Tavalyi szokását folytatva, a TIFF idén is tovább kényeztet a horror-thriller zsánerek kereteit feszegető rövidfilmes versenyösszeállításával. Szám szerint kétszer 6 darab rövidkét nézhettünk meg, amelyeket az elmúlt hét folyamán egy-egy versenyben lévő nagyjátékfilmmel párosítva már levetítettek, aztán az egyiket díjazták is.
Ami a fejlődést illeti, idénre az összes levetített film 35 mm-es kópiáról ment, komolyabbra fordítva a nagy fesztiválon belüli kis fesztivált, nem csak minőségben, hanem hangulatban is. Az egymás közt versengző kisfilmek igen változatosnak (változatos ≠ minőségi) ígérkeztek, pénteken el is mentünk a Művész moziba, ahol kivételes alkalommal két darab egészestés blokkba sűrítve végignézhettük az összeset.
Tisztességes versenyhez zsűri szükségeltetik, az idei alkotásokat két külföldi és egy hazai filmes bírálta el, név szerint a brit függetlenfilmes Simon Rumley, a holland fesztiválszervező Michelle Hoekstra, és a romániai Lucian Maier filmkritikus. Feladatuk igen nehéznek bizonyult, hiszen zombifilmes műfajtól operatőri etűdig minden helyet kapott a mozivásznon, és ember legyen a lábán, aki ezek közül a legjobbat kijelöli és megtiszteli a legjobb shadows short-nak járó fődíjjal.
Lépjünk csak közelebb magukhoz az alkotásokhoz. Általában vitatható dolog, hogy miről is érdemes átlagban 13 perc hosszúságú filmet készíteni. Van, aki kísérleti irányba indult, van, aki műfajfilmet honorált, de láthattuk a klasszikus csattanóra kiépülő történetet, hangulatban erős operatőri etűdöt vagy animációt. Műfajban, kivitelezésben ezek fergeteges távolságokra állnak egymástól, de egy dolgot mindegyikükben egyaránt megtalálunk: hibákat és előnyöket.
Például a programban elsőként egy vizuálisan nagyon erős zombifilm futott le (Rafa Martínez, Iñaki San Roman: Zombies and Cigarettes), amely egy bevásárlóközpontban elszabaduló élőhalottas poklot fest a vászonra. Míg ez műfajliag teljesen megfelel a hasonló filmek formájához, tartalmát egyedül a vér és bélszín tölti ki, ezért erősen veszít az amúgy jól indított történetéből. Az ezt követő, képileg szintén erős Flourtown (William Slichter) című animációs film a gonosz monopólium-cégek gyarlóságának hű metaforája. Kritizál, ítélkezik, de annyira finoman, hogy észrevétlenül csúszunk át mondanivalója felett, elveszve a videó és az animáció igényesen kivitelezett képeiben, egymásra rímelő összhangjaiban. Kísérleti filmek műfajában Gonzalo Zona Vigilanciája keltett említésre méltó benyomást. Az Adam Jones-féle Tool együttes videoklipjeire emlékeztető 14 perces, mesterien elkészített munka egyedi alkotás, egységes, és egyformán képvisel innovációs elemeket úgy vizálisan, mint a nézői tűrőképesség manipulálásában. Ennek ellenpontját képviseli számomra a Sara Eliassen által készített Alle Fugler című kisfilm, amiben torzszülötteket játszó gyerekeken és fület sértő zajokon kívül semmivel nem sikerül imponálni, sőt, unalmas, tartalmilag üres, és fölöslegesen hatásvadász. A közismert holland fényképész, Erwin Olaf Duskja megnézésekor nehéz elvonatkoztatni ennek fotós gyökereitől, hiszen mesterien komponált, példaszerűen világított filmje egyértelműen kiemelkedik az összes programon belüli munka közül. Recept szerinti csattanóra épít, amit szintén hibátlanul old meg, viszont hírnevéhez képest túl egyszerű megoldásra élezi ki a sokáig, lassan épülő montázsát.
Ahogyan azt már a kisfilmek soraiban megszoktuk, itt is színre lépnek a „túl sokat akaró” kategória büszke képviselői, cím szerint a francia Precut Girl (Eric Dinkian) és az izlandi Harmsaga (Valdimarr Jóhansson). Egyik a halált a halhatatlan ember ördögi köreként ábrázolja, másik egy családromboló katasztrófaként. Mindkettő messzemenően túl poétikusan és „túlművészfilmesítv” kezeli az amúgy nagy potenciállal rendelkező témát. Egészséges versenyben ezek mind szükséges filmfajták, segítenek a zsűrinek a munkák minél objektívebb megkülönböztetésében, azaz, ahhoz hogy jót lássunk, végig kell nézzük az összes lehetségeset. A verseny fődíját végül a Marc Riba-Anna Solanas spanyol szerzőpáros filmje, a Les bessones del Carrer de Ponent című vitte el. A groteszk bábanimáció félelmetes kis figuráival emelkedik ki a többi rövidfilm közül.
Mindenképp tanulságos ennyi rövidfilmet látni egy helyre halmozva, könnyen feltérképezhetőek a mostani horror-, thriller-, fantasy-zsánerekben mozgó fiatal alkotói tendenciák. A szervezők pedig jövőre még erősebb támogatást és még nagyobb filmkészletet ígértek az érdeklődők számára, szóval találkozunk egy év múlva, szebb ruhákban, ugyanitt.
