Címke: cnc

Miért ne lehetne jogdíjmentes a kultúra? – Beszélgetés Lucian Georgescuval, az idén 10 éves Cinepub alapítójával

2025. február 21. – írta

Ha jelenleg valaki román filmet nézne legálisan otthonról, akkor minden bizonnyal először a Cinepub platformon keresgél. A projekt alapítójával a Lynch halála utáni napokban ültünk le egy bukaresti kávézóban, a Cinepub kapcsán pedig sok minden szóba került, pl. Barry Gifford, Lynch egyik forgatókönyvírója, felemlegettük közös filmjüket is, beszéltünk a TIFF-ről, filmgyártásról és filmforgalmazásról, majd az egyetemi oktatásról. Mert ahogy ki fog derülni, minden mindennel összefügg.

Növekedett a mozizás iránti érdeklődés Romániában

2024. július 9. – írta

A Román Országos Filmközpont (Centrul Naţional al Cinematografiei – CNC) friss kimutatásai alapján tavaly 2022-höz képest több tekintetben is fellendülés mutatható ki az országban a filmiparban fogyasztói és alkotói-gyártói részről egyaránt: nőtt a mozilátogatók száma, ezzel együtt a filmszínházak bevétele, több független hazai produkció készült és több film is került moziba.

Vádat emelt a DNA az Országos Filmközpont vezetői ellen

2020. július 7. – írta

Hivatali visszaéléssel vádolja a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) az Országos Filmközpont (CNC) vezetőségét. A vád szerint a több millió euróra rúgó kárt többek közt olyan filmek elszámoltatási hibái gyűjtötték fel, mint a Fütyülök az egészre, a Miért én? vagy a Valahol Palilulában.

Így nézzed a mozgóképed – A mozifilmes korhatár-besorolásokról

2020. március 25. – írta

Nem tudod, mivel üsd agyon a gyereked rádszakadt szabadidejét? Lejártak az online órák, kész minden házi feladat, kiolvasott minden könyvet, és lassan már a telefonja piszkálását is megunja? Keress neki néhány jó filmet! A választásban ha nem is kizárólagos, de hasznos útmutatást nyújthatnak a filmek korhatár-besorolásai, azok a kisebb-nagyobb, színes kódok és feliratok, amiket a plakátokon láthatsz, vagy amik a film elején megjelennek.1 Hogy ezek pontosan mit fednek, ki osztogatja őket, mit jelentenek üzleti szempontból, megtudhatod alább, és néhány híres rating-botrányról is olvashatsz.

Egyre több nemzetközi koprodukciót támogat a CNC

2018. október 31. – írta

Összesen 4,28 millió eurót ítélt meg a Román Országos Filmközpont (CNC) tíz nagyjátékfilm, négy első mozifilm, hét tematikus nagyjátékfilm és rövidfilm, nyolc kisjátékfilm, nyolc dokumentumfilm és hat animáció gyártására, emelett hét projekt kapott támogatást fejlesztésre.

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg