John G. Avildsen: Rocky, 1976 John G. Avildsen: Rocky, 1976

Megéri győzni

John G. Avildsen: Rocky, 1976

ÉRTÉKELD A FILMET!
Rocky
John G. Avildsen
1976

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Az 1976-ban a legjobb filmnek (és rendezésnek) járó Oscar-díja(ka)t besöprő Rocky könnyű szülésnek számított. A film – hollywoodi mércével – viszonylag kevés pénzből (kb. 960 000 dollár) készült és nagyot durrant. Megfelelt a közönség ízlésének, és a mai napig élesztgeti (s egyben rombolja) saját kultuszát: 4 évtized alatt 6 részt is megélt sorozattá nőtte ki magát.

A semmiből jött Sylvester Stallone-nak, a film címszereplőjének ez a szerep jelentette a nagy kiugrást, ugyanis az addig főleg pornófilmekben szereplő Sly innentől sztárnak számított. A forgatókönyvet is ő jegyzi: mindössze négy nap alatt írta meg a Rockyt1, majd csak azzal a kikötéssel volt hajlandó eladni, hogyha ő játszhatja a főszerepet is. Bár több stúdió is megvásárolta volna a történetet, a főszerepre inkább Burt Reynoldsot, Ryan O'Nealt vagy James Caant tudták volna elképzelni. Végül a United Artists áldását adta a filmre és a főszerepre egyaránt.

A Rocky plakátja

Rocky Balboa figurája később aztán végleg összenőtt a színész Stallone alakjával. A harmadvonalbéli bokszoló felemelkedésének a története azáltal nyer különös hitelt, hogy Stallone, hőséhez hasonlóan (és neki köszönhetően), teljesen váratlanul lesz világsztár. Rocky rituális, tudatos felkészülése a győzelemre a tipikus amerikai álom megvalósítását tűzi ki célul, amit aztán a színész és hőse külön-kölön meg is valósít. Rocky figuráját egy valós, hasonló bokszmeccs ihlette: a világbajnok Muhammad Ali az addig ismeretlen Chuck Wepnerrel egy nehéz, szégyenteljes nyereséget tudott csak kipréselni (például pályafutása alatt először kerül padlóra a harmadik menetben). Ennek ellenére a film egyik nagy érdeme, hogy nem egy bokszolóportrét láthatunk, hanem „Bovaryné én vagyok” alapon Stallone mindvégig annyira Balboa tud maradni, mintha az események nem is a kamerák előtt történnének – ezért aztán nagy csalódás lehpetett, hogy éppen Sly nem vehetett át egyetlen Oscar-díjat sem, hiszen a Rocky leginkább az ő filmje volt.

A sztori prototipikius: az önmagában bizonytalan, kallódó főhős egy – minden bizonnyal utolsó – esélyt kap az élettől. Azonnal felismeri a lehetőséget, és kemény munkával megváltja önmagát. A világbajnok profi nehézsúlyú bokszoló, Apollo Creed emeli a nyilvánosság ringjébe az „olasz csődört”, Rocky pedig vállalja a szintjét igencsak meghaladó mérkőzést, majd kis híján megnyeri a lehetetlent. A mai napig nagyjából ezt a sémát követik, vagy ebből merítkeznek a boksz- vagy küzdősportfilmek, ez vezet a győzelemre: a tökéletes, minden más értéket kizáró célratartás. A film heroikus hangulatát nagyszerően húzza alá a film zenéje, amiért Bill Conti is kapott egy Oscar-jelölést.

John G. Avildsen: Rocky (1976)

Az Oscar-gálán a Rocky legnagyobb riválisa Martin Scorsese filmje, a Taxisofőr volt (melynek ugyanabban az évben a cannes-i Arany Pálmával „kellett beérnie”). Scorsese filmje az inflációval küzdő Amerikának minden bizonnyal túl deprimáló volt, politikai tartalma2 miatt pedig szintén nem sok eséllyel szállt ringbe a Rockyval az Oscarért. Kicsivel később Scorsese maga is megcsinálta a Rocky „ellenfilmjét”, a Dühöngő bikát, s a Rocky bírálói általában erre a filmre hivatkoznak, mint pozitív ellenpéldára. Tény, hogy a Rocky sokkal naivabb, egysíkúbb, Scorsese filmje pedig mintha pontosan ezt a fajta feldolgozást negálná, mintha ez ellen fellebbezne: az ő „bronxi bikája” a boksz által még nem valósítja meg magát, személyiségét sem erősítik ringben elért eredményei3, szemben Rockyval, akinek a helytállása szinte szakralizálódik. Robert de Niro jatékát is gyakran Stallone rovására emlegetik, mégis egészen más szempontból kellene vizsgálni a két színész munkáját. De Niro a módszer-színjátszás (method-acting) legszélsőségesebb megnyilvánulása, ugyanakkor legragyogóbb iskolapéldája is, Stallone pedig nem játszik, ő „csak” természetes marad.

John G. Avildsen: Rocky (1976)

John G. Avildsen, a film rendezője, Sidney Lumet, Alan J. Pakula, Ingmar Bergman és Lina Wertmüller elől szerezte meg a legjobb rendezésért járó szobrocskát. A mezőny tehát nagyon erős volt, és utólag visszatekintve rendezői életművére, ebben a mezőnyben enyhe túlzásnak tűnik ez a döntés (Avildsen a későbbiekben három Arany Málna-díjat is „kiérdemelt”, a Rocky V. és a Karate Kid-sorozat két részéért). Mindenesetre a film egy technikai újdonságot is hozott: ez az első nagyobb mozifilm, amiben steadycamet használnak, ez a fajta kameramozgás pedig szokatlan dinamikát és képi világot teremtett, ugyanakkor egy sokkal spórolósabb filmnyelvi eszközt is.

John G. Avildsen: Rocky (1976)

A Rocky, ha tetszik, ha nem, a mai napig alapfilmnek számít. A filmnyelvet ugyan nem újította meg, „csak” egy klasszikus karriertörténet amerikai módra, népszerűsége mégis napjainkig töretlen. Bokszfilmet csináltak a Rocky előtt is, utána is szép számmal, mégis, azt hiszem, nagyszerű, összegző filmről van szó, amely minden tekintetben hűségesen kielégíti az átlag-amerikai elvárásokat, és egy újabb hőssel gazdagítja a palettát. Hősökre pedig minden időben, mindenütt szükség van.


1 Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy meg van lepődve azon, hogy egyes emberek képesek 18 éven keresztül írni valamit, „mint az a csavó, aki a Bovarynét írta. És bestseller-listára került valaha is? Nem. Ez egy pocsék könyv...” – mondja Stallone.

2 Az akkori amerikai elnök, Gerald R. Ford 1974-ben kegyelmet adott a vietnami háborús szolgálatot megtagadóknak (azzal a feltétellel, hogy hűségesküt tesznek és alternatív munkát végeznek) és a dezertőröknek (feltéve, hogy hűségesküt tesznek és 2 évig szolgálnak régi egységeiknél).

3Alberto Moravia meghatározása szerint „nem azért bokszol, mert fizikailag erős, hanem azért, mert kulturálisan gyenge”.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg