Julian Schnabel: Le scaphandre et le papillon / Szkafander és pillangó Julian Schnabel: Le scaphandre et le papillon / Szkafander és pillangó

Borges feat. Jean-Do

Julian Schnabel: Le scaphandre et le papillon / Szkafander és pillangó

ÉRTÉKELD A FILMET!
Szkafander és pillangó
Julian Schnabel
2007
Szkafander és pillangó

Szkafander és pillangó

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Soha nem jártam élen a divatmagazinok diktálta öltözködési versenyben. Több évig abban a hitben éltem, hogy a Dolce&Gabbana két teljesen különböző dolog, és hogy az én Ecco-cipőm a legtutibb modell a világon. A volt Elle-főszerkesztő Jean-Dominique Bauby halálának körülményei mégis beindították a fantáziámat.

Amikor – nagyjából egy éves késéssel – értesültem Baubynak a haláláról, illetve halálának körülményeiről – Isten bocsássa meg nekem, – nem a divatvilágot ért nagy veszteség volt az első, amire gondoltam, hanem Jorge Luis Borges. Helyesebben A titokban végbement csoda című novellájának főhőse, a halálra ítélt prágai zsidó, Jaromír Hladík jelent meg a lelki szemeim előtt, s láttam, amint arra kéri Istent, hogy adjon neki egy év haladékot, hogy befejezhesse elkezdett drámáját. Amikor a katonák meghúzzák a puska ravaszát, a fizikai világ megáll. Isten megadta a kért haladékot, Hladík fejében egy teljes év telik el, amely elég arra, hogy gondolatban kétszer átírja a harmadik felvonást, megtalálja az utolsó hiányzó jelzőt, és befejezze drámáját. „Őrült sikoltás tört ki belőle, megmozdította arcát, s a négyszeres lövés leterítette.” Ha a kedves Olvasónak nem explicit az analógia, mindenképp olvassa tovább a cikket, ami a bevezető ellenére a filmről szól nem pedig megkésett nekrológ.

A párizsi társasági életben Jean-Do-ként ismert legendás Elle-főszerkesztő 1995 decemberében agyvérzése következményeként kómába esik. Három hét után tér magához, és Borges Hladíkjához hasonlóan megpróbál felkiáltani, megmozdítani a kezét, ám azt kell tapasztalnia, hogy megbénult, a szélhűdés úgynevezett LIS-szindrómát váltott ki. Teste egy mélytengeri szkafanderbe „került”, amelynek anyagán sem a hangok, sem a gesztusok nem hatolnak át. Csupán a fémbúra üveglapján keresztül, pislogva kommunikálhat. Bal szeme pillangóként verdesve jelzi az igent vagy a nemet. Ahogy – valamilyen oknál fogva – az ilyen helyzetekben lenni szokott, Bauby is visszatekint eddig leélt életére, s rájön arra, hogy sok mindent másképpen kellett volna csinálnia. Eldönti, hogy saját teste börtönébe zárva is „megírja élettörténetét”; a beszédterapeutája által kifejlesztett technikával (az ábécé megfelelő betűjénél igent jelezve egyszer kacsint) betűnként „diktálja le” a hetvenkilenc oldalas könyvet. A könyv megjelenése után két nappal meghal.

A könyv valósággal követelte az adaptációt: a kihívást mi sem jelzi jobban annál, hogy Spielberg is hamar lecsapott a könyv megfilmesítési jogára, ám végül lemondott róla. A rendezést az a Julian Schnabel vállalta magára, aki a Mielőtt leszáll az éj (2000) című filmjével már bebizonyította, hogy ha valaki, akkor ő képes a minőségi rendezésre, még akkor is, ha a végtermék egy halállal végződő élettörténetet kell bemutasson. Így tehát maga mellé vett egy remek operatőrt Janusz Kaminski (Kapj el ha tudsz, Terminál) személyében, egy, a célnak legjobban megfelelő színészt, a főszereplőnek (Mathieu Amalric) és egy mellékszereplőt, aki az apát alakítja (Max von Sydow), és sikeresen ledirigálta azt a filmet, amibe a nagy Játékhegy bele sem mert fogni. Schnabel in medias res kezdéssel bemutatja az alapszituációt (Bauby helyzete), majd a flash-back technika révén mi is részesei lehetünk Jean-Do életének (!), a szubjektív kamerának köszönhetően pedig bezártságát is megtapasztalhatjuk. A film cselekményét igazából fölösleges ennél részletesebben bemutatni, ugyanis nem azon van a hangsúly, amit a vásznon látunk, hanem azon, amit a látottak indukálnak bennünk.

A látottakon, azaz a film képi világán, kiváltképp a képkompozíciók statikusságán, érezni, hogy a rendező festő is, ám ez a statikusság egyáltalán nem unalmas: ellenkezőleg, nagyon is beszédes. A film nagy bravúrja a képi világ mellett, hogy kerüli a „nyomorék-filmek” könnyfakasztó csapdáit, ami lássuk be, Aléjandro Amenábar Belső tengerében is csak részben sikerült. De talán ebben közrejátszik a főszereplő remek (fekete)humora is, mely vigyáz arra, hogy a szerencsétlenség filmi ábrázolása egyáltalán ne legyen eltúlzott, s a patetikusság hangsúlyozása helyett a megnyugvás és megbékélés esztétikus ábrázolására/bemutatására kerüljön a fő hangsúly, amit a filmzene még emelkedettebbé tesz.

Amíg komótosan lefut a stáblista, levonjuk a tanulságot: Borgesnek mindig igaza van. Európában ismételten bizonyítást nyert a szentencia, miszerint alkotni mindig lehet, csak Isten kegyelme szükséges. És persze kitartás.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Szkafander és pillangó

Szkafander és pillangó

Színes életrajzi, filmdráma, 112 perc, 2007

Rendező:
Szereplők: , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Friss film és sorozat