Szerzőiség a klipművészetben 4. Szerzőiség a klipművészetben 4.

Az Olajgyártól az Akadémiáig

Szerzőiség a klipművészetben 4.

Ezen a héten két jelentős angliai alkotóműhellyel és azoknak formabontó rendezőivel foglalkozunk. Az Oil Factory többek között Jamie Thraves-szel ajándékozta meg a popkultúrát, míg az Academy Films égisze alatt olyan alkotók ragadtak kamerát, mint Walter Stern, vagy a mára kultikussá vált Jonathan Glazer.

Az akadémikusok

Az Academy Films mára az egyik legjelentősebb reklámfilm-, illetve videoklip-előállító nagyhatalommá nőtte ki magát. Bár a cég egy tucat rendezőt foglalkoztat, mi most kizárólag két direktorra fókuszálunk, akiket a műfaj legkarakteresebb alkotói közt tart számon a szakma.

Az egyik közülük Walter Stern, akit elsősorban a Prodigy zenekar számára készített sötét klipjei tettek ismertté, de emellett számos remekmű fűződik a nevéhez. A Prodigy-vel 1994-ben kezdte el az együttműködést, az első közös munka a No Good volt. A zenekar vizuális kommunikációját eddig a pillanatig élénk színek, computer-animált képsorok, gyors vágás és eszeveszett mozgás jellemezte, köszönhetően Richard Curtis rendezőnek. Stern egy betyáros gesztussal porig rombolta ezt az imázst, és annak romjaira felépítette a zenekar radikálisan új képi birodalmát. A direktor a szabadból a négy fal közé terelte a rave-együttes tagjait, és fekete-fehérben fényképezte őket. A klipben a lassított jelenetek dominálnak, melyek hipnotikussá teszik a pattogó ritmusú számot, kontrasztot teremtve hang és látvány között. A Voodoo People, bár a természetben játszódik, hangulata hátborzongató, a Poison klausztrofób világa pedig már a cenzoroknak is szemet szúrt: túl ijesztőnek találták a mocsokban hempergő Keith Flint-et, aki ráadásul addig buzerálja zenésztársait, míg azok jól el nem verik.

The Prodigy: Firestarter (r. Walter Stern)

A Firestarterre 1997-ig kellett várni, de megérte! Igazából az egész alkotás a frontember elmebeteg magánszáma, aki egy csatornarendszerben énekel, vagyis inkább köpi a szavakat a kamerába. Az Egyesült Államok zászlajából varrt ruha van rajta, viselkedése és mozgáskultúrája démoni, a kettő egyben pedig a nagyhatalom nem is annyira rejtett kritikáját, és beteg mivoltának szimbólumát adja. Szorgos cenzorkezek ki is vették a klipet a nappali rotációból, mondván: félelmet kelt a gyerekekben. Ha ez igaz, a Breathe aberrált képi miliője egyenesen kikészíti őket. A szóban forgó kisfilm a rendező és a zenekar legesszenciálisabb közös alkotása, van itt falból kinövő szőr, gusztustalan bogár, krokodil, és persze a tagok, akik afféle Aerosmith-Run DMC módjára válaszolgatnak egymásnak a két szobát elválasztó falon keresztül. A klip a maga nemében mestermű, Mark Romanek Closer-jéhez (Nine Inch Nails) hasonlítható mind a szín-stilizációja, mind a hangulata, és ez a látvány sokkal közelebb áll a Prodigy zenéjének hangulatához is, mint a korai éveket jellemző cyber-barokkos techno-giccs.

The Prodigy: Breathe (r. Walter Stern)

Stern egyik legismertebb munkája a The Verve zenekar generációs himnuszához, a Bitter Sweet Symphony-hoz készült. A kisfilmben a zenekar énekesét láthatjuk, amint céltudatosan sétál az utcán, nem törődve azzal, hogy ki áll az útjába. Ő töretlenül halad előre, ha kell, fiatal lányokat vagy épp nagy darab fickókat öklel fel – semmi sem térítheti el őt arról az útról, amit magának választott. Ebben a klipben abszolút indokolt a vágás hiánya, hiszen egy szimbolikus folyamatot nézhetünk végig, és így sokkal könnyebben azonosul a néző az eltántoríthatatlan szereplővel.

