[Berlinale 2008] Kisjátékfilmről ritkán szokás önálló filmkritikát írni. Mi több, kisjátékfilmről gyakran még egy rendes tartalmi ismertetőt sem lehet olvasni a fesztiválkatalógusokban. De most mégis nézzük meg, mi van abban a tíz percben, amire Arany Medvét adtak Berlinben?
Egy forgatókönyvírótól hallottam nemrég, hogy a rövidfilm olyan, mint egy sziget (brit volt, bizonyára azért mondott ilyeneket). Vagyis nem kell közvetlen kapcsolatban állnia a valósággal. A nagyjátékfilm ezzel szemben félsziget, vagyis kapcsolata kell, hogy legyen a mindennapi életünkkel. Megkockáztatom, hogy az Egy jó nap fürdésre nem sziget, inkább félsziget, pedig a hossza nem több tíz percnél. Mégis, ebben a tíz percben felvillant annyi életszagú történést, amiből kitelne egy nagyjátékfilm. De csak felvillant: az előzményeket és a következményeket nekünk kell összeraknunk a látottak alapján. Így az út mellett lefékező sárga furgonba bepillantó, majd ijedten futni kezdő prostituáltról csak jóval később, visszakövetkeztetve értjük meg, hogy a három javítóintézetből szökött sráctól ijedhetett meg, és oldott kereket. Illetve csak oldott volna, mert a furgon utána ered, elébe vág, a következő képben pedig már a platón fekszik ő is, együtt az összekötött kezű, felpeckelt szájú, enyhén vérző fejű sofőrrel.
A fiúk nem teketóriáznak. Fürödni akarnak és nőt akarnak. Az elsőhöz furgon kell, a másodiknak meg egy kurva is bőven megteszi. Hogy honnan jöttek, miként szöktek el a javítóintézetből, azt nem tudjuk – és nem is fontos. Hogy tudják, mi vár rájuk, az világos egy elejtett mondatból: „eddigre már a zsaruk utánunk eredtek."
Míg a fiúk a nővel szórakoznak a vízben, a sofőr szökni próbál. A fiúk elkapják és mégegyszer helybenhagyják, aztán egy kicsit megpróbálják vízbe fojtani, majd otthagyják, arccal a vízben. A kurva húzza ki, ő fordítja hátára.
A fiúk már indulnának. „Mi legyen ezekkel?" – kérdi az egyik. „Ítélkezzünk felettük" – így a másik. „Mondjátok a neveteket" – fordul az első a két fogolyhoz. Ez a Cătălin Mitulescu által írt forgatókönyv a drámai csúcspontja. Barbu Bălăşoiu operatőr kézikamerája úgy mutatja a kopaszra nyírt javítóintézeti fiút, aki egy pokrócban áll az elítéltek előtt, mint egy igazi önkényurat. Tekintetéből érződik, hogy a javítóintézet falai közt számtalanszor átélt már hasonlót, csak akkor ő volt a megalázott. Most másképp van.
A sofőr és a kurva elrebegi a nevét. Várják a folytatást. „Jóvanna. Ettől kezdve férj és feleség vagytok" – hangzik az ítélet. A fiúk elfutnak, a felnőttek meg ott maradnak a parton gúzsba kötve, a szó szoros és átvitt értelmében is.
A srácok – akiket valóban javítóintézetből és fiatalok börtönéből verbuvált fiatalok alakítanak – ezúttal megkegyelmeztek. Mi is ott maradunk egy kicsit gúzsba kötve: amit láttunk, nem kerek, mégis egész. Nincs vége, mégsem lehetne tovább folytatni.
