Az Indiana Jones-szerű komersz misztikummal kevert kalandfilmek reneszánszát élnénk?
A Karib-tenger kalózai után itt A szövetség, a horror- és kalandregény-irodalom legmájerebb csávóit felsorakoztató agyborzoló alkotás, amely leginkább a hollywoodi filmmezőgazdaság külterjes termelési tendenciájára világít rá. Ennek filozófiai megalapozása: sok jó dolog együtt még jobb. Tehát vegyél néhány klasszikusnak számító közismert karaktert, öntsd le történetnek álcázott speciális effektus-szósszal, díszítsd Sean Connery-vel, és tálald azon melegiben a nagyérdeműnek, hogy zabáljon a szerencsétlen.
Igen, van valami történet is: Allan Quatermain vadászt és kalandort megbízza Őfelsége titokzatos M-je a vámpír Mina Harker, a hallhatatlan Dorian Gray, a Láthatatlan Ember, Dr. Jekyll / Mister Hyde, Némo kapitány és az amerikai titkosügynök Tom Sawyer alkotta Liga vezetésére. Feladatuk megállítani a 19. század végén futurisztikus fegyverekkel háborút szító Fantomot. Az izgalmasnak képzelt pálfordulások után lelepleződik mindenki, akinek le kell lepleződnie, de ez nem zavarja meg az alkotók akcióban és effektusokban való tobzódását, így a történetnek egyetlen szerepet szánnak: a legrövidebb úton összekötni az egymást követő túlpörgetett, túlanimált verekedést, lövöldözést, robbantást. Ezzel az izgalom legkisebb fuvallatát is sikerül kivédeniük. A karakterek tökéletesen egydimenziós pixelek, nagyon jók (alul traktor, felül békegalamb), és ott a régi vágású mániákus gonosztevő (Dr. No élettelen kópiája, hogy csak egy filmes elődöt említsünk), akinek egyetlen szenvedélye a világ meghódítása. Ilyen bugyuta történet már a tíz éven aluli, Mortal Kombat-on edződött közönségnek se jön be annyira, ha ehhez még hozzáveszük a nulla történetvezetést, egy Postás-szerű szuperprodukciót kapunk.
Connery-t még Bondként sem láttuk ekkorákat ütni, de ettől még saját érdekében a láthatatlan ember szerepét javasoltuk volna neki ebben a filmben. Vagy azt sem.