Végül nem mehetünk el szó nélkül a Massive Attack hipnotikus hangulatú Teardropja mellett. Stern egyik rendezői védjegye, hogy vonzódik a sötét színekhez és a zárt helyekhez, szereplőit gyakran száműzi négy fal közé. Ebben a klipben egész addig megy el, hogy egy szülés előtt, az anyja hasában lebegő kifejlődött magzatot mutat be rendkívül lassú kameramozgással.

Massive Attack: Teardrop (r. Walter Stern)

Az Academy másik ikonikus figurája Jonathan Glazer. A fiatal rendező munkamódszere Terrence Malick-ot juttatja eszünkbe, hiszen ő is csak akkor jelentkezik, ha tökéletesen kiforrottnak érez egy ötletet és a hozzá tartozó zenét. Eddig mindössze 11 klipet tudhat a háta mögött, de ezek kivétel nélkül a klipművészet jelentős alkotásai, melyek minden újranézés során esztétikai élményben részesítik a befogadót.

Első munkája a Massive Attack borús Karmacomájához készült és Glazer már ekkor bebizonyította, hogy szemmel láthatóan rajong Stanley Kubrickért. A klip igazából egy lázálom vizuális kivetítése, de Ragyogás-parafrázisként is kiválóan működik. Következő dolgozatában még ennél is erősebben idézte meg Kubrick mestert, a Blur The Universal klipje ugyanis teljes mértékben tisztelgés a Mechanikus narancs előtt, míg a Jamiroquai Virtual Insanity című slágeréhez készült bravúros munkában a folyamatosan mozgó talaj juttatja eszünkbe a 2001: Űrodüsszeiát.

Jamiroquai: Virtual Insanity (r. Jonathan Glazer)

1996-ban készítette el a Radiohead Street Spirit (Fade Out) dalához tartozó mozgóképet, ami sokak szerint minden idők legszebb videója. Tény, hogy Glazer olyasmit kreált, ami egyrészt remekül bizonyítja, hogy az avantgárd film a mai napig tovább él a videoklipekben, másrészt költői szépségű képsorait egyszerűen öröm nézni. A klip bluebox-technikával készült, a jelenetek külön lettek felvéve, így lehetett megoldani, hogy lassított, illetve valósidejű mozgások egy képtéren belül jelenjenek meg. Legalább ennyire emlékezetes a rendező második és mindeddig utolsó fekete-fehér műve Nick Cave Into My Arms dalához. A klipben gyönyörűen fényképezett emberi portrékat láthatunk. A keservesen síró, bánatos szereplők megelevenedett fotók hatását keltik és bár nem tudjuk, mi a szomorúság oka, az érzés mindenképp ránk ragad. A Muse Muscle Museum dalának videója, melyben az emberek csecsemőként sírják el magukat a legkülönfélébb élethelyzetekben, egyfajta ironikus továbbgondolása ennek az emlékezetes munkának.

Nick Cave: Into My Arms (r. Jonathan Glazer)

