Lehet-e a semmiből rangos filmfesztivált létrehozni? Az Anonimul Alapítvány vezetői erre vállalkoztak, amikor nemzetközi független filmfesztivált hirdettek a Duna-Deltában. A fesztivál azonban elitizmusa, a közönség és a szaksajtó teljes háttérbe szorítása miatt keserű szájízt hagyott az odasereglő filmrajongókban.

A tökéletes helyszín

A Duna-delta torkolatából, Tulceából indul az a hajójárat, amellyel Sfântu Gheorghe falut a Duna déli ágának legvégén meg lehet közelíteni. A hátizsákos fiatalokkal tömött hajón nagy a kérdezősködés, hiszen senki sem igazán tudja, mire számíthat az ötórás hajóút végén. Egy élelmes lány falubeli házát s annak sátorverésre alkalmas kertjét reklámozza az­zal, hogy a fesztivál kempingje már napok óta betelt. Sze­rencsére később a hír vaklármának bizonyul, a rendkívül színvonalas és ingyenes kempingben bőven voltak helyek. A negyvenöt év körüli fekete pulóveres székely férfiról, akivel a hajón szóba elegyedünk, nemsokára kiderül, hogy ő épí­tette – teljesen feketén – az egész fesztiválfalut Gyergyóból szállított fenyőfából.

Cătălin Mitulescu: Trafic

Tengerparti homok és satnya sóvirágok között, a szegé­nyes, kicsi falu határában húzták fel azt a rendkívül kor­szerű fesztiválközpontot, amit a helybeliek maguk között – valószínűleg a magas kerítés és a bejáratnál őrködő marcona, feketébe öltözött testőrök miatt – a „Tiltott Város”-nak neveznek. Három légkondicionált, modern hangrendszerrel felszerelt, kényelmes fotelekkel berendezett moziterem áll a fesztivál rendelkezésére, első osztályú vendéglői és szállodai szolgáltatásokban részesülhettek a meghívottak. A villák, vendégházak körül csodálatos gyepszőnyeg, virágágyások, arrébb a Duna hömpölyög méltósággal a néhány száz méterre levő tenger felé. Mesebelinek tűnik a hely, de hol itt a fesztivál?

Istenek és földiek

Az Anonimul filmfesztivált első alkalommal hirdették meg, nem kis felhajtással. Az HBO külön adásban hívta fel rá a figyelmet (ami romániai eseményekkel csak a legritkább esetben történik meg), Bukarest tele volt óriásplakátokkal, országos napilapok, tévéadók foglalkoztak a megnyitó előtt a rendezvénnyel. A helyszínre érkező lelkes fiatalok azonban végeredményben fesztivál nélkül maradtak, hiszen a félig vagy gyakran teljesen üres termekben zajló vetítésekre nem engedték be őket. Érdekes volt az is, hogy annak elle­nére, hogy egy fesztivál első kiadásáról volt szó, nehezebb volt a Filmtett képviselőjeként bejutnom a vetítésekre, mint a valamivel nagyobb hagyománnyal és presztízzsel rendel­kező Cannes-i Filmfesztiválra. Néhány óra alatt nyilvánvalóvá vált, hogy valójában nem filmfesztiválról van szó, hiszen senkit sem érdekelt az, hogy szaklapok, kritikusok a bemutatott filmekről írjanak. A nem elsősorban filmes érde­keltségű meghívottak – elsősorban az ellenzéki értelmiségi elit tagjai (Patapievici, Dinescu, Pleşu) forgolódtak a környéken – csak a protokollrendezvények alkalmával jöttek meg a partról vagy a nekik szervezett deltai csónakázásokról, halászatokról.

A nagyközönség számára emblematikus volt az a Nyolcvan nap alatt a Föld körül címet viselő útifilm, amelyet a kem­ping szabadtéri mozijában vetítettek öt hosszú részen keresztül minden este. A fesztivál főszervezői az év elején körbejárták az egész világot, felkerestek rengeteg olyan várost, ahol kisebb-nagyobb filmfesztiválokat tartanak, és személyesen adták át a meghívót az Anonimul fesztiválra. Az összességében körülbelül tízórás, unalmas mű termé­szetfilmnek felszínes, dokumentumfilmnek érdektelen, útifilmnek pedig színvonaltalan volt, hiszen végig azt mutatta, ahogy három gazdag férfi luxuskörülmények között végig­utazik számtalan exotikus helyen. A résztvevőkből a legaktívabb esti órákban vetített film csak ellenszenvet és dühöt váltott ki, hiszen emiatt maradtak az érdekes versenyfilmek késő éjszakára, mikor már senkinek sem volt ereje fennmaradni.

