Ki dönti el, hogy milyen besorolással kerül vetítésre egy játékfilm? Miért bukott meg a Big Brother Romániában? És miért aratott a Csak a szerelem? Mennyire befolyásolja a választókat a média? Mikor lehet „elfeketíteni" a képernyőt? Milyen lesz az induló gyerekrádió, valamint a regionális diákadók? Ezekre és ezekhez hasonló izgalmas kérdésekre kapunk választ a Consiliul Naţional al Audiovizualului – CNA (Országos Audiovizuális Tanács) alelnökétől, aki a szervezet hatóköréről, működéséről és jövőképéről mesélt.

Neked, mint az Országos Audiovizuális Tanács egyik tagjának, illetve alelnökének hogy telik egy napod? Miből áll a munkád?

Ez egy olyan hivatal, mint gondolom Románia legtöbb hivatala: ha akarsz, dolgozol, ha nem akarsz, úgy is jó. Előttem volt egy magyar ember ebben a hivatalban, soha senki nem hallott róla. Ő arról, hogy nem dolgozik ott többet, egy levélből értesült. Az Országos Audiovizuális Tanács egy szabályozó hatóság. Tehát egy olyan keret, mint a közlekedésben a járdaszegély. Ott van, jó, hogy ott van, tudom, hogy ott van. És ritkán megyek neki, mert az nem jó. Mi tudatosítani akartuk az emberekkel azt, hogy ez van, ez a keret az út szélén. Ami azt jelenti, hogy van egy törvény, amit meghozott a román parlament. Ez Romániában a második médiatörvény: az első 1992-ben született, a második 2002-ben. Beírtunk mindent, amit fontosnak tartottunk, és ami az európai törvényhozásban fontos. Ezt úgy hívják, hogy Televiziunea Transfrontieră (Határon Átlépő Televíziózás Dokumentuma). Főbb szabályozásai a kiskorúak védelmére vonatkoznak, a szabad versenyre a reklámpiacon, ami korlátokkal jár – attól szabad, hogy tudom, hogy hol vannak a korlátjai –, a válaszadás jogának a megadására, a politikai és egyáltalán információs pluralizmusnak, annak az elérésére, hogy lehetőleg két hírcsatorna jusson mindenkire...

Mi az, hogy két csatorna jusson mindenkire?

Általában egy embernek a társadalomban legalább két hírforrása legyen a médiában. Mindig vigyáztunk arra, hogy ha egy városban adtunk egy rádiófrekvenciát, akkor adjunk még egyet, ha van egy tévécsatorna, akkor legyen még egy. Mert mindig a kettő a demokratikus. Az egyik mindig kordában tartja a másikat. Amikor a mobiltelefon bejött, nem egy telefon jött be, hanem kettő. Van, ami nem jó: a PAL és a SECAM rendszer kettőssége nem jó. Megvan a törvény, amelyre nekünk jogunkban áll rendeleteket kidolgozni, amelyek a törvény szellemét tükrözik, ugyanakkor pontosítanak bizonyos dolgokat. Azt mondja a törvény, hogy kiskorúak védelme – leír három-négy pontot, a többi a mi dolgunk.

Például?

Például a filmek feliratozása, piktogrammal való ellátása a jobb alsó sarokban. Mi vezettük be elsőként Kelet-Európában ezeket a piktogramokat, de igazából nincs egy olyan módszer, ami alapján ezeket mérlegre lehet tenni. Mert ha azt mondom, hogy egy kislányt, aki magányosan elmegy az erdőbe, egy állat megeszi, a nagymamáját is megeszi, aztán egy másik ember felvágja az állat hasát, bedobja a kútba, akkor ez már 18-as kategória...

Az Európai Unió számon kéri a kulturális hagyományokat is. Vannak bizonyos kérdésekben toleránsabb országok, és megint bizonyos kérdésekben vannak intoleránsabbak. Például Svédországban a Rendőrakadémia című film 18-as korosztállyal megy, mivel olyan humorra építi a filmjeit, amelyben a testi erőszak és a hátulról való támadás jelenik meg – ami rossz példa a gyerekek fejlődése szempontjából. De ugyancsak ők például a meztelen melleket természetesnek veszik. Más országokban pedig fordítva van. Ez a piktogramosdi egy hosszú folyamat volt; bevezettük, nem tetszett a színezése, kicseréltettük. Most már az nem tetszik nekünk, hogy a 1 2-es meg az AP [Acordul părinţilor / Felnőtt beleegyezésével – szerk.] egyfolytában ki van téve, szerintünk zavarja a filmnek a struktúráját, ezért kötelező az elején bemondani. Minden reklámmegszakítás után öt percig ott kell lennie, utána kivehetik. Ez egy újítás Európában, ilyen nem volt. Mindenhol ott van, de szerintem zavarja a műélvezetet. Én, ha operatőr volnék, és egy képet komponálnék, a jobb alsó sarokba nem tennék egy piros pontot. Mielőtt kiadnánk egy ilyen határozatot, természetesen megköröztetjük az Interneten, bárki beleszólhat. Utána behívjuk a műsorszolgáltatókat, egyeztetünk a szakmai fórumokkal és szervezetekkel, majd meghozzuk a határozatot, lemérjük a hatását, és aztán ezen változtatunk, ha kell. Nagyjából ez a munka mára befejeződött, most a boldog elégtétel abból áll, hogy nézzük a művet, hogy működik-e vagy sem.

Gáspárik Attila

Mi a helyzet a mozifilmekkel?

A CNC-nél szerintem valami nincs rendjén. Nemrég láttuk a Ladykillerst Tom Hanks-szel, a gyerekeimet is elvittem; ez a film Romániában AG-vel ment [Audienţă Generală / Korhatár nélkül – szerk.]. És nyolc embert gittelnek ki benne. Arról nem beszélve, hogy a macska a szájában egy levágott ujjal rohangál. Minimum 12-es beosztást kellene kapnia, de akár 16-ost is. Szerintem valaki ott pénzt kapott ezért. Sajnos a tévékben megjelentek a kasztrált filmek is. A tévék kivágnak részleteket, hogy ne legyen olyan durva egy film. Mi megnézzük a bbcf-en vagy az imdb-n [www.bbcf.org vagy www.imdb.com – szerk.], írja, hogy 16-os, nálunk megy 12-vel, és megnézzük, hogy az a 16-os variáns 90 perc, és nálunk csak 80 percig tart a film. Mert Romániában kivágnak a filmekből. Persze vannak filmek, amelyeknek van európai változata, produceri változat, rendezői változat, tévés változat, de most nem erről beszéltem.

Mennyire álltok kapcsolatban más hasonló európai hatóságokkal?

Több szabályozó hatósággal állunk kapcsolatban, és értesítjük egymást, ha megjelent egy-egy műsorstruktúra. Ezt a csatárláncot Magyarországon találták ki. Teszem azt: gilisztákat etetnek délutánonként hatéves gyerekekkel. Ezt elkezdték nézni az emberek, és jól megy. Megtárgyaljuk, hogy mik a problémák, és ki hogy döntött. Amikor eljut hozzánk, akkor már a szabályozó hatóság nagyjából fel van készítve. Hathónaponként találkozunk személyesen is. Ez egy konzultatív szerv, megfogalmazunk gondolatokat az Európai Parlament felé, tehát NCO-ként működünk feléjük. A legutóbbi probléma, amelynek a tárgyalásában én is részt vettem, hogy meddig oszthatjuk a képernyőt. Megjelent alól egy csík, ami a meteorológia, megjelent egy másik, az elérhetőség, harmadik az SMS, és jobbra lenn jönnek a politikai hírek, és közben van egy műsorvezető is. Ez jó vagy nem jó, szabályozzuk-e vagy sem? Egy másik nagy problémát Izrael vetett fel: megindultak a játékcsatornák. Reggeltől estig szerencsejátékokat sugároznak. Ezt most tévézésnek vegyük-e, vagy ne? Ez egy nagyon bonyolult kérdés, amire sürgősen választ kell adni, mert itt hónapok alatt változik a helyzet. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tévé az Internet és az interaktivitás felé tendál. Az az interaktivitás, ami most működik, hogy minden műsorba betelefonálok, hogy kiválaszthatom, hogy milyen filmem legyen, az még jobban fel fog erősödni. A szabályozó hatóságok pedig még jobban elvesztik szerepüket, és végül mindennek a bíróságon kell majd kikötnie.

Miért épp a bíróságon?

Amerikában például nincs ilyen tanács. Ott van egy FCC [Federal Communication Comission, www.fcc.gov – szerk.] nevű hasonló hatóság, de igazából a bíróságon intézik ezeket a dolgokat. Tehát ha engem valaki megsért, odamegyek, kérek helyesbítést, ha nem adják meg, akkor megyek az audiovizuális tanácshoz, az kimondja, hogy Józsi nem lopott, tévedtünk a múltkor. Ez Amerikában nagyon egyszerű: elmegyek a bíróságra, beperelem, másodjára nem fogom beperelni, mert vagy igazat mondott, vagy már nincs, akit bepereljek, mert akkora büntetést akasztanak a nyakába. Nálunk ez még így nem működik.

Ennek az európai együttműködésnek volt köszönhető, hogy amikor a Monica show meg a Kensky bejött a Prima TV-be, Magyarországról már vaskos dossziékban megkaptuk azokat a problémákat, amiket fel fog vetni ez a műsor, és hogy ők mire hogyan válaszoltak. Így nagyjából az első négy kört nem kellett lefutnunk. Ugyanígy volt a Big Brother. Ők bedobtak mindent. Elhoztak egy olyan formátumot, amely Hollandiában született, egy olyan országban, ahol a média teljesen steril volt, ahol jópofa emberek nagyon visszafogottan beszéltek erről-arról. Unalmas volt. És akkor azt mondta a Big Brother, hogy legyen egy kis mocsok, most majd betekintünk a kulcslyukon. Közben az egész román média abból született, hogy mindenki a kulcslyukon át lát, és a mocsokban ki hogy gyilkolja a másikat, hogy erőszakolja az anyját. Az, amit hírnek neveznek a világ minden táján, nálunk a híradó huszadik percétől kezdődik. Hogy xy elment ide vagy oda vagy amoda. Példa: a közszolgálati tévében a Tăriceanu-kabinet első külföldi látogatását hatodik hírként hozták. Azelőtt volt egy gyilkosság meg egy autóbaleset. Mi benne élünk a mocsokban, a román néző hozzászokott, hogy másfél perc alatt lekevernek egy nemzeti tragédiát a hírekben. Azért nem fog a Big Brother előtt két és fél órát ülni, hogy most csókolóznak-e, vagy nem csókolóznak. Teljes csőd volt: kb. négymillió dollárt buktak rajta. A nagy műsorszám a Big Brotherben a házból való kivonulás. Az utolsó nagy szavazás. A csúcsok csúcsa, ami mindent meg szokott dönteni. Romániában aznap az Antena1-en sugárzott indiai film nyert nézettségben, kétszeresen verve a Big Brothert, egy olyan indiai film, amit azelőtt Romániában a Ceauşescu- rendszerben hetente egyszer levetítettek a moziban.

Csak nem Az emlékek láncolata?

De igen, Az emlékek láncolata megverte a Big Brothert. A nosztalgia erősebb volt, minthogy ki nyeri azt az ötvenezer dollárt. Nem tudták adaptálni a román viszonyokhoz. Próbáltam a producerrel beszélni, hogy csináljon egy ferentari-i lakást belőle, hozza be a mahalát, de nem csinálhatta meg, mert így vette meg a brandet. Volt egy kotta, amiből játszott. Áthozták a Barátok közt sorozatot, ami Magyarországon nagy siker volt, de annyira fikcióként fogta fel a román közönség, hogy nem ment. Elkezdte az Acasă tévé a Numai iubirea [Csak a szerelem – szerk.] című filmet forgatni, kiváló színészekkel, valós bukaresti történetekkel. Az Acasă adó sok esetben veri az Antenát nézettségben.

Mesélj a saját kezdeményezéseitekről.

