Mi másról is szólna elsősorban a szórakoztatóipar, mint a sztárokról és a csillogásról, nem véletlen tehát, hogy az idén 42 éves Karlovy Vary-i Filmfesztivál is próbált minél többet odavarázsolni ebből, a monarchiás jellegét még ma is szépen őrző fürdővárosba.

Bár a Thermal Hotel szocreál építménye önmagában kevesekben ébreszt ünnepi hangulatot, a nyitóműsor a csillogó gyöngyfüggönnyel, a hatalmas kristálygömbökkel és a lengén öltözött táncos lányokkal igyekezett ünnepélyessé varázsolni az estét. Az esemény fényét volt hivatott emelni az idei sztárvendég Renée Zellweger is, ám ezúttal ez egy kicsit felemásra sikeredett, mivel a színésznő az alkalomhoz a legkevésbé sem illő farmerben és pólóban jelent meg. (Nem maradt el persze az mentegetőzés se, hogy ugyebár a művésznőnek elkavarodott a csomagja.) Zellweger kisasszony azonban egy pillanatig sem feszélyezte magát oda nem illő öltözéke miatt. Igazi profiként mosolygott és kedvesnek szánt gesztusként, papírból felolvasott néhány cseh kifejezést, amit itt ’tanult’ és aminek a felét se lehetett érteni.

Barátságos gesztusai ebben és néhány ajakbiggyesztésben, és jól begyakorolt mosolyban ki is merültek, a művésznő ugyanis nem volt hajlandó interjúkat adni és legközelebb csak a Miss Potter (Chris Noonan rendezése) című filmje premierjén lehetett újra látni, igaz, ezúttal legalább a bemutatóhoz illő fekete kisestélyiben. De térjünk vissza még egy percre a megnyitóra, amelynek hangulatához remekül illett az amerikai függetlenfilmes Tom DiCillo könnyed, de ugyanakkor éleslátásról tanúskodó legújabb filmje a Delirious, ami éppen a sztárvilág és a körülöttük nyüzsgő lesifotósok, PR-osok, castingosok és ügynökök világát veszi nagyító alá. A Delirious elmarad ugyan a rendező nevét ismertté tevő korábbi alkotásoktól mégis tartogat néhány találó poént és mosolyra derítő pillanatot, amint lerántja a leplet a sztárcsináló gépezetről, amely tulajdonképpen mindenkiből képes pillanatok alatt hírességet kreálni. Így lehet ez a valóságban is, hiszen ahhoz, hogy valaki ismertté váljon nem feltétlenül csak tehetség vagy jó külső kell, a szerencse és a véletlen éppen olyan szerepet játszhat a gépezet elindításában, ha pedig az egyszer beindul, akkor valóban csak a csillagos ég a határ. DiCillo filmjének sablonosságán még csak a giccses szerelmi történet, amit valamelyest ellensúlyoz csak a megfeneklett életű le-sifotós szerepébe bujtatott és ismét kiváló alakítást nyújtó Steve Buscemi. Szintén Buscemi a főszereplője és egyben rendezője is az Interview című filmnek, ami a brutálisan meggyilkolt Theo van Gogh filmjének amerikai remake-je. Mint ahogy azt a címe is sugallja az Interview is a sztárvilágba enged némi betekintést, pontosabban egy ünnepelt sztárocska Katya (Sienna Miller) életébe, aki inkább külsejének és változatos szerelmi életének köszönheti népszerűségét mintsem Istenadta tehetségének. Vagy mégsem? Tényleg olyan felszínes, butuska szőkeség vagy ez is csak egy szerep, amit a szórakoztatóipar osztott rá és ahogy mi magunk is szeretjük beskatulyázni őket? Ezt hivatott kideríteni a cinikus, sokat megélt újságíró Pierre (Steve Buscemi). Ebben a mindössze nyolcvanegy perces kétszereplős kamaradarabban megkapják itt a magukét a sztárocskák, csakúgy, mint a magukat oly felsőbbrendűnek tartó firkászok is.

A mozi varázsának egy másik, talán kevésbé csillogó aspektusa, nevezetesen annak közösségformáló ereje köti össze Uli Gaulke dokumentumfilmjének a Comrades in Dreams-nek a szereplőit. Mozisok ők a világ legeldugottabb és legszegényebb térségeiben Burkina Fasoban, Észak-Koreában, vagy az amerikaiaknak az Isten háta mögöttinek számító Wyomingban, akik, mint a süllyedő Titanic zenekara az utolsó percig kitartanak és dacolva az akadályokkal készek megtenni mindent, hogy az emberek még az ilyen eldugott ki helyeken is átélhessék a filmek által teremtett varázslatot. Jó látni, hogy vannak még olyan helyek, ahol megmaradt a mozi közösségformáló hatása, különösen manapság lényeges ez, amikor egyre másra zárnak be a mozik, és a multiplexek bevételének oroszlánrésze a pattogatott kukorica eladásból származik, ’hála’ az internetes kalózletöltéseknek, a szupermarketek polcain fillérekért kínált akciós DVD-knek és a számítógépes játékoknak.

Különösen jó volt tehát látni a Karlovy Vary-i Fesztivál lelkes közönségét, akiknek köszönhetően ezen a fesztiválon csak teltházas vetítések vannak, sőt gyakran még a lépcsőkön is ülnek az emberek. Közösségformálásban tehát a fesztivál is élenjár, nem véletlen, hogy az egyik ’legközönségbarátabb’ fesztiválnak nevezik, és egyre növekvő népszerűségnek örvend, mind a vendégek, mind az idelátogató fesztiválozók körében.