Nagyon ritka eset, hogy hazai moziban dokumentumfilmet tűzzenek műsorra. Akkor is több, mint valószínű, hogy a jelenség amerikai exportból származik. Persze vannak kivételek is, mint például Thomas Ciulei dokumentumfilmje, az Asta e. Három évet kavarta a port külföldön, mielőtt a romániai mozikban is bemutatták volna.
A nem kis költségvetéssel készült film váza nagyon egyszerű. Három generációt mutat be, akik a Duna-delta egy lepattant településén élnek. A kamasz fiú, a fiatal halász és az idős házaspár életébe tekint be Ciulei a kamerájával. A háttérben mindig ott a delta, amely nem tűnik túl barátságosnak. A film figurái közül talán a legemlékezetesebbek az egészségügyi szeszt ivó bácsié, az ágya szélén éneklő fiúé, a befagyott Duna jegét törő halászé és a kolorádóbogarat gyűjtögető, részeg házaspáré.
Ennek a filmnek van egy támadható oldala: nem teljesen hihető. És ezzel az állítással megkérdőjeleződik az is, hogy dokumentumfilm-e. Néhány jelenetben túlzottan látszik a rendező keze (ami nem feltétlenül rossz, de feltűnő). Például a kamasz fiú ül az ágya szélén, egy ritmust kezd ütni a térdén, elénekel egy ismert manele-számot. Sokatmondó, de kissé mesterkélt. Vagy a kezdőjelenet, amikor a srác egy torony tetejéről megmutatja barátjának, merre vannak a nagyobb városok. A rendező olyan képeket vág egymásra, amelyeken látszania kellene annak a kamerának, amellyel az azelőtti snittet vette. Tipikusan fikciós filmes megoldás. A film egyik legszebb képsora az, amikor nyáron a halász behajtja a teheneket a vízbe. A túlsó parton egy kamera máris filmezi az eseményt, gyönyörű ellenfényben. Tehát a jelenetek egy részét eljátszatták. Végül is a rendezőnek ez megengedett, sőt, mivel hihető szituációkat mutat be, a nézőt nem zavarják különösebben a fikciós filmből átvett megoldások.
Az Asta e szerencsére nagyon eltér a többi szocreál filmtől, például azoktól, amelyek ömlenek Erdélyből, és alig nyújtanak újat. Elsősorban kerül minden duna-deltás közhelyet. Másodsorban a szereplőit nem kozmetikázza, és olyanoknak mutatja, amilyenek. Ezért szánalmas a két öreg esete, akik néha alig állnak a lábukon, olyan részegek. Harmadsorban Thomas Ciulei nagyon jól mesél. A film 92 perce után mindenkiben kialakult egy kép a Deltában lakó emberek helyzetéről. Passzívan nagyon kevesen távoztak a mozikból.
Ciulei több díjat is elnyert filmjével a különböző külföldi fesztiválokon. Az amszterdami IBC fesztiválon megkapta a zsűri nagydíját, a görögországi Kalamatában az Arany Olajbogyó kitüntetést. Az Asta e adásba került a ZDF műsorában, ahol elég nagy nézettséget ért el. Furcsa, hogy külföldön ennyire felkapták a filmet, nálunk meg három éves késéssel mutatták be moziban a Francia Kulturális Központ támogatásával. Hiába ez a siker és a sok pozitív/negatív visszajelzés, Thomas Ciulei két filmtervét is elutasította az Országos Filmszínház Központ (CNC). Félnének tőle? Nem csodálkoznék.
