A Péntek 13 című horror napjainking tíz részt ért meg. A Fűrész-trilógia szerelmeseinek pedig jó hírem van: haladunk! A negyedik rész végén egy dolog biztos: lesz folytatás. Először is azért, mert a jelenlegi rész vége – ahogy egy ilyen franchise-slasher-horrornál szokás – nyitott maradt. Másodszor pedig mert kialakult az a rajongói tábor, aki hajlandó jegyet váltani az újabb részekre.
Ez az alapozás a legutóbbi Fűrész egyik hátulütője: csak az a horrorrajongó tudja teljes mértékben élvezni és érteni a filmet, aki az előző részeket látta. Igaz, hogy az alkotók flash-backek fromájában hagytak nyomokat a trilógiában járatlan nézőknek is, de ezek nem elegendőek. Például a film végén megjelenik egy szereplő az előző részből, aki úgy viselkedik, mintha itt is magától értetődő lenne a jelenléte.
A film elején tanúi lehetünk a halott Jigsaw boncolásának, majd a következő jelenet behúzza a nézőt a cselekmény világába, sőt akár elgondolkodtatónak is nevezhető: hogyan kommunikálhat egymással egy bevarrt szemű és egy bevarrt szájú ember, akiknek élete egymástól függ? Persze ezt a száraz leírást a képeken vér itatja át, de nem fröcsög, csöpög, spriccol és folyik eszeveszetten, mert az alkotók nem túlozták el az adagolást.
A hangsúly inkább a különféle kínzások zsigerekig hatoló eszközeire helyeződött. A legtöbb áldozat a filmben saját magának köszönhetően hal meg: választhat a rosszabb és a még rosszabb között. De a film nem biológiai létünk érzékletesen gusztustalan bemutatásával borzolja az idegeket, hanem kényelmetlen döntéshelyzetekbe hozza a nézőket. Akaratlanul is elképzeljük, hogy mit csinálnánk egy olyan szerkezet fogságában, melyből csak úgy szabadulhatunk ki, ha elég erősen nyomjuk az arcunkat négy pár pengébe. S ha a film elején még rettegtünk a látványtól, a végére úgyis immunissá válunk minden kis véres epizódra, megtanuljuk, hogy semmin sem szabad meglepődnünk.
Sok szereplőt mozgat a cselekmény, többek közt két FBI-ügynököt, Jigsaw volt szeretőjét és Riggs kommandóst is, akinek a magánakciója köré épül a történet. Rengeteg a cselekményszál, a nézőnek erősen kell koncentrálnia, hogy az eseményeket megfelelően tudja követni, de minden magába szippantó igyekezete ellenére egy adott ponton a történet unalmassá válik. Már várod, hogy mikor lesz vége, mert úgyis tudod, hogy az egész csak sok hűhó semmiért, a végén úgyis lesz egy nagy csavar, a végén úgyis megértesz mindent, mert a végén úgyis elmesélnek és megmagyaráznak neked mindent. Az lesz inkább az érdekes, hogy milyen fordulatot tudnak kitalálni az alkotók. A megszállott Fűrész-rajongók éppúgy élvezetet fognak találni ebben, mint a mezei horrorfilmnézők.
Külön említést érdemelnek a forgatókönyvírók, mert jól kitalálták, vagy jó forrásokból kölcsönözték a különböző kínzóeszközöket. Az egészen egyszerűtől (egy ketrec, melyet szögesdrótok szőnek át), a kifinomult technikákat használókig megtalálható a filmben mindenféle, -fajta és méretű kínzószerkezet. Elég lenne mindezek felvonultatása, s a néző máris rettegne – de a forma levon a film horrorisztikus értékéből. A gyorsítások, lassítások, a hatásvadász hang mind azt sugallja, hogy félj, rettegj, mert most valami nagyon szörnyű fog történni. Erre csak az előbb használt szót tudom elismételni: immunitás. A minden eszközzel a hatásokra vadászás ellenkező előjelűbe fordul át, pedig érződik, hogy az alkotókat a „jó szándék” vezérelte.
Alapjában véve a Fűrész negyedik része jól illeszkedik a sorozat első három részéhez (főleg annak, aki látta mindet) és hibái ellenére is valószínűleg azon az úton van, hogy a XXI. század első kultikus horror-szériájává váljon.