A Radiohead Karma Police-a nekünk, magyaroknak különösen szívhez szóló, hiszen Kovács Lajos színművészt kérték fel, hogy szerepeljen a videóban. A rendező állítólag rögtön tudta, hogy Kovácsra van szüksége, miután megnézte Szász János Woyzeck című filmjét. Lajos persze igent mondott a felkérésre, aminek köszönhetően egész éjjel futkosnia kellett egy autó előtt. Fáradalmai még hitelesebbé tették színészi játékát, a zenekar pedig a forgatás végén megtapsolta kitartását. Maga a klip értelmezhető a kapitalista rendszer modelljeként is, de ha még jobban belemegyünk a témába, akkor a kisemberek kihasználásának természetrajzát is felfedezhetjük benne. Persze a mondanivaló egyáltalán nem negatív, hiszen a főhős végül fellázad és a helyzetet kihasználva a maga szerény eszközei segítségével visszavág. Ugyanezt teszi a Rabbit In Your Headlights (UNKLE feat. Thom Yorke) klipjének zavart központi karaktere is, akit többször is elütnek az autók, míg a haragját természetfeletti erővé duzzasztva ki nem áll az egyik kocsi elé, és szét nem töri azt egy gyönyörű lassított felvételen.

UNKLE feat. Thom Yorke: Rabbit In Your Headlights (r. Jonathan Glazer)

Glazer eddig két nagyjátékfilmet hozott össze, és bár egyik sem lett anyagi siker, azért az mindenképp elmondható róluk, hogy izgalmas kísérletek. A 2000-es Szexi dög (Sexy Beast) érdekes kifordítása a gengszterműfaj jellegzetességeinek, míg a négy évvel későbbi Születésnek (Birth) inkább a története ejti zavarba a nézőt. Egy kisfiú azt állítja, hogy ő a reinkarnációja a Nicole Kidman által alakított nő elhunyt férjének. A sztori annyira irreális, hogy a néző képtelen beleélni magát a karakterek szenvedésébe, így végig hidegen viszonyul a filmhez. Bár a Birth közelebb áll a Glazer-klipekből ismert vizuális stílushoz, mégsem közelíti meg azt a nívót, amit reklámfilmjeivel vívott ki.

Az olajgyár éldolgozói

Az 1986 óta működő Oil Factory szintén számos olyan rendezőt „nevelt ki”, akik nem csak remek klipekkel ajándékozták meg a könnyűzene szerelmeseit, de sok esetben akár egy egész zenei korszak arculatát meghatározták. Ilyen alkotó például a magyar és spanyol szülőktől származó Pedro Romhanyi, akinek fontos szerepe volt a britpop-mozgalom vizuális arculatának kialakításában. Fontos klipeket rendezett a Blur, a Suede és a Pulp zenekaroknak, ezen munkáiban gyakran jelentős szerephez jutnak az angol életformát reprezentáló tárgyak, jelenségek, hangulatok. A direktor gyakran emel be pop art hatásokat is munkáiba.

Blur: Parklife (r. Pedro Romhanyi)

A Dom & Nic művésznéven futó alkotópáros (polgári nevükön Nick Goffey és Dominic Hawley) elsősorban a tekintetes mennyiségű, a Supergrass zenekar számára készített klipről lehet ismerős a nagyközönség számára. A banda üde himnuszához, az Alright-hoz jellegzetes néznivalót hoztak össze, amely remekül szemlélteti azt a fiatalos lendületet, ami a triót akkoriban jellemezte. Dom & Nic legalább ilyen produktív kapcsolatot ápolt a 90-es évek jelentős big beat duójával, a Chemical Brothers-szel. Block Rockin’ Beats daluk klipjében már feltűnnek azok a zaklatott víziók, amelyek később a rendeződuó védjegyévé váltak. A Believe-ben már markánsan jelenik meg az üldözöttség motívuma, ami például David Bowie és Trent Reznor közös számának (I’m Afraid Of Americans) videójában is dominál. A Believe főhőse mindenhol életre kelt, a belső félelmeit kivetítő robotokat lát maga körül, akik a vérét kívánják. Végül addig terrorizálják őt, hogy teljességgel eluralkodik rajta az őrület. Dom & Nic ismertebb munkái közé tartozik még a She’s The One (Robbie Williams) című nótához készült műkorcsolyás történet is, ami sok rokonságot mutat a Fehér tenyér című Hajdu Szabolcs-filmmel, illetve kiváló darab a Smashing Pumpkins Ava Adore-jához forgatott virtuóz stílusgyakorlat.

