Ha létezne egy kizárólag televíziós sorozatokat áruló szaküzlet, és mi egyszer oda belépnénk, egyből mellettünk teremne az eladó és megkérdezné, hogy mit óhajtunk. Bizonyára nem lenne elengedő azt válaszolni, hogy egy tévésorozatot.
Kissé méltatlankodva visszakérdezne, hogy jó-jó, de mégis: drámasorozatot szeretnénk, sitcomot vagy franchise-t? Ha netalán drámasorozatot felelnénk, még mindig visszakérdezne: napi, heti sorozatot vagy esetleg teleregényt óhajtunk. Persze visszadobhatjuk a labdát, és kérhetjük, hogy ajánljon ő. Ekkor az eladó előbb a szemünkbe nézne, majd összeráncolt homlokkal töprengve végighúzná kezét egy-két polcon: „Megvan! Önnek egy igazán igényes heti drámasorozatra, egy designer drámára van szüksége. Mondjuk az Elnök embereire. De mégsem. Azt hiszem, ön most hallani sem akar a politikáról… Legyen akkor inkább a Sírhant művek: humor és mélység egyaránt van benne. Igen, azt hiszem ez lesz az. Az összes évadot parancsolja vagy csak az elsőt? Csomagoljam be, vagy elég a díszdoboz?”
Beat, blokk, cliffhanger, hyhenate, franchise, recap, season, pick-up, turning point stb. Nem egy repülésirányító torony munkatársainak szakzsargonjából loptam a fenti kifejezéseket. A televíziós sorozatok alkotóinak tekintélyt parancsoló és napról napra bővülő szótárából valók ezek a varázsszavak. Mindegyik egy hihetetlenül fejlődő szakma valamely fogaskerekét, alkatrészét, fortélyát hivatott megnevezni. A következő oldalakon egy kis fogódzót szeretnénk nyújtani a televíziós sorozatok műfaji dzsungelében való tájékozódáshoz.
A végtelen történet
A televíziós sorozatok első nagy családja a drámasorozatoké1. Ezen belül különböztetünk meg napi, heti sorozatokat, valamint teleregényeket. A napi sorozatok – közismertebb nevükön szappanoperák – általában huszonöt perces részekből állnak, amik reklámszünettel együtt adják ki a félórát. Ezekből heti négy-öt részt sugároznak a televíziók, és a gyártó stúdió is ugyanilyen ütemben termeli az újabb és újabb részeket. Épp ezért a lehető legkevesebb helyszínen és beállításból kell felvenni az epizódokat. Ezek a sorozatok karakterdrámák, tehát a történet alakulását nem egy nagy sorsfordító esemény, hanem a különböző egyéniséggel, karakterrel felöltöztetett szereplők kölcsönhatásai, konfliktusai határozzák meg. Éppen ezért elvileg a végtelenségig folytathatóak, de ez az állítás igaz a heti sorozatokra és a teleregényekre is. A napi sorozatok nagyvonalúan bánnak mind az eseményekkel, mind az szereplők érzelmeivel. A szélsőséges megnyilvánulások és a hihetetlen fordulatok nem ritkák ezekben a filmekben, de ez nézettségünkön mit sem csökkent. Ha az első részénél „horogra akad” a néző, utána konvencióként elfogadja és szinte el is várja ezt a fajta durva, nagyvonalú történet- és karakterkezelést.
Az észak-amerikai születésű napi szappanoperák déli testvére a hazánkban is oly népszerű latin-amerikai származású teleregény (telenovela). Mindkét esetben a sorozat központi eleme egy, esetleg két – rivalizáló – család története, ám a teleregényben egy szerteágazó állandó szereplőgárda helyett gyakran csupán a két főszereplő, természetesen egy szerelmes pár dominálja a történetet, amelyben eleve sokkal nagyobb szerepet kapnak az érzelmek. A legszembetűnőbb műfaji különbség, hogy bár a teleregény is lehet száz-kétszáz részes, ez sorozattípus mindig egy előre kitalált és eldöntött befejezéshez közeledik, vagyis egy nagyon hosszú, mégis lezárt történet. Ezeket a sorozatokat eleve úgy írják, hogy az a néző is bárhol és bármikor felvehesse a fonalat, aki valamilyen szerencsétlenség folytán kihagyott néhány részt, vagy csak most kapcsolódik be a sorozat nézésébe. A nagyfokú redundancia mellett ezt a célt szolgálja a minden epizód elején látható recap, amely az előző rész tartalmát összegzi, valamint a pick-up jelenet, amely megismétli és folytatja az előző rész záró jelenetét. A másik nézőcsalogató trükk éppen a zárójelenetben alkalmazott ún. cliffhanger (a cselekmény egy feszültségteli pontján vágják el a történeti szálat, ezzel biztosítva a nézők figyelmet a következő részre is). A cliffhanger használata nem csak a napi drámasorozatok sajátossága: gyakran élnek vele a heti sorozatok is.
35 milliméteres színvonal
A heti sorozatokat évadokra (season) lebontva gyártják a stúdiók: egy szezon tizenkét vagy huszonnégy, egyenként kb. ötvenperces részt jelent. Ezek a sorozatok általában sokkal igényesebben és éppen ezért jóval nagyobb költségvetésből készülnek, mint napi kistestvéreik. A heti sorozatok elsősorban nem a háziasszonyokat célozzák meg. (Egyébként az elmúlt évtizedben a napi sorozatok szintjén is erőteljes elmozdulás érzékelhető a cél és korcsoport tekintetében, talán nem is kell mondani, hogy lefelé, a fiatalabb korosztály felé). Ez az műfaj, mely igazolni hivatott azt az új keletű mondást, miszerint nincs az az igényes ember, akinek ne készült volna már kedvére való sorozat a világon.
A heti sorozatoknak egyik alműfaja, a már említett designer sorozat elsősorban a művelt, igényes, nem egy esetben kimondottan liberális közönséget szólítja meg. Ezeknek a sorozatoknak a producerei sokszor nagyjátékfilmes írókat, rendezőket szerződtetnek, akik – láss csodát – nem vonakodnak tévésorozatot írni vagy rendezni. Köztudott, hogy a – mellesleg Emmy-díjas – Sírhant művek (Six Feet Under) megalkotója, Alan Ball korábban az Amerikai szépség írójaként vihette haza a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscart.
Ezeket a sorozatokat sok esetben a nagyjátékfilmekhez hasonlóan 35 milliméteres filmszalagra forgatják, igazi játékfilmes stábbal és technikai háttérrel. Éppen a lényegesen nagyobb gyártási költségek miatt a stúdiók sokkal kevesebbet mernek kockáztatni. Ha egy heti sorozatnak elkezd csökkenni a nézettsége, akkor az éppen aktuális szezon végén mindenki veheti a kalapját és… átigazolhat egy újabb sorozatba.
Éppen ilyen könnyű volna ez? Rendezőknek, producereknek, forgatókönyvíróknak igen. A színészeknek viszont nem mindig. Nem jelent problémát ha egy epizódszereplő egyik sorozatban motoros rendőrt, a következőben meg szerzetest alakít, de a sorozatok főszereplői nagyobb gondban vannak. Főleg egy sikeres és hosszan tartó sorozat esetén valósággal rájuk „tapad” az alakított karakter. Épp ezért a producerek joggal gondolják, hogy a nézők képtelenek lesznek egy újabb sorozatban is például Larry Hagmanban nem a Dallas J. R. Ewingját, David Hasselhoffban pedig nem Knight Ridert látni.
Érdemes ezen a ponton pár szót ejtenünk a producerekről és arról a néhány emberről, akinek a munkáján múlik egy sorozat sikere. Meglepő tán, de a produceri székben a legtöbb esetben korábbi sorozatok sikeres forgatókönyvíróit látjuk, akik sokszor épp az adott sorozat ötletgazdái. A televíziós sorozatgyártás másik főszerepelője a story editor, vagyis a sorozat történetének kitalálásáért felelős személy. Az sem ritkaság, hogy a story editor és a producer is ugyanaz a személy. A story editornak közvetlen alárendeltjei a történet- és dialógírók, valamint a script editor avagy dramaturg. Előbbiek az előre felvázolt nagy vonalak szerint bontják le a történetet epizódokra és jelenetekre, amelyekbe majd a dialógírók fognak életet lehelni a párbeszédek révén. Ezekre a szövegekre a script-editor nyomja rá a „mehet” pecsétet, miután ellenőrizte, hogy az így elkészült epizód beleilleszkedik-e a teljes sorozat koncepciójába. A gyártási tempó miatt nemcsak a napi, de a heti sorozatoknál is igen gyakori, hogy egy-egy résznek külön rendezője és executiv producere (valahol a producer és a gyártásvezető között helyezkedik el) van, a következő epizódon már más rendező és stáb dolgozik.
Franchise, sitcom. Series, serial
A franchise sorozatok főhőseinek általában valamilyen rendkívüli szakmájuk van, például rohammentősök, rendőrök, nyomozók, titkosügynökök, vadnyugati pisztolyhősök, űrhajósok, időutazók vagy szellemvadászok stb. Ez a szakma nem föltétlenül kell reális legyen – lásd: Star Trek – a lényeg csupán az, hogy elég extrém és érdekes legyen ahhoz, hogy „egy átlagos munkanap” eseményeiből kerek, lezárt epizódokat lehessen építeni. Ezen a ponton kell szót ejtenünk egy nagyon fontos sajátosságról: a magyar nyelv nem tesz különbséget az angol serial és series között, mindkettőre a sorozat kifejezést használja, pedig e kettő között van egy alapvető különbség. A seriesben csak a főszereplő(k) állandó(ak) ám minden résznek kerek, különálló története van. A franchise sorozatok nagy része ilyen. A serial ezzel ellentétben mindig hagy elvarratlan cselekményszálakat a cliffhanger révén, amiket a következő részben (sem) fog majd megoldani. A gyakorlatban viszont egyre több series kacérkodik több epizódra is kiterjedő cselekményszál alkalmazásával, így a határ a két típusú sorozat között egyre jobban elmosódik.
A leggyakoribb és legolcsóbban előállítható televíziós sorozattípus a sitcom (az angol situation comedy rövidítése). A jó sitcomhoz nem kell egyéb, mint egy kanapé, négy színész és hatféle konzerv nevetés – szól a rosszmájú mondás. A valóság ennél picit bonyolultabb. Például nagyon jó dialógírókra van szükség, hiszen ennek a műfajnak minden ereje vagy gyengesége a frappáns dialógusokban és azokat előadó színészeken múlik. Bár a series kategóriába tartozik, a sitcomok is egyre gyakrabban folyamodnak a napi és heti sorozatokra jellemző folytatásos cselekményvezetés módszeréhez.
A producerek számára a sitcom az egyik leghálásabb műfaj, hiszen kimondottan alacsony gyártási költségei ellenére ugyanolyan népes közönséget képes a tévé elé szegezni, mint a napi vagy heti drámasorozatok. Persze itt is érhetik meglepetések a producert: a Jóbarátok című amerikai sorozat főszereplői az egyre népszerűbb sorozat legutolsó évadjánál egy emberként álltak a producerek elé és csillagászati összegű gázsit követeltek, amit az NBC – hiszen mégiscsak a világ legsikeresebb sorozatáról volt szó – végül kénytelen volt megadni nekik. Így a végén senki sem járt rosszul, a "jóbarátok" lesz miből éljenek életük végéig, még ha nem is jutnak újabb szerepekhez, a rajongók mintegy ötvenmilliós (ez csupán az USA!) tábor pedig otthon a tévé előtt vagy pedig plédekbe-hálózsákokba búja a Time Square-en hatalmas képernyőkön nézhette végig a sorozatzáró duplaepizódot.
1 A televíziós sorozatok kategorizálásában nagy segítségemre volt Krigler Gábor (folyt. köv.) Hogyan írjunk tévésorozatot című könyve, melyet bátran ajánlok a téma iránt érdeklődőknek.