Corneliu Porumboiu: Călătorie la oraş (Utazás a városba)

A filmes program szervezésén is határozottan látszott, hogy a műfajhoz kevéssé értő emberek foglalkoztak vele. A minden fesztiválon legkevesebb nézőt vonzó dokumentumfil­meket abban a közepes méretű teremben vetítették, amely ennek megfelelően üresen tátongott akkor, amikor a rövidfilmek parányi termében folyamatosan még a lépcsők is tömve voltak. A másik nehézséget az okozta, hogy a rövidfilmeket nem blokkokban ismételték, tehát ha egy párhuzamosan futó vetítés miatt lemaradtunk egy blokk filmről, hiába próbáltuk azt megnézni, mert az ismétlés már teljesen más összeállításban történt, így öt-hat, már ismert filmet kellett végignézni, hogy két-három újra akadjunk. Az is jellemző volt a fesztivál „filmcentrikusságára”, hogy a szombati zárónapon, amikor este a díjkiosztás zajlott, mindhárom moziterem üresen állt, mivel nem vetítettek semmit – még ekkor sem tették lehetővé, hogy míg a hivatalos meghívottak alternatív programokon vannak, a földi érdeklődők megnézhessék a versenyprogramot.

Játékfilm-csemegék

A fesztivál filmes termésére ugyanakkor nem lehet panasz. Talán csak annyi a baj, hogy ezen a területen is túl sokat akartak markolni. A három szekció (játék-, dokumentum- és rövidfilm) három külön zsűrivel csupán azt tette lehetővé, hogy valamilyen „funkciót” biztosítsanak a sok meghívott­nak, és sok díjat osszanak ki. A fesztivál nagyágyúinak a versenyen kívül bemutatandó új Almodóvar- és Jarmusch- filmeket szánták a szervezők, ám az előbbinek a filmje (La mala educación) végül nem jutott el a fesztiválra. A Coffee and Cigarettes az egyetlen játékfilm volt, amely valóban teltházzal ment.

Jarmusch 17 év alatt forgatott szkeccsfilmje annak a humorral és összekacsintással kevert atmoszférának köszönheti a különlegességét, amely a rendező korábbi filmjeiben szerep­lő ikonikus alakok új helyzetbe hozásából fakad. Benigni, Tom Waits vagy az RZA tagjai egyszerre jelenítik meg az adott rövidfilm figuráit és a korábbi Jarmusch-produkciókban játszott karakterük emlékét. A kávé és cigaretta társaságában zajló, általában kávéról és cigarettáról szóló beszélgetések talán legfontosabb eleme a beszélgetőpartnerek között fennálló erőviszonyok leheletfinom érzékeltetése. Több epizódban is hangsúlyosan jelenik meg az, hogy az számít befutottabbnak, sikeresebbnek, akinek sietnie kell, mert ez azt jelzi, hogy fontos, elfoglalt ember. Jarmusch filmje igazi csemege filmrajongóknak, ám a Szellemkutya utáni következő „nagy mű” még várat magára.

A fesztivál legnagyobb felfedezésének tűnik Srdjan Vuletic boszniai rendező, akinek Summer in the Golden Valley című filmje a legjobb forgatókönyvnek járó díjat seperte be. A háború után talpra vergődő Bosznia kegyetlen mindennapjait bemutató film azért értékes, mert a sanyarú világ egyedi történeten keresztül mutatkozik meg, és mert nem kíván semmiféle példázattá vagy tanulsággá válni. A korrupt rendőrök játszmái és apja adóssága által emberrablásra kényszerülő két tizenéves kamasz hiteles figurája élettel tölti meg a fordulatos történetet. A rendező pedig egy pillanatra sem esik a nyugatiaknak elképzelhetetlenül sivár világ megdöbbentőre hangolt bemutatásának a hibájába, a boszniai valóság természetesen, gördülékenyen mutatkozik meg a főbb szereplők öltözékén, környezetén, tettein és a két srác rapperköltészetén keresztül.

Középiskolájának városát és régi osztálytársait keresi fel a rendezői díjjal kitüntetett argentin Celina Murga Ana and the Others című filmjének hősnője. A huszonöt év körüli lány visszatérése, a volt barátokkal való találkozás, a régi szerető felkutatása egy érzelgősségtől mentes önismereti utazásként jelenik meg. Ana önmagával való szembe­süléséről nem szájbarágó módon értesülünk, hanem talál­kozásain keresztül szinte észrevétlenül bontakozik ki a belső változás.

Kocsis Tibor: Új Eldorádó

Fesztiválon ritkán látott kegyetlen sorsban volt része Amos Gitainak, akinek Alila című remek filmjét bemutatás után – bizonyos, a szervezők által előre nem ismert érdekkonfliktusokra hivatkozva – kizárták a versenyből. A film az izraeli mindennapokat mutatja be, amelyeknek azonban csupán egy rétegét képezi a zsidó–palesztin ellentét, a rendezőnek sikerül összetettségükben megjelenítenie az emberi viszo­nyokat. Az epizodikus szerkezetű filmben generációs konf­liktusokat (a fiatal zsidó fiú elszökik a hadseregből), elrontott párkapcsolatokat, egy fiatal lány idős szeretőjével folytatott szenvedélyes viszonyát, a felkapaszkodott rend­őrnő építkezését, az acsarkodó szomszédok gyűlöletét a hely köti össze: mindannyian ugyanabban a Tel Aviv és Jaffa határán lévő ingatlanban laknak. Éppen emiatt az egyébként párhuzamos történetek folyamatosan találkoznak, és vala­melyest hatással vannak egymásra. Sajnos máig nem sike­rült kideríteni, hogy a film miért jutott ilyen mostoha sors­ra Sfântu Gheorghe-n.

