Virage – új filmes folyóirat Pécsen Virage – új filmes folyóirat Pécsen

Virage – új filmes folyóirat Pécsen

A Virage folyóirat a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának támogatásával létrejött lap, mely egy baráti-szakmai táraság szellemi termékeit tartalmazza.

Néhány pécsi filmszakos és filmszerető, volt és jelenlegi hallgatók, úgy gondolták, hogy létre kellene hozni egy újságot, ahol a fantázia és az asszociációk szabad teret kapnak, ugyanakkor igényes és minőségi írások születnek. A címnél ezért is esett a választás a francia eredetű virage szóra (magyarul „virazsírozás”), mely egy, a némafilmkorszakból származó eljárást takar. A művelet során a filmkockákat utólag kézzel színezték, így a vásznon egy színes (színezett) film jelent meg. Az írások témái nem feltétlenül az aktuálisan bemutatott filmekről szólnak majd, inkább örök érvényű művekkel, alkotókkal szeretnének bővebben foglalkozni, lehetőleg újfajta, saját megközelítésben.

Cikkeiket úgy szeretnék formálni, hogy írásaik a szakzsargon minimális használatával, és ezek magyarázatával, olvasmányosak, és az érdeklődők számára befogadhatók legyenek. Céluk, hogy sok ismeretet tudjanak átadni, melyek nem csupán felületes, bárki számára hozzáférhető információkból álljanak, és tegyék ezt a lehető legváltozatosabban.

Az első szám témája A filmvászon hőse. A szerkesztők tisztában vannak a téma nagyságával, megközelítésének rengeteg lehetőségével. Éppen azért volt izgalmas: ahányan vannak, annyiféle ötlet jutott eszükbe. Így nem meglepő, hogy a western filmek hősei (Filmtörténet rovat), Mad Max, a Watchmen szereplői, Don Giovanni és a gonosz mesehősök is szerepelnek a repertoárban. Azonban a filmsorozatok hőseiben is sok lehetőség rejlik, így a televízióból most a 24-re esett választásuk, és hogy az ausztrál és amerikai mellett a távol-keleti filmművészet se maradjon ki a felhozatalból, Jackie Chan alkotói pályafutásáról is olvasni lehet a két részes portré első darabját.

Fontosnak tartják, hogy filmes orgánumként jelen legyenek a különböző filmfesztiválokon, beszámoljanak olvasóiknak azok hangulatáról, és persze az ott vetített alkotásokról. Mindezeken túl szeretnének egy sorozatot készíteni, Pécs-specifikusan a régi és az új filmes életről, Kis pécsi filmtörténet címmel, melynek első darabja rögtön egy interjú Zalán Vince filmesztétával, aki a régi pécsi Filmszemlék állandó résztvevője volt.

A Virage csapata mindenkinek kellemes olvasgatást kíván az újsághoz!

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold