A mítosztalan Amerika álruhás hőse – Sam Raimi: Spider-Man / Pókember

2002. július 15. – írta Sándor Anna

Mit tett a nép, amely nem rendelkezik évezredes hagyományokkal, de ugyanakkor áhítozik a félistenszerű hősök után? Teremtett. S bár a 20. század tudományos eredményei bizonyos korlátokat szabtak a határtalan fantáziának, a furmányos képregényrajzolók ezt a problémát is megoldották.

Incidens, a rendezői szobában – Antoniu Vasile Berenyi: Incidentul Ankara

2002. február 15. – írta Baló Levente

Román filmek az utóbbi években ritkábban készülnek, ha megjelenik egy-egy, akkor a filmnéző máris felkapja a fejét. Ha nem gördül valamiféle akadály az útjába, el is megy, kötelességének érzi (?), és megpróbálja megnézni. Itt vezetünk be egy kulcsszót, a filmipar egyik kulcsszavát, siker: vagy sikerül végignézni, vagy nem.

Miss Bond, a terminátor – Simon West: Tomb Raider / Lara Croft: Tomb Raider

2001. október 15. – írta Hungler Tímea

Az 1996-os Mortal Kombat elnevezésű komputerjáték filmes adaptációja óta nyilvánvaló, hogy a filmgyártás témák, hősök után kutatva, az irodalom és a képregények kizsigerelését követően, a cyberterek virtuális lényeinek, az avatarok (játék)világának felfedezésével újabb kincsesbányára bukkant.

Millió dolláros mosolyok – Gore Verbinski: The Mexican / A mexikói

2001. május 15. – írta Köves Gábor

Julia Roberts és Brad Pitt ugyanahhoz a sztárkaszthoz tartoznak: nagyon sokat érnek, mert nagyon sok nézőt vonzanak. Mindent megadnak értük, mert megéri: függetlenül a nevükkel fémjelzett film minőségétől, hosszától, rendezőjétől vagy mondandójától, sztárkultuszuk megtölti a nézőteret. Abban is hasonlítanak egymásra, hogy millió dolláros mosolyukon és tökéletesre edzett testükön kívül színészi érzékkel is bírnak. Nem túlzottan tehetségesek, de képesek és igyekeznek is fejlődni.

Meg Rájön – Taylor Hackford: Proof of Life / Túszharc

2001. április 15. – írta Csillag Marci

Kevés túsz, kevés harc, két világsztár és egy nyugati ember számára kiismerhetetlen kontinens: Dél-Amerika. Taylor Hackford, az Ördög ügyvédje rendezőjének lassú, hitelesnek szánt túszszabadító filmje ismerős hibába esik: hisz saját hiányzó erejében.

Campbell-popcorn – Martin Campbell: Vertical Limit / Jég és föld között

2001. február 15. – írta Köves Gábor

Szó se róla, a Jég és föld között (Vertical Limit) elsőrangú vidámparki attrakció, erős gyomrú kalandvágyóknak ajánlott hullámvasút-utazás.

Szívük mélyén jók: ennyi! – Tom Tykwer: Lola rennt / A lé meg a Lola

2000. december 15. – írta Nevelős Zoltán

A lé meg a Lola olyan film, amellyel könnyű példálózni: íme egy európai produkció, ami a multiplexek porondján is felveheti a versenyt az amerikai bombasikerekkel. Az európai mozi évtizedek óta a túlélésért vívja harcát az amerikai stúdiók hihetetlen tömegben, a világ minden táján összehangolt terv szerint terített termékeivel szemben.

Három a kislány – Joseph McGinty Nichol: Charlie's Angels / Charlie angyalai

2000. december 15. – írta Hungler Tímea

Sabrina, Jill, Kelly – a három grácia, vagyis Charlie angyalai az ABC televíziós csatornán kezdték meg 1976-ban hódító útjukat, és kisebb személyi módosulásokkal ugyan, de egészen 1981-ig tartották izgalomban a nézőket. Az első, klasszikus triász (Kate Jackson, Farrah Fawcett, Jacklyn Smith) idővel tagcseréken ment keresztül; Fawcett helyét Cheryl Ladd, Jackson helyét Shelly Hack váltotta fel, majd Ladd is elunta az angyali szerepkört, és szárnyra kelt, helyét Tanya Roberts foglalta el.

Márpedig Rómeó élni fog! – Andrzej Bartkowiak: Romeo Must Die / Öld meg Rómeót!

2000. december 15. – írta Turoczki Emese

Bevallom, azt tartom az akciófilmekről, hogy elegendő, ha az ember megnézi az előzetest: abban úgyis megtekinthető minden látványosság, a többi csak kiegészítő töltelék, mely olykor mégis ropoghat a fogunk alatt.  Az Öld meg Rómeót semmivel sem tér el a megszokott akciós mozitól: látványos (ilyenkor érezni, hogy mit is jelent az óriási vetítővászon és a dolby surround hangzás, amit az erdélyi nézők nagy része nélkülözni kénytelen), végig magas fordulatszámon pörög, és a felfokozott ritmust időnként lírai betétek törik meg (pl. a főhős gyerekkori visszaemlékezései), ahogy azt a hollywoodi stílus megkívánja.

Hatás-zavar – Dominic Sena: Gone in Sixty Seconds / Tolvajtempó

2000. október 15. – írta Zudor Imola

Tolvajtempó – a magyar fordítás véletlenül a film meghatározó stílusjegyére, egyszersmind a gyengéjére tapintott: a tempó. Ami az akciófilm akciódús eseményeihez igazodva gyors, pörgő, sőt ezúttal túlpörög önmagán. A képek – különösen a ritmust mintegy kijelölő kezdőképek – akár egy optikus szaküzlet elrettentő szemléltető eszközei is lehetnének, szemizmokat betegítően, követhetetlenül felgyorsítottak.