Egyszerűsíteni, csökkenteni a bürokráciát, és a nagybetűs hivatalt megbízható partnerré tenni a lakosok szolgálatában. Ez hosszú távon. Most egy olyan kísérletbe vágtunk bele, hogy a frekvencia-kimérő hatóságtól kértünk minden nagyobb egyetemi városba frekvenciát egyetemi campus-rádiók létrehozására. Meglátjuk, hogy mi lesz belőle, hat hónappal a beindulás után fogjuk kielemezni. Elég sok frekvenciát megnyert a Media Pro Bukarestből, akik tényleg egyetemi studrádiókat akarnak készíteni. Ők végül is mit csinálnak: rengeteg reklámjuk van, amit ki lehetne passzolni, nem akarnak túlterhelni, meg reklámárakat sem akarnak növelni, ezért kidobják majd a studrádióba, de ugyanakkor ott fel tudnak fedezni fiatal tehetségeket, és újítani tudják a csapatot egyfolytában. Nekik van a legjobb káderpolitikájuk. A másik kísérlet, amibe belevágtunk, az volt, hogy adtunk egy Bukarestet lefedő frekvenciát Európában első alkalommal gyerekrádióra 4-től 12 éves korig. Hallhatók leckemegoldások, este szülőkkel való interaktív beszélgetések, gyerekzene, koncertműsorok, komolyzene-elemzés, Varázsfuvola, zenetörténet. Ez a fuvola, ez a triola, ez a hegedű, ez a basszusgitár satöbbi. Egy ilyen műsorba vágtunk bele, nem tudjuk, hogy fog ez majd kinézni.

Egyébként hogy látjátok, milyen mértékben befolyásolja a média jelenléte a lakosság politikai opcióit?

Igazából négy évvel ezelőtt voltak problémák. A jelenlegi kormány, a koalíció 90%-ban szerepelt a tévében, csupa pozitív hírekkel, a PSD pedig 10%-kal, és a PSD magasan megnyerte a választásokat. Az embereket manipulálja a tévé, de a végső döntés mégsem ott születik. Van egy nagyon szép felmérésünk, és most készítünk még egyet a választási kampánynak a választókra gyakorolt hatásáról. A tavaszi helyhatósági választások utáni felmérésünk azt mutatta, hogy a megkérdezettek kb. 8-9%-a változtatta meg a véleményét a kampány miatt, tehát amikor azt mondom, hogy a felmérések szerint én vagyok a legnézettebb vagy ilyesmi, ez körülbelül két százalékára hat az embereknek.

Mit tesztek olyankor, amikor egy bejelentés igaznak bizonyul? Mik a lépések, fokozatok?

Minden esetben mi a legfontosabbnak a mentálhigiénés prevenciót tartjuk. Ez azt jelenti, hogy tudatosítani akarjuk azzal, aki tévedett, hogy hol tévedett, miért tévedett, és szeretnénk, hogy a jövőben ezt ne kövesse el. Ennek alapján szoktuk megállapítani a megtorlást vagy a büntetést. Ha enyhe a dolog, például nem szólaltatják meg a másik felet egy kérdésben, behívjuk a szolgáltatót, és elmagyarázzuk, hogy ezt nem kellett volna. Ha bűnbánatot gyakorol, és nem ismétlődik meg egy záros határidőn belül, ami körülbelül egy hónap, akkor ezzel elfelejtettük a dolgot, és legközelebb, ha újra elköveti ugyanazt a hibát, akkor megint ugyanaz a módszer. Ha megismétli, és durvább felhangot kap, akkor írásbeli figyelmeztetés, utána pedig pénzbeli bírság következik. Ha súlyos a dolog, például etnikai kérdés, cigánykérdés, magyarkérdés durván felvetve, akkor az egyből büntetés.

Mettől meddig terjednek a büntetések?

Nagyon enyhék. Ötvenmilliótól kétszázötvenmillióig [kb. háromszázezer forinttól kb. másfél millióig – szerk.]. Ez egy tévénél vagy rádiónál semmi.

Az utolsó lépés, amit tehettek?

Két lépés van még, hála a két RMDSZ-es képviselőnek, Kelemen Hunornak és Márton Árpádnak, akik az új médiatörvényt is megváltoztatták. A pénzbeli büntetés után a frekvencia-felfüggesztés jön, és még beiktattak magyarországi mintára egy lehetőséget: pár percre le lehet állítani a műsort. Fekete képernyő. A Prima TV például megkapta. Kiírták, hogy az Audiovizuális Tanács felfüggesztette a műsorsugárzási jogukat. Szerintem a legszégyenteljesebb, ami lehet. Azt hiszem, médiatulajdonosként nagyon szomorú lennék, ha ilyen büntetést kapnék.

