Tizenhárom év után újra cuki beszélő halakkal, polipokkal, cápákkal és mókás társaikkal fedezhetjük fel a víz alatti világ rejtélyes csodáit, mert megérkezett a Némó nyomában folytatása.
És nem is akárhogyan. Legalábbis Észak-Amerikában, ahol a nyitó hétvégén történelmi rekordot ért el a Pixar és a Disney legújabb produkciója. A 2003-ban bemutatott Némó nyomában hatalmas siker volt és a DVD-eladásokkal rekordot döntött; így a Shrek-folytatásokhoz hasonlóan nem lesz meglepetés, ha a Szenilla nyomában is új csúcsot állít. A recept is ismerős: a Szörny Egyetemhez és a Verdák 2-höz hasonlóan ezúttal is egy korábbi mellékszereplő kapja az főszerepet. Ez esetben a memóriazavarokkal küzdő doktorhalra, az első részből már ismerős, beszédes nevű Szenillára esett az alkotók választása; egyébként az angolul Dory névre hallgató főszereplő jelenleg a legtöbb lájkot – több mint 25 milliót – számláló Disney/Pixar-karakter.
A történet Némó kalandjai után valamennyivel játszódik és az ausztráliai Nagy Korallzátonytól indulva meg sem állunk a kaliforniai öbölig. Szenillának ugyanis egy rájabaleset következtében felsejlik egy gyerekkori emléke, és ezután szinte gondolkodás nélkül útra kel, hogy megkeresse szüleit, akiktől – mint kiderül – még gyerekkorában elsodródott. Jóformán semmire sem emlékszik, csak az az érzés vezérli, hogy valamit meg kell találjon.
Nem a címszereplő keresésére indulunk tehát, sokkal inkább tartani próbáljuk az iramot – a gyakran szélsebesen száguldó és első látásra meggondolatlan döntéseket hozó – Szenillával és útitársaival. Persze ki más tarthatna ebben a bűbájos kalandban feledékeny főszereplőnkkel, mint a két kedves bohóchal, Pizsi és Némó. Az emlékek, az otthon és a család megtalálásához vezető úton további érdekes karakterekkel is megismerkedünk; például az alak- és színváltoztató hétkarú polippal, Hankkel, akinek kezdetben minden vágya, hogy csendben gubbaszthasson egy akváriumban. Meg egy rövidlátó cápával, egy tájékozódási képességét elveszített delfinnel, három kissé bugyuta fókával és hasonló, sztereotípiákat romboló, szórakoztató szereplőkkel.
Ebben a történetben mindenki fogyatékos, de ezzel együtt szerethető. Sőt, mint kiderül: a fogyatékosságok akár előnyt is jelenthetnek; Szenilla például feledékenységének következtében jól improvizál, és a helyzetek elemzése helyett szinte azonnal képes reagálni mindarra, ami történik. A valós életben persze lehet, hogy bonyolultabbak az összefüggések, de akár az is megtörténhet, hogy nem, és valóban az első gondolatunkra, megérzésünkre kellene hallgassunk;és egyszerűen csak ússzunk az árral. Szimpatikus, hogy az antagonisták hiányoznak a történetből, hacsak épp az apatikus emberszereplőket nem tekintjük azoknak, akik közönyükkel akarva akaratlanul rosszat okoznak a víz alatti világ lakóinak.
A Szenilla nyomában cselekményének nagy része egy látogatóközpontként is funkcionáló tengeri kutatóintézetben játszódik, amit a film készítői jól kihasználtak és változatos helyszíneket álmodtak vászonra: az akváriumoktól kezdve csöveken, lefolyókon szökőkutakba, karanténokba, szuveníres boltba száguldozunk és alig van megállás. A film frappáns megoldásokban és víz alatti gegekben sem szűkölködik: a tengeri világ ezúttal is sok meglepetést tartogat, nemcsak számunkra, hanem a szereplők számára is: velük együtt fedezzük fel az intézet eldugott zugait. A látványvilág sem okoz csalódást, a részletek kidolgozottsága ismét lenyűgöző és valósághű (és ez a Szenilla nyomában előtt vetített Piper / Szalonka című rövidfilmre még inkább igaz).
Elcsépelt tény, hogy a folytatások gyakran okoznak csalódást és persze a Szenilla nyomában sem annyira eredeti, mint az eredeti; ám friss, dinamikus, humoros és szórakoztató, szóval unatkozni nem fogunk. Sem azok, akik nosztalgiázni ülnek be a filmre, sem azok akiket Szenilla avat be ebbe a csodálatos víz alatti univerzumba.
