Senkinek sem való vidék – Ridley Scott: The Counselor / A jogász

2013. november 19. – írta Pernecker Dávid

Távolról szemlélve úgy tűnik, mintha A jogász egy lenne Ridley Scott két szuperprodukció közt megejtett halkabbra hangolt ujjgyakorlatai közül. Azonban A jogász sokkal inkább közelít a Thelma & Louise lassú tűzön keményre főtt fatalizmusához, mint a Trükkös fiúkhoz. A rendezői korpusz műveihez mégis kár hasonlítgatni, ugyanis A jogász nem kifejezetten Ridley Scott filmje. Scott jelen esetben csupán alázatosan és precízen vászonra vitte a forgatókönyvíróként debütáló Pulitzer-díjas Cormac McCarthy szövegét. Ez a megfelelő szó – „szöveg” – mivel McCarthy szemmel láthatóan életében nem látott még forgatókönyvet belülről.

Felnőtt vígjáték családi értékekről – Rawson Marshall Thurber: We're the Millers / Családi üzelmek

2013. szeptember 3. – írta Csiger Ádám

A kortárs vígjáték-termés legjobbjai felnőtt korhatáros darabok, Jennifer Aniston és Jason Sudeikis legújabb közös filmje, a Családi üzelmek ezek közül is a jobbak közé tartozik.

Egy újabb filmes csapda – Ric Roman Waugh: Snitch / Csapda

2013. március 15. – írta Lovassy Cseh Tamás

Mindegy milyen, csak legyen valamilyen – szokás mondani. A lényeg úgyis az, hogy imádni vagy utálni lehessen. Ne hagyjon egy film közömbösen, ne tudjam másnap reggelre elfelejteni: ez lenne az ideális állapot és pont ezt nem tudom leírni a Csapdáról.

Éjféltájt Párizsban – Frédéric Jardin: Nuit blanche / Fehér éjszaka

2012. december 10. – írta Kovács Patrik

Mind Hollywood, mind pedig a Besson-garnitúra megjegyezheti magának Frédéric Jardin nevét: a hajdan komédiákra szakosodott direktor ugyanis olyan akciódrámát rendezett, amilyenről e két műhely manapság csak álmodhat.

Még nem tér vissza – Oliver Stone: Savages / Vadállatok

2012. szeptember 11. – írta Jakab-Benke Nándor

Új filmjében ismét rákacsint a gazdasági helyzetre az azt igencsak értő Oliver Stone, de ezúttal mindezt a legalizálás küszöbén álló marihuánabiznisz díszletei között teszi.

Ezt láttuk a 11. TIFF-en – 6. rész: Yoru ga owaru basho / End of The Night; Sangue do Meu Sangue / Blood of My Blood; The Snowtown Murders; Á annan veg / Either Way

2012. június 7. – írta Jakab-Benke Nándor, Papp Attila Zsolt, Ferenczi Szilárd, Székely Bíborka

Első filmünkben egy katatonikus arcú bérgyilkos útját követhetjük, amint megtalálják, felcseperedik és öl, majd szerelmes lesz – egy prostituáltba, akit gyerekként, tanulóéveiben nem volt képes megölni. A következőben egy nagyvárosi szegénynegyed közepén egyedülálló anya küzd gyerekei jövőjéért. Harmadik filmünk világában már-már bevett dolognak számít a pedofília, a vérfertőzés, a családon belüli és kívüli szodomita erőszak és az ezek ellenhatásaként fellépő kíméletlen önbíráskodás. És végül itt áll egy rövid kritika a TIFF „legvidámabb filmjéről”.

Vissza a gyökerekhez – Thomas Vinterberg: Submarino

2010. május 29. – írta Csoma Emőke

Thomas Vinterberg nevét hallva lehetetlen nem a jó öreg Dogma-mozgalomra gondolni, azon belül is pedig e vitéz dán karrierjét beindító Születésnapra, melyben minden benne volt, ami egy igazi családi drámához szükségeltetik. Sőt, a Születésnap maga a nagybetűs Családi Dráma, ami mára már etalonná vált – egy olyan kivételes remekmű, amit maga a rendező sem volt képes azóta felülmúlni.

„Micsoda bolygó!” – Fliegauf Benedek: Dealer

2004. március 15. – írta Horeczky Krisztina

A Dealer egyetlen, a kétségbeesést örökre száműző, belenyugvással elmormolt könyörgés, amely nem talál meghallgatásra. Ebben a világban majd’ mindenki új Istent-vallást keres magának, ám hiába, nem tud szabadulni az őt riogató démonoktól, szellemektől. A Dealerben megjelenő „istentelen” világkép számomra analóg a negyedórás Hypnos-szal, amelyben a hipnózis során előtörő emlékekkel együtt megjelenik a vallási jelkép, a kereszt – a spiritualitás –, de a kiszolgáltatottság, az erőszak, a szenvedés, a bűn is.

A huszonötödik óra. Az a hosszú. – Spike Lee: The 25th Hour / Az utolsó éjjel

2003. június 15. – írta Szántai János

Nos, be kell vallanom: miközben a moziba igyekeztem, semmi sem jutott eszembe Spike Lee-ről. Ja igen, a Malcolm X, amit láttam ugyan, de a fekete alapszínen kívül minden kimosódott a memóriából. Semmi gáz, gondoltam, ismét egy fekete film. Hát, mit mondjak?