Mesélj még a saját kezdeményezésű projektjeitekről.

Sikerült beiktatni a törvénybe, hogy ahol kisebbség van, ott a kábelszolgáltatónak kötelező módon sugároznia kell a kisebbség nyelvén is. Sikerült a kisebbség nyelvén szóló műsorok fordítási kötelezettségét eltörölni stb. Legutóbb a sportműsorokat elemeztük, három hétig az összes tévé összes sporthírét monitorizáltuk, és rájöttünk arra, hogy a futball 80%, azon belül Gigi Becali 70%, és ezt nyilvánosságra hoztuk. Utána nagy örömünkre megjelent egy kis kézilabda, egy kis tenisz, egy kis ping-pong. Végül is más országokban ez az intézmény egy médiakutató centrum, amelyik műsoranalízissel is foglalkozik. Nekünk erre nincs igazán mandátumunk. Volt a héten egy sajtótájékoztatónk is az erőszak és a tévé viszonyáról. Mindenféle elemzéseket mutattunk be a tévében megjelenő erőszakról. Ezt feltesszük az Internetre, elküldjük minden fontosabb szerkesztőségbe, és ezáltal mi letudtuk a munkánkat. Létrehoztunk egy médiakutató centrumot is, ahova bárki bejöhet, hozzáfér az Internethez, kap egy fénymásolót, egy könyvtárat, és kutathat. Doktorátusokat írnak nálunk.

A jövőben szeretném a magyar nyelvű rádiókban és tévékben használt magyar nyelv minőségét elemezni. Úgy vélem, nagy bajok vannak. Természetesen ehhez szükségem van egy egyetem segítsége is.

Mit rögzíttek?

Húsz csatornát párhuzamosan (erre van kapacitásunk), nem tudom, mellette még hány rádiót, illetve ugyanezt vidéken is. Nyolc emberünk van ezen, ők a panaszokat szokták ellenőrizni. Visszanézik a műsorokat, amelyekre panaszokat kapunk. Például tegnap este hívott fel valaki telefonon, hogy 8.50-kor az OTV-n magyarellenes kifejezéseket használt Corneliu Vadim Tudor. Hétfőn analízisbe megy ez a műsor.

Hogyan látod ennek a hatóságnak a jövőjét?

A filozófiánk, hogy az egész akkor működik jól, ha nincs egy olyan erős hivatal, amely mindenre rámozdul, hanem a lakosságban tudatosítjuk, hogy mik a médiajogai. Vegyük a reklámozást: 12 perc egy órából a kereskedelmi csatornákon – ezek európai normák, nem mi találtuk ki, 8 perc a közszolgálati tévénél – ezt mi találtuk ki. Tehát mi a közszolgálati tévénél csökkenthetjük ezt az időt. A tizenkettőt nem haladhatja meg, így írja a törvény. És akkor a következőre gondoltunk: van három-négy olyan mozicsatorna, amelyik csak filmeket sugároz. A közszolgálati tévénél megtiltottuk, hogy a filmeket meg lehessen szakítani reklámmal, csak reklámszünetekben szabad reklámot sugározni. Akkor én legszívesebben eltörölném a 12 percet – ezt európai szinten március 16-án fogom elmondani Brüsszelben. Lehessen húsz perc, lehessen negyven perc. A műsorszolgáltató érdeke, hogy a néző a képernyő előtt maradjon. És bízunk abban, hogy a műsorszolgáltató nem elriasztani akarja a reklámblokkokkal. Amikor nekem panaszkodnak az emberek, hogy annyi reklám van, azt mondom, hogy miért nem kapcsol át, hát már megnézi azt a filmet, ha elkezdte. Én abban a pillanatban elvinnék onnan, és ez nézettségben megmutatkozna, ők pedig visszavennének a reklámból. Tehát a normális dolog az, hogy – és most mondom el, hogy én mit csinálok – a műsorszolgáltató és a felhasználó között tartom a kapcsolatot. Úgy, hogy lehetőség szerint mindenki jól járjon. Ennek a szerepnek a jelentősége egyre kisebb kell, hogy legyen, mint ahogyan egy jó futball-meccsen is a bírónak. A bíró az árnyékból irányít, és a játék látványossága a fontos.