Reflexivitás a dokumentumfilmben

2005. szeptember 15. – írta Könczei Csilla

A televíziós média kiszámíthatatlan mértékű terjedésével talán a dokumentumfilmről való beszéd is nagyobb relevanciával kezd bírni. A tévében műfajilag, minőségileg és sok más szempontból vegyesen szórt képek ugyanis kitűnő talaját képezik a film igazságértékére vonatkozó konfúzió elburjánzásának. A filmkép valóság-illúzió- teremtő-képessége számára a dokumentumfilm legitimizáló erőt szolgáltat: mi lenne valóságosabb, mint a reális emberek igazi életét mutató képsor, gondolhatja bármelyik jóhiszemű néző. A dokumentumfilmes reprezentáció valósághűségébe vetett feltétlen hit azonban megfoszt attól a képességünktől, hogy különbséget tegyünk a között, amit a kép úgy mutat, mint egy megtörtént eseményt, és a között, amire a kép utal, mint egy megtörtént filmezési helyzetre.

A nagy megmérettetés – Új szempontok az értékelésben? – 36. Magyar Filmszemle – Budapest, 2005. február 1–8., Dokumentumfilmek

2005. március 15. – írta Pócsik Andrea

A dokumentumfilmes zsűri elnöke, Sára Sándor szerint nehezen alkothat valaki képet napjaink Magyarországáról, ha végignézi az idei versenyfilmeket. De vajon mit gondolhat egy külső szemlélő a nagy múlttal rendelkező magyar dokumentumfilm-gyártás mai állapotáról ezek alapján a művek alapján?

Piros pont kérdőjel – FILM.DOK – Dokumentumfilm Fesztivál, Sepsiszentgyörgy, 2004. március 16-21.

2004. május 15. – írta Pünkösti Réka

A bukaresti Magyar Kulturális Intézet által szervezett dokumentumfilm fesztivál inkább magyar–románra, mint román–magyarra sikeredett. Nem csak a versenybe került filmek arányából látszik ez (az ötvennyolc film közül csak tizenkettő román alkotás), hanem a zsűri összetételéből is (az előzsűriben nem volt egy román tag sem, a zsűriben pedig csak egy, Cristi Puiu filmrendező).

„Én csak magamnak készítek filmeket” – Beszélgetés Bálint Arthurral

2002. július 15. – írta Szabó Attila

Bálint Arthur nem a szavak embere, nem szeret önmagáról és az alkotásairól beszélni. Ő filmekbe gyömöszöli mindazt, amit mások szavakkal, gesztusokkal próbálnak kifejezni, és legtöbbször képekben gondolkodik. Filmjeinek általában operatőre és rendezője is, jelen pillanatban Székelyudvarhelyen él és dolgozik. Szűkszavúsága ellenére sikerült szóra bírni.

A tenyéren természetesen tollászkodó madár – Műfaji problémák a 90-es évek néhány Erdélyben játszódó dokumentumfilmje kapcsán

2000. november 15. – írta Boronyák Rita

Ne szépítsük: az Erdély-tematikájú sablonos riportfilmeknek szezonjuk van. Ha azonban bátran eloszlatjuk az „Édes Erdély" közhelyes bús ködét, nyereségünk egy termékeny paradoxon: azok a filmek az igazán izgalmasak, ahol csak mintegy háttérként van jelen a táj, az ország. A lényeg a történetben keresendő, a hősökben. A személyiségtől törvényszerűen fordulunk vissza a tájhoz: attól válik fontossá a környezet, hogy azok a bizonyos emberek éppen ott és csakis ott lettek azzá, akikként érdekesek.