>Robbie Williams: She's The One (r. Dom & Nic)

Sophie Muller leginkább arról nevezetes, hogy remek érzékkel találja meg karakteres női előadók dalaihoz a megfelelő képeket. Sade, Courtney Love, Annie Lennox, Gwen Stefani (No Doubt), hogy csak néhány hölgyet említsünk, akinek volt dolga a rendezőnővel. Persze arra is van példa, hogy férfiak rendelnek filmet dalaik népszerűsítéséhez, de akkor is csak olyan érzékenyebb lelkű előadók jöhetnek szóba, mint például a Coldplay-es Chris Martin, a falzettkirály Mika, vagy a tragikus sorsú Jeff Buckley.

A modernista

Az Oil Factory legeredetibb rendezője kétség kívül Jamie Thraves. A direktor utánozhatatlan tehetséggel tud mélyebb jelentésrétegeket pakolni 3-4 perces munkáiba, melyeket erős történet-orientáltság jellemez – klipjeinek sztorijait épp olyan lelkesedéssel lehet elmesélni, mint ahogy egy izgalmas játékfilm szüzséjét foglaljuk össze. A rendező további védjegyei közé tartozik, hogy szereti a dalt előadó zenekart elválasztani a cselekménytől, leginkább úgy, hogy a történésektől távol eső helyen mutatja be azt. A legtöbb klipje establishing shot-tal (alapozó beállítás) kezdődik, ahogy a játékfilmek is, aminek köszönhetően beazonosíthatjuk a történet helyét, de ami még ennél is fontosabb, hogy Thraves buñueli szürrealizmussal megbolondított víziói, amellett, hogy rendkívül szórakoztatóak, még egy komolyabb elemzésre is lehetőséget adnak. A modern ember kiüresedése, sőt totális eltűnése például gyakran elővett téma a direktornál.

Damien Rice: 9 Crimes (r. Jamie Thraves)

Thraves-nél tényleg bármi megtörténhet! A Manic Street Preachers Why So Sad? videójában például a békés strandozók között egy partra szálló hadsereg tűnik fel. De ne rohanjunk előre, mindjárt itt van az első jelentős munka, a kliptörténet egyik legemlékezetesebb rendezői debütálása, a Radiohead Just-ját kísérő titokzatos kisfilm. A zenekar tagjai itt is egy kis szobában nyomják a számot, miközben az utcán egy földön fekvő férfi kelt feltűnést. A jól szituált fiatalember senkinek sem hajlandó elmondani, miért hevert le az utcán, a párbeszédeket feliratozva olvashatjuk, majd amikor végre elárulná a már-már misztikus titkot, a feliratok eltűnnek, sosem tudjuk meg az igazságot. Végül egy apokaliptikus totálban azt látjuk, hogy többszáz ember fekszik hasonlóan az utcán. Mi ez, ha nem a hitchcocki MacGuffin kreatív felhasználása? De, hogy a fentebb említett példánál maradjunk, Luis Buñuel-nek is sikerült hasonló megoldással gúnyt űzni nézőivel: A burzsoázia diszkrét bája című remekműben is egy el nem mondott titokra telepszik örök homály.

Radiohead: Just (r. Jamie Thraves)

A Blur Charmless Man-jében a lerázhatatlan zenekar a legváratlanabb helyeken bukkan fel, ezzel őrületbe kergetve a főhőst, a Coldplay The Scientist-je egy ügyes, visszafelé bemutatott történet, míg Neneh Cherry Woman című dalához készült klipben a tárgyak, személyek tűnnek el, válnak láthatatlanná. Ahogy Antonioni is eljutott A kaland érzelmi kiüresedésétől addig a pontig, hogy a Napfogyatkozásban már az emberek is teljességgel eltűnnek, úgy Thraves is végigjárta ezt az utat. Míg a Womanben csak a materiális dolgok válnak láthatatlanná, a Coldplay God Put A Smile Upon Your Face-ében egy középosztályhoz tartozó öltönyös férfi tűnik el, a szó szoros értelmében.

Coldplay: God Put A Smile Upon Your Face (r. Jamie Thraves)

Az Anna-Molly (Incubus) videója a végletekig fokozott suspense miatt emlékezetes. Egy saját testébe bezárt tetszhalott lány történetét követhetjük végig, akit felfedeznek az erdőben, majd a hullaházba visznek és a boncolás előtti utolsó pillanatban éled fel. Damien Rice 9 Crimes-a egy megható szürreális ballada, amelyben a férfi szereplő talál egy női lufi-fejet, nagy nehezen megszelídíti, majd boldogan húzza maga után az utcán, de sajnos nem tudja megvédeni a külvilág gonoszságaitól, így szomorú véget ér a história, mely az emberi érzések törékenységének szimbólumává válik.

Incubus: Anna-Molly (r. Jamie Thraves)

Végül mindenképp említést érdemel a Death Cab For Cutie I Will Follow Into The Dark dalához készült remek szösszenet, melyben Thraves ismét 4 perc alatt jut el egy lebilincselő történet segítségével egy sokkal általánosabb mondanivalóig. A klipben a főhőst látjuk egy szobában, miközben a helyiséget fokozatosan felemészti a sötétség, vagyis a nagybetűs Semmi. Egyre kevesebb mozgástér áll rendelkezésre, végül nincs menekvés, a férfi belezuhan a sötétségbe. Ekkor derül ki, hogy a rendező a bolondját járatta velünk, mivel nem egy szakadék tátong a feketeség mélyén, hanem csak egy sekély, térdig érő lyuk. Vagyis a direktor azt tanácsolja a nézőnek, hogy nem feltétlenül kell félni az ismeretlentől, a dolgok nem mindig olyan kilátástalanok, mint ahogy elsőre tűnnek.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Apprentice

    Színes életrajzi, filmdráma, 120 perc, 2024

    Rendező: Ali Abbasi

  • Haldoklás, de komédia (Sterben)

    Színes filmdráma, 183 perc, 2024

    Rendező: Matthias Glasner

  • A szerelem ideje

    Színes filmdráma, romantikus, 107 perc, 2024

    Rendező: John Crowley

  • Mosolyogj 2.

    Színes horror, thriller, 132 perc, 2024

    Rendező: Parker Finn

  • Venom: Az utolsó menet

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 110 perc, 2024

    Rendező: Kelly Marcel

  • A vad robot

    Színes animációs film, kalandfilm, sci-fi, vígjáték, 101 perc, 2024

    Rendező: Chris Sanders

  • Nő a reflektorfényben

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 95 perc, 2023

    Rendező: Anna Kendrick

  • Vogter

    Színes filmdráma, thriller, 100 perc, 2024

    Rendező: Gustav Möller

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat

  • The Apprentice

    Színes életrajzi, filmdráma, 120 perc, 2024

    Rendező: Ali Abbasi

  • Haldoklás, de komédia (Sterben)

    Színes filmdráma, 183 perc, 2024

    Rendező: Matthias Glasner

  • A szerelem ideje

    Színes filmdráma, romantikus, 107 perc, 2024

    Rendező: John Crowley

  • Mosolyogj 2.

    Színes horror, thriller, 132 perc, 2024

    Rendező: Parker Finn

  • Venom: Az utolsó menet

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 110 perc, 2024

    Rendező: Kelly Marcel

  • A vad robot

    Színes animációs film, kalandfilm, sci-fi, vígjáték, 101 perc, 2024

    Rendező: Chris Sanders

  • Nő a reflektorfényben

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 95 perc, 2023

    Rendező: Anna Kendrick

  • Vogter

    Színes filmdráma, thriller, 100 perc, 2024

    Rendező: Gustav Möller