A pápa mozija – Fernando Meirelles: The Two Popes / A két pápa

2019. november 19. – írta Rakita Vivien

Fernando Meirelles legújabb, a Netflixen decemberben debütáló filmjében egy igazán furcsa párt mutat be: XVI. Benedek és Ferenc pápa kettősét. Valószínűtlen barátságukat és az oda vezető hosszú utat A két pápa komoly témákat feszegető, mégis meglepően könnyed hangvételű történetéből ismerhetjük meg.

„Lynchnek a transzcendentális meditációját kipróbálnám” – Beszélgetés Szőcs Petrával és Nagy V. Gergővel a Déva kapcsán

2019. október 18. – írta Farkas Boglárka Angéla

Alig pár évvel ezelőtt Szőcs Petra még a Filmgalopp erdélyi rövidfilmes verseny fődíját vihette haza a Csoszogj úgy-ért, tavaly pedig első nagyjátékfilmje már Velencében debütált. Interjúnkban a Déva rendező-forgatókónyvírójával, Petrával és a film társforgatókönyvírójával, Gergővel beszélgetünk költőiségről, mágiáról és a nehéz szeretetről.

Művész(kedő)film – Ana Lungu: Un prinț și jumătate / Egy herceg és egy fél

2018. szeptember 12. – írta Németh Szabolcs Előd

Ana Lungu második nagyjátékfilmje olyan, mintha Godard román újhullámos mozit rendezett volna: nem túl biztató kombináció.

Gyújtópontőr – A 90 éve született Zolnay Pál portréja

2018. március 26. – írta Ritter György

A gyújtópont az a „hely” a kamerában, ahol a gyűjtőlencse által megtört, homorú tükrön visszaverődő fény egyesül. Zolnay Pál filmjeiben elvontan soha nem ezt a pontot, hanem a visszaverődést, a fény útját figyelte. Számára a film folyamat volt, egy állandóan születő mozgóképvers.

Kidétől Párizsig: egy frankomán Erdélyből – Kovács András-portré

2017. március 17. – írta Beretvás Gábor

A napokban elhunyt a 91 éves Kovács András, a történelmi szembenézés és a forradalmiság mozgóképes mestere. A Kossuth-díjas, kétszeres Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész maradandó örökséget hagyott hátra.

Reflexió vs. fikció – Zolnay Pál: Fotográfia (1973)

2017. március 4. – írta Dobi Ferenc

Nem igazán szükséges felvázolni a filmtörténeti környezetet ahhoz, hogy a Fotográfiát mint mesterművet a helyén tudjuk kezelni, hiszen 45 év után sem veszített erejéből, sőt, olyan üzenetet fogalmaz meg, ami ma talán még jobban releváns, mint a 70-es években.

Rémálmok rendezője – Wes Craven-portré

2015. december 2. – írta Csiger Ádám

Aligha túlzás kijelenteni, hogy a 76 évesen elhunyt Wes Craven személyében a valaha élt legjelentősebb horrordirektort veszítettük el. Az író-rendező legjobb filmjei mind tartalmuk, mind stílusuk terén kiemelkedőek.

Hollywood egy gyönyörűen becsomagolt hazugság – Sean Baker: Tangerine

2015. szeptember 18. – írta Dobi Ferenc

Sean Baker New York-i filmes az ezredforduló óta dolgozik az iparban. Bár már ötödik nagyjátékfilmjén van túl, eddig többnyire a peremvidéken tevékenykedett – jóllehet filmjei is perifériára szorult emberekről szólnak. A Tangerine egy újabb lépés az integráció, az elfogadás felé.

A filmrendező, akinek a színház és az irodalom fontosabb – Manoel de Oliveira-portré

2015. május 15. – írta Nagy Boglárka

106 éves korában – 2015. április 2-án – eltávozott Manoel de Oliveira, korunk egyik legtermékenyebb és legidősebb filmrendezője, akit az elmúlt 30 év alatt több életműdíjjal  kitüntettek, mert senki nem számított arra, hogy valaki 100 évesen és évente fog előállni újabb és újabb filmekkel. Pedig ez történt.

Négyszáztizenkét csapás – Richard Linklater: Boyhood / Sráckor

2014. június 16. – írta Jakab-Benke Nándor

A filmtörténetben nem teljesen ismeretlen ötlet az egy téma sok éven keresztül való végigkísérése (főleg dokumentumfilmes kamerával), de Linklater munkája talán a legösszeszedettebb mindegyikük közül.