Elfújhatná már végre – Victor Fleming: Gone with the Wind / Elfújta a szél, 1939

2017. november 11. – írta Pernecker Dávid

Az Elfújta a szél közel nyolc évtized távlatából nézve az egyetemes filmtörténet egyik legkitartóbb öröklángjával égő morális és ideológiai szeméthegyének tűnik.

Nem mind arany, ami Coen – George Clooney: Suburbia

2017. november 8. – írta Jakab-Benke Nándor

Egy ilyen stáblistától többet várt volna az ember.

Árkon, de főleg bokron túl – Edgar Wright: Baby Driver / Nyomd, Bébi, nyomd!

2017. június 14. – írta Jakab-Benke Nándor

Tessenek félreállni, új szuperhős van az utakon, de ezúttal belül hordja az alsónadrágját.

Egy ember az örökkévalóságnak – Franklin J. Schaffner: Patton / A tábornok, 1970

2017. február 4. – írta Verpeléti András

Szinte minden nemzet történelmében van legalább egy olyan kiemelkedő és megkerülhetetlen alak, akiről nem lehet tét nélkül beszélni. Az Amerikai Egyesült Államok esetében az egyik ilyen személy George S. Patton tábornok, akinél hírhedtebb és ellentmondásosabb alak talán soha nem volt az USA hadtörténetében. Patton a mai napig legenda a tengerentúlon, elsősorban a hadseregben, A tábornok elkészülte és sikere ezért nem pusztán egy nagyszabású produkció, hanem lelkiismereti kérdés is volt.

Fekete Amerika – Nate Parker: The Birth of a Nation

2017. január 11. – írta Pernecker Dávid

Az Egy nemzet születése száz évvel az azonos című Griffith-alapmű után izzó haraggal teszi helyre a filmtörténetet.

Az ember, aki ott volt – Clint Eastwood: Sully – Csoda a Hudson folyón

2016. szeptember 12. – írta Papp Attila Zsolt

Clint Eastwood lassan a természet csodájának számít: most már közelebb áll a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz, de mintha nem venne erről tudomást, és nemhogy az öregkori pihenést, a csendes visszavonulást fontolgatná, de gyakrabban áll elő új rendezéssel, mint valaha. És ami fontosabb: értékelhető, élvezhető, átélhető filmmel. Arról, amiről szokott: a „mit jelent amerikainak lenni” kortárs mítoszáról.

Egy játékos naplója – Michael Cimino-portré

2016. augusztus 31. – írta Verpeléti András

Az idén 120. évét taposó filmtörténet számos kiváló alkotója között kevés olyan megosztó művész és személyiség volt, mint Michael Cimino. A párhuzamosan zseninek és pancsernek is tartott rendező életművét a folyamatos kockáztatás és a rendezői hatalommal való visszaélés jellemzi, nevével pedig örökre összeforrt a tiszavirág életű hollywoodi auteur-korszak és egy komplett stúdió bukása.

Menjek/Menjek – John Crowley: Brooklyn

2016. január 26. – írta Dobi Ferenc

A migránskrízisre és Trump menekültellenes politikájára adott válaszként az ír John Crowley egy sallangmentes bevándorló-románccal szelte át az Atlanti-óceánt, hogy partot vessen a legjobb film Oscar-jelöltjei között.

A tékás, aki kölcsönzött – Quentin Tarantino-portré

2016. január 13. – írta Csiger Ádám

Egyáltalán nem véletlen, sőt inkább tökéletesen jelképes, hogy a posztmodern műfajfilm pápája épp egy videotékából szabadult a világra. Korai filmjei elfeledett, ritka, alábecsült gyöngyszemek remixei. Napjainkra viszont a fenegyerek felcseperedett, és megcáfolta kritikusait.

Amerikában fogják vetíteni a Fehér istent

2015. március 25. – írta a szerk.

Kanada és az Egyesült Államok hat mozijában nézheti majd meg péntektől a nagyközönség Mundruczó Kornél Fehér isten című filmjét. A Magyarország által 2014-ben az idegennyelvű filmek kategóriájában Oscar-díjra jelölt alkotást Calgaryban, Montrealban, Torontóban és Vancouverben egy-egy, New Yorkban pedig két filmszínház tűzte műsorára. Május közepéig a két ország több mint félszáz városában válthatnak jegyet legalább egy héten át a filmre a nézők.