Az Anonimul trófeát, a fődíjat Marco Bellocchio egy olasz kommuna életét bemutató, Buongiorno, notte című alkotása kapta. A film tipikusan olasz drámai, „nagy” történet, amely­nek a főszereplői elrabolják az egyik magas rangú politikust, hogy ezáltal engedményeket csikarjanak ki a kormánytól. A sematikus, jólfésült történet egyetlen erénye a nyitott befejezés, amely két végkifejlet lehetőségét villantja fel anélkül, hogy valamelyiket előnyben részesítené.

Üres medence

A rövid- és dokumentumfilm program leginkább más fesztiválokon már többször bemutatott régebbi alkotásokat tartalmazott. Egy, a vásárhelyi Alter-Native-on nevelkedett nézőnek ez a felhozatal meglehetősen utánérzésnek bizo­nyult. A dokumentumfilmek között Kocsis Tibornak a verespataki aranybányászat ellen érvelő dokumentumfilmje, az Új Eldorádó keltett feltűnést, amely a zsűri különdíját is megkapta. A rövidfilmek között feltűnt a Vásárhelyen már levetített Poveste de la scara „C” (Cristian Nemescu), a Călătorie la oraş (Corneliu Porumboiu), a Holtvágány (Cs. Nagy Sándor és Makkai Bence), illetve a Cannes-ban győztes Trafic (Cătălin Mitulescu). A válogatás legérdekesebb darabja a zsűri figyelmét elkerülő Deluge című ausztrál alkotás volt. Flordeliz Bonifacio fekete-fehér filmjében két testvér üres úszómedencéket takarít. Az üres medencék látványa mindkettőjüket megérinti, a minden szöveget nélkülöző film költői szépségű képekben mutatja meg, ahogy a két gyerek érzelmei, fantáziavilága a fehér csempékre, a nyári önfeledt szórakozás télire elárvult helyszíneire rezonál.

Cristi Puiu: Un cărtuş de Kent şi un pachet de cafea (Egy karton Kent és egy csomag kávé)

Ez a deltai rendezvény azt bizonyította, hogy mégsem lehet csak úgy, a semmiből, egyedül a pénz és a kapcsolatok hatalmával rangos filmfesztivált létrehozni. A neves személyiségekből álló előzsűri és zsűri ellenére hiányzott a szakmai hozzáértés, de legfőképpen a filmekre – általában minden filmfesztivál főszereplőire – való megfelelő odafigyelés. A szervezők nem tudták (vagy elfelejtették), hogy egy ilyen esemény rangját nem a protokoll gazdagsága, hanem a levetített filmek minősége és a közönséggel való találkozás által megszülető műélvezet adja. Hiába színvonalasak azonban a mozgóképek, ha üres termek mélyére, az érdeklődők figyelmétől messzire vannak száműzve, mit sem érnek.

Az I. Anonimul Nemzetközi Független Filmfesztivál díjai:

Játékfilmek:

• Legjobb játékfilm: Buongiorno, notte r. Marco Bellocchio
• Legjobb rendező: Celina Murga – Ana and the Others
• Legjobb operatőr: Baek Dong-Hyun – Spring, Summer, Autumn, Winter... and Spring r. Kim Ki-duk
• Legjobb forgatókönyv: Srdjan Vuletic – Summer in the Golden Valley
• Legjobb színésznő: Brigitte Holmeier – Identity Kills r. Soren Voigt
• Legjobb színész: Marius Stãnescu – Examen r. Titus Muntean

Rövidfilmek:

• A legjobb rövidfilm: At that point… Rebeca r. Luciana Jauffred Gortostiza
• A legjobb rendező: Corneliu Porumboiu – Cãlãtorie la oraş
• A legjobb operatőr: Vivi Drãgan Vasile és Anca Barbu – Boborul
• A legjobb forgatókönyv: Constantin Popescu – Apartamentul
• A zsűri különdíja: Micha Wald – Alice et moi – és Victor Rebengiuc (az Un cartuş de Kent şi un pachet de cafea r. Cristi Puiu, Boborul r. Radu Igazság filmekben nyújtott alakításáért)

Dokumentumfilmek:

• A legjobb dokumentumfilm: Luciana Jauffred Gortostiza: The Story of the Weeping Camel
• A legjobb rendező: David Ofek – No. 17
• A legjobb operatőr: Dierdre Lynch – Photos to Send
• A zsűri különdíja: Kocsis Tibor – Új Eldorádó