Ha valaki fanatikus filmrajongónak tartja magát, akkor mindenképp részt kell vennie az Anonimul Nemzetközi Függetlenfilm-fesztiválon. Hogy miért? Csakis azért, hogy rájöjjön, milyen nehéz fanatikusnak lenni egy olyan fesztiválon, amelyet a Duna-delta és a Fekete-tenger találkozásánál szerveznek, egy olyan helyen, ami még 2011-ben is nyugodtnak mondható.
Reggeltől éjszakáig filmet nézni vagy kint lubickolni a tengerben, napozni a homokos parton, csónakázni a Deltában? Nehéz döntés előtt állunk, de az igazi filmrajongónak nem számít, hogy hol van. Beül egy sötét terembe és ki se jön onnan éjszakáig. Nem számoltam, hogy hányan tették ezt meg, de higgyétek el, voltak páran.
Augusztus 8. és 14. között a fesztivált idén nyolcadik alkalommal szervezték meg a deltai Szentgyörgyön. A szervezők között olyan nevek szerepelnek, mint Marcel Iureş, Irina-Margareta Nistor, Florin Piersic Jr., és mögöttük egy fiatal filmkedvelő „gárda” , akik egy színvonalas fesztivált hoztak létre. Kicsit sznob, kicsit túl tökéletes, kicsit elit, de mégis laza, ahova a bukaresti fiatalok szívesen hozzák el külföldi barátaikat, mert kényelmesen tölthetik az időt a vadon közepén. Most túl ironikus vagyok, és úgy tűnik, hogy nem értékelem a szervezők erőfeszítéseit, hogy egy nehezen megközelíthető vidékre egy ilyen színvonalas fesztivált szerveznek? Ez nem így van, csak fúrja az oldalam egy-két dolog, ami mellett nem tudok elsiklani.
Tényleg azt éreztem, hogy ezelőtt nyolc évvel, Bukarestben egy-két híres-neves ember megunta a romániai fesztiválokat és elhatározta, hogy megszervezi a sajátját, mert megteheti. Páran összeültek és tanakodtak, hogy milyen jó lenne bevonni a külföldi és román filmes és muzsikus barátokat is. És ez azóta is így működik. A hangulat családias és nyugodt. A filmek viszont, hm, nem is tudom, hogy mondjam. Családiasak és nyugodtak. De akkor megint azt mondanátok, hogy ironikus vagyok, úgyhogy inkább maradjunk annyiban, hogy nem voltak színvonalasak, legalábbis számomra – még mielőtt valaki fejbe ütne azért, hogy mit jelentek ki. Főleg a bukaresti filmes elit.
Érződik, hogy a szervezők Cannes-rajongók és mélyen hisznek a francia kultúrában. De ez azért jó, mert aki még nem látta Terrence Malick The Tree of Life című díjnyertes alkotását (Palme d’Or, Cannes 2011) vagy Woody Allen Midnight in Paris című filmjét, az megnézhette most a fesztiválon. Persze ezek után a meghívott vendég sem lehet más, mint Nuri Bilge Ceylan filmrendező, aki már többször járt Cannes-ban. Ő az első török filmrendező, akinek Cocoon (Koza) című kisjátékfilmjét 1993-ban beválogatták Cannes-ba, majd 2003-ban Distant (Uzak) című nagyjátékfilmje a nagydíjat is elvitte, emellett 47 más díjat kapott különböző fesztiválokon. A rendező legújabb, Once upon a time in Anatolia (Bir Zamanlar Anadolu’da, 2011) című filmjét is itt mutatták be Romániában először, másik két filmje, a Three Monkeys (Üc Maymun, 2008) és a Distant mellett.
Egy mesterkurzusnak nevezett beszélgetésen a nézők 45 percet kaptak, hogy kérdéseket tegyenek fel a rendezőnek, akinek többek között olyan kijelentései voltak, hogy „Soha nem vagyok biztos semmiben. Ezért készítek filmet olyan dolgokról, amiket még nem ismerek. A feleségem és a szeretőim is folyamatosan azt kérik, hogy mondjak valami biztosat… Sajnos nem tudok, még nekik sem.” Igazi filmes hitvallás. Amúgy legutóbbi filmjének érdekessége, hogy ő is játszik benne. Azonban azt állítja, hogy ez volt az első és az utolsó eset, hogy játszik és rendez is egyszerre, mert így nem tud mindent kontrollálni, és ez zavarja. Vannak olyan rendezők, akiknek szimpatikusak a filmjei, de miután találkozol és beszélgetsz vele, elcsodálkozol, hogy tényleg ez az ember rendezte azokat a jó filmeket. Így jártam én is Nuri Bilge Ceylan-nal.
Idén több mint 300 beküldött alkotásból választottak ki 32 kisjátékfilmet és 21 animációs kisfilmet. Csak egy problémám van ezekkel a nemzetközi fesztiválokkal: ha érkezik egy film Tajvanból és még egy Braziliából, akkor nem érdekli a zsűrit, hogy van 10 jó román film vagy 7 jó német film, az a lényeg, hogy a fesztivál nemzetközi hangulatot árasszon, és emiatt kidobják a jobb filmeket csak azért, hogy azt az egy tajvanit vagy brazilt betegyék (az országok most csak példák voltak). Sajnálom ezt a mentalítást, mert folyamatosan azt tapasztalom itt Romániában, hogy így választják ki a filmeket.
