Címke: holokauszt

Több mint karikatúra a Hunters sakktáblajelenete

2020. február 24. – írta

Az Auschwitzi Emlékmúzeum Twitter-bejegyzésben hívta fel a figyelmet arra, hogy az Amazon Prime néhány napja bemutatott sorozata veszélyes ostobaságokat tartalmaz. A sorozat rendezője szerint épp ennek az ellenkezőjéről van szó.

Padláson kallódott az első magyar sci-fi, most megismerhetjük a 19. Filmtettfeszten

2019. szeptember 24. – írta

Az 1933-ban bemutatott A Föld halálát, az első magyar sci-fi filmet kivágott részekből és elrontott jelenetekből rekonstruálták. A bemutatásakor Magyarországon és külföldi amatőr filmfesztiválokon is sikert arató filmről Kurutz Márton, a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum kutatási és gyűjteményi menedzsere tart filmvetítéssel egybekötött előadást október 5-én, szombaton, 15:30-tól a kolozsvári Művész moziban.

„Kilencven évesen is tizenhat” – Szabó Réka: A létezés eufóriája

2019. szeptember 14. – írta

Mintha lassan ismét rivaldafénybe kerülnének a magyar dokumentumfilmek. Nemzetközi sikereket ért el Bogdán Árpád Gettó Balboája, Csuja László Kilenc hónap háborúja, Révész Bálint Nagyi projektje vagy Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmje. De ide sorolható Simonyi Balázs szintén díjnyertes dokumentumfilmje, az Ultra is, amely az Európai Filmdíjra is esélyes volt.

Amikor Spielberg a haláltáborban dinoszauruszokkal álmodott – Csapón kívül 39.: Schindler's List / Schindler listája, 1993

2018. november 24. – írta

Épp a napokban huszonöt éves a Schindler listája, ami ha nem is a legjobb, legfontosabb vagy legrelevánsabb holokausztfilm – hogy melyik lenne az, eldönthetetlen vitákat eredményezne –, de mindenképp világszerte a legismertebb. Trivia-rovatunkban pár érdekességgel gazdagodhatunk az évforduló kapcsán restaurált mozis újrabemutatót (persze, csak Amerikában) kapó filmről.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes