Új év – régi ismerősök – Cahiers du Cinéma No 564, 2002. január

Az óévvel együtt mintha elmúlt volna az amerikai katasztrófa aktualitása is, és ami ezzel együtt járt: a megosztottság Kelet és Nyugat között. Revenons á nos moutons, mintha ez lehetne a januári szám mottója. S valóban csupa ismerős téma: hogy érzi magát a francia filmgyártás, Antonioni filmet forgat. Marléne Dietrich Sternberg kamerája előtt stb.

Talán az egyik legérdekesebb hír, hogy a 89 éves Antonioni filmet forgat a toszkán tengerparton. Az Eros ugyan egy trilógia első része lenne, de mégis mindenki úgy beszél erről a filmről, mintha az aggastyán utolsó filmje lenne. Héléne Frappat kimegy a forgatás helyszínére, hogy megnézze, miként dolgoznak: Antonioni tolókocsijában (egy baleset következtében félig le van bénulva) ül, többször is megnézi a képernyőről a legutoljára felvett jelenetet, néhány percig morog magában, majd elmutogatja segédjeinek, mit kellene másképp csinálni. Beszélni alig tud. Ezután Frappat egy színészszel, majd Stéphane Tchalgadjieff producerrel beszélget.

A film még nincs kész, bár a forgatás már befejeződött – így csak arról lehet beszélni, hogy a forgatás befejeződött, hogy az utolsó snittet megnézve Antonioninak könny gyűlt a szemébe a megelégedettségtől, a stáb viszont a maga részéről azért hullat könnyeket, mert sejti, ez az öreg utolsó filmje. A vallomások híven visszaadják Antonioni varázsát: szinte egészen megfosztva a nyelvtől és a mozgástól, mindent a szemével csinál – azzal gondolkozik és beszél. A színészek megkapják a forgatókönyvet, de minden előzetes próba nélkül kell elkezdeniük játszani, hiszen a forgatókönyv úgyis csak hozzávetőleges, mert a rendező bármikor megváltoztat, és akkor nincs kegyelem: úgy kell játszani, még ha nehéz is. De ezekben a szeszélyekben is hatalmas energia van, és nagy pontosság. Antonioni mindent lát, és pontos elképzelései vannak arról is, milyen legyen a leforgatott jelenet.

Ami a francia filméletet illeti, az jól van. Ezt a jóllétet ékesszóló számok bizonyítják: míg 1991-ben 438 filmet forgalmaztak, 2000-ben már 544-et; 1994-ben 2,2 milliárd frankot fektettek be filmkészítésbe, 2000-ben pedig már 4,4-et; a vetített filmek 40%-a francia; 1980 és 2000 között a mozilátogatók száma a kétszeresére nőtt. „Minden növekedőben 2001-ben! A mozik látogatottsága, a filmek száma, a csatornák befektetése... A francia filmélet sohasem volt ennyire gazdag."

Persze az értelmiségi réteg nem dől be ennek a nagy sikernek. Laurent Cretont idézve: „ezelőtt tizenöt évvel egy cannes-i díj egyenlő volt egy kereskedelmi öngyilkossággal". 2001-ben viszont nagy sikerük volt a cannes-i filmeknek. Mi hát akkor a baj? Ez a nagy siker a nagy cégek kezében van, akik csak a kereskedelmi igényekre vannak tekintettel. A forgalmazók nem is annyira a filmek sikerét óhajtják, mint azt, hogy azok vetítésre kerüljenek, hogy aztán eladhassák a tévének, illetve megjelenhessen videón és DVD-n. A filmek 80%-át hat-hét nagy cég gyártja a független filmkészítők-nek semmi esélyük sincs. A kulturális sokszínűség is veszélyeztetve van, mert a nem francia és a nem amerikai filmeknek alig van esélyük a forgalmazásra. Vagyis meg lehet kísérelni, de mint az Euréka esete is bizonyítja, veszteséges vállalkozás. Hova lesz hát ezentúl a mítosz, hogy Párizs Európa kulturális fővárosa?

Michelangelo Antonioni - Steven Soderbergh - Wong Kar-Wai: Eros

Michelangelo Antonioni: Eros

Marléne Dietrich-re emlékezve csak annyit árulok most el, hogy Sternberg, saját bevallása szerint, mindig olyan szögből állította be a fényt, hogy Marléne orra alatt az árnyék pillangó alakú legyen. Csakhát ehhez tökéletes vonások kellenek.

2001 tíz legjobb filmje a Cahiers du Cinéma szerkesztői szerint:

David Lynch: Mulholland Drive
Eric Rohmer: A herceg és az angol hölgy (Le Duc et l'Anglaise)
Hou Hsiao-hsien: Millenium Mambó
Tsui Hark: Time and Tide
Manoel de Oliveira: Hazatérek (Je rentre á la maison)
Zhang-ce: Platform; Philippe Garrel: Vad ártatlanság (Sauvage Innocence)
Claude Lanzmann: Sobibor, 1943. október 14., du. 4. óra (Sobibor, 14 octobre 1943, 16 heures)
Nanni Moretti: A fiú szobája (La chambre du fils)
Abel Ferrara: Christmas; + Loft Story (M6)