hihettük, hogy a bőséges életmű karcolatos és durva hattyúdalát láttuk. Mégsem így történt, a Kapa-Pepe-kalandból széria lett. Az akkor „elmaradt” summázat most megvalósult: Jancsó fogta fontosabb filmjeinek főbb szimbólumait és belesűrítette őket egy majd’ másfél órás áltörténelmi tablóba.

Friss film és sorozat

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?