De legalább szavazhat a közönség, akik az idén Roxana Benţu Growing (Egy ember megszületik, védett helyre kerül, etetik, tanítják, szabadon hagyják, elcsábítják, elhagyják, dolgozik és megkapja ezért a kellő elismerést. Röviden: élet a modern világban) című animációját és Slony Sow Winter Frog című kisjátékfilmjét tartották a legjobbnak. Sow filmjében a borászattal foglalkozó Benjamin végignézi felesége betegeskedését, majd halálát. Úgy gondolja, hogy az az egyetlen út, ha ő is öngyilkos lesz, azonban egy japán borkóstoló más utat mutat neki. Az Ovidiu Bose Pastina-díjat Irina Vasilveva kapta Kill Your Bill című kisjátékfilmjéért, mely egy magányos lány története, akinek sikerült találnia egy nagyszerű barátot.. A bloggerek Andrei Dobrescu Lost Springs 2 című filmjét tűntették ki a Különdíjra, mely egy fiatal rendezőről szól, aki hazatér Amerikából és interjút készítenek vele a Híres személyiségek enciklódépiájába.
A Romanian OFF Section kategóriában, ahová olyan filmeket válogatnak be, amelyek tetszettek az előzsűrinek, de nem kerültek be versenykategóriába, olyan erdélyi filmesek kisjátékfilmjeire bukkantam mint Tőtszegi Szilárd (Szemcsék), Pünkösti Laura (Játékszer), Ferencz Orsolya (Zápor, zivatar) és Visky Ábel (Csobbanás). Mindannyian a kolozsvári Sapientia–EMTE Tudományegyetem film-fotó szakán végeztek.
A nagyjátékfilm kategóriába olyan filmeket válogattak be, melyek már részt vettek nagyobb fesztiválokon. Hét film közül került ki a nyertes szlovák-cseh film The House (Dom), melyet Zuzana Liova rendezett. A film röviden arról szól, hogy Imrich, a szegény vidéki ember, nagy nehézségek árán felépít egy házat a lányának, Evának. A lány hamarosan befejezi tanulmányait, azonban a börtönbe való költözés (amelynek a felépítésében ő is segített) legalább olyan vonzó, mint az apja által felépített házba. A film főszereplője a szlovákiai magyar színésznő, Bárdos Judit, aki első nagyjátékfilmjében máris főszerepet kapott.
Versenyen kívül, az Actors Behind Camera kategóriában láttam azt a filmet, amelyik a legjobban megbolygatta a nézőket. Casey Affleck I’m Still Here című mockumentary-ját. Joaquin Phoenix a főszereplő, aki 2008 őszén elhatározza, hogy abbahagyja filmes karrierjét és rappelni kezd. A kezdőkép egy olyan filmre és önvallomásra utal, amelyre már régóta vágytam – gondoltam a film első pár percében. De amikor 108 percen keresztül csak a szex, a drog és a rap körül forog a történet, sehova sem mozdulva el, megunja a néző. Felmérgelődik a tehetetlen, egyre mélyebbre süllyedő és egyre antipatikusabbá váló szereplő láttán és felteszi azt a kérdést, hogy „De miért kell én ezt mind végignézzem?”. De várjuk a film végét, hátha történik valami. Aztán Phoenix elmegy Panamába az apjához, és úszik egyet a mocsárban. Ezek után mindenki arra gondolt, hogy „Ez hogy nem jutott hamarabb eszébe?”. Egy olyan szereplőről van szó, akinek elege lett Hollywoodból és megpróbál új vizekre evezni, jelen pillanatban a rap világába, csak nem jön össze neki. Viszonylag sokáig forgattak, azonban úgy tűnik, hogy Afflecknek nem volt türelme még egy kicsit várni, hogy legalább legyen valami változás is a végén, mert azzal, hogy a szereplő elúszik és szívhasogató zenét tesz a snitt alá, még nem oldott meg semmit. Első rendezésnek Hollywoodban– akkora tapasztalattal és olyan erős háttérrel, mint amilyen Afflecknek van – gyengére sikerült a film. De úgy látszik, hogy Ludmila Cvikova és Irina-Margareta Nistor sikkesnek találta ezt a filmet a fesztiválra. Kicsit amerikai, kicsit független, nem francia, de azért elmegy, mert olyan aktuális életérzést mutat meg.
Persze amúgy mindenképp megéri elmenni a fesztiválra, megtenni azt a több órás hajóutat, ha nincs pénzed a gyorshajóra, sátorban lakni, szúnyogokkal harcolni, de mindeközben bátran állni a sarat, és még a Deltában is filmet nézni. A résztvevők mind filmszerető emberek, nem esnek rá éjszaka a sátradra, nem hányják le a cipődet, sőt még party sincs, csak maximum egy óra, este 10 és 11 között, hogy a nézők kicsit megpihenjenek, hogy majd megújult erővel tudják folytatni reggel 5 óráig a filmnézést.
Akinek kedve támadt a filmfesztiválon vetített filmek megtekintésére, és augusztus 23. és 28. között véletlenül Bukarestben tartózkodik, mert nincs jobb dolga, akkor mindenképp menjen el a Noul Cinematograf al Regizorului Român moziba (a Román Paraszt Múzeumban), ahol újra levetítik az Anonimul Nemzetközi Függetlenfilm-fesztiválon résztvevő filmeket.
