Luis Buñuel: Los olvidados / Elhagyottak Luis Buñuel: Los olvidados / Elhagyottak

Gyerekek Mexikóváros nyomornegyedéből

Luis Buñuel: Los olvidados / Elhagyottak

ÉRTÉKELD A FILMET!
Elhagyottak
Luis Buñuel
1950

A Filmtett szerint: 10 10 1

10

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

[kritikaíró pályázat] A második világháború után rossz sorsra jutott vagy árván maradt gyerekek tán a legkedveltebb szereplői voltak a neorealista filmeknek – nem véletlenül. A nyomor még nyomorúságosabbnak látszott, ha az áldozatok – fiatal koruk miatt – fokozott szánalmat váltottak ki a környezetükből és a nézőkből egyaránt. Az ártatlan, gyermeki jelenlét ezen felül elfogadhatóbbá is tette a közönség számára, hogy a filmben ábrázolt problémákra csak a csoda a gyógyír.

Buñuel, aki hosszabb kihagyás után épp a 40-es évek második felében tért vissza a filmvilághoz, többek között ezért sem tudott megbékélni a neorealista iskola optimizmusával. Nem elég, hogy ezeknek a filmeknek a fő- és még mellékszereplői is idealizáltan pozitív karakterek, de tisztaságuk és meg nem alkuvásuk gyakran egy mesei fordulattal térül meg, mely megoldást kínál ugyan a szereplőknek (és reményt a film nézőinek!), ám ugyanakkor el is komolytalanítja, de legalábbis a realista esztétikától eltávolítja a látottakat. Ha pedig mégis fel-felbukkan egy negatív karakter (hogy a mese ne legyen egyoldalú), akkor az illető csupán a kontraszt kedvéért negatív, hogy a főhős becsületességét még inkább kidomborítsa.

Bár Buñuel is tett kivételeket – De Sica Sciusciáját például kifejezetten szerette –, a fentiek mellett legtöbbször azt kifogásolta a korabeli alkotók munkáiban, hogy már-már rögeszmésen ragaszkodnak az objektív elbeszélésmódhoz, nem engedve teret a képzelgésnek és az álmoknak, melyek az élet szerves részei, főleg a nehéz időkben. Mintegy a rendezőtársaknak megfogalmazott válaszként kezdte el forgatni az Elhagyottakat.

Luis Bunuel: Los Olvidados / Az elhagyottak

A prológus azonnal figyelmezteti a nézőt: ez a film nem optimista. Mexikóváros egy nyomornegyedét igyekszik hitelesen bemutatni: ebben a porfészekben nincsenek bájosan mosolygó gyerekek és ártatlan gyerekcsínyek, sem pedig oltalmazó, megbízható felnőttek. Ezeknek a kölyköknek nincs kihez fordulniuk, nem bízhatnak senkiben – a barátjukban főleg nem, hisz az akár kést is döfne a hátukba néhány pesóért, egy doboz cigiért vagy egy darab kenyérért. Újdonsült bandavezérük, a börtönből megszökött El Jaibo hamar megtanítja a srácoknak, hogyan is maradhatnak életben ilyen körülmények között az utcán. A két alapszabály: lopd el és kopj le.

Pedro, mindnyájuk közül a legjózanabb, rögvest a vezér bizalmasává válik, miután szemtanúja lesz egy gyilkosságba torkolló múltidézésnek. Pedro tekinthető a film főszereplőjének, annyiban legalábbis, hogy ő testesíti meg az esetleges nézői reménykedés egyetlen tárgyát: falaz a gyilkos El Jaibónak; segít egy magára hagyott fiún, Ojitoson; dolgozni próbál és igyekszik kiérdemelni anyja szeretetét. Erőfeszítéseivel azonban minden alkalommal zárt kapukat dönget. A lelke mélyén megbúvó jóság szinte abszurddá is válik a környezetéhez képest. Bukása már a film elején sejthető – bekövetkezése mégis letaglózó, hiszen a közönség reménykedése nem volt alaptalan.

Luis Bunuel: Los Olvidados / Az elhagyottak

Az Elhagyottak két okból tud felülemelkedni a korabeli neorealista filmeken. Egyfelől szakít – ha csak egy-két jelenet erejéig is – a tárgyilagos elbeszélésmóddal, és a Pedrót őrlő bűntudatot a fiú bizarr álmán keresztül (is) ábrázolja, voltaképpen tehát a neorealista kisfiúk szomorú szempárja mögé merészkedik, és a szorongás tudatalatti gyökerét vizsgálja. Emellett nem átall kitérni a kamasz fiúk vágyának heves vérmérsékletű feltörésére sem.

Luis Bunuel: Los Olvidados / Az elhagyottak

Másfelől – és a szürrealizmusban elért vitathatatlan érdemei ellenére e szempont még jelentősebbnek bizonyul – Buñuel nem tesz különbséget jó és rossz között. A nyomornegyed lakói egyformán az életben maradásért küzdenek, ha kell (és kell), akár alattomos eszközökkel. Az utcakölykök nem rendelkeznek a korszak más filmjeiből ismert gyerekperspektívával, amelyen keresztülszűrve a felnőtt viselkedésformát annak egyfajta sterilizált, naiv változatát adaptálhatják. Ezek a srácok tényleg felnőttként kénytelenek lopni, csalni és gyilkolni, játékaik pedig nem mások, mint az unaloműzés és a hecc kényszerű eszközei; a szabadság és a hatalom kérészéletű illúziói.

Luis Bunuel: Los Olvidados / Az elhagyottak

A film néhány értelmiségit leszámítva heves tiltakozást váltott ki a nemzetét mélységesen tisztelő mexikói közönségből: a nézők többek között a fiát utáló anya személyét a valóság torzító és felháborító túlzásának vélték. Négy napig tartó, feszült légkörű vetítés után le is vették a mozik műsoráról, hogy aztán hetekkel később, Sedoul és Pudovkin elismerő kritikáinak hála, Cannes fogadja tárt karokkal, és jutalmazza végül az Elhagyottakat a legjobb rendezés díjával.

A kritikai siker ellenére Buñuel soha többet nem tért vissza a neorealizmushoz. 32 filmből álló életművének kakukktojása példátlan éleslátással beszél a nyomort átható kilátástalanságról, amelyet Rossellini és főleg De Sica mindig csak a mesei főhős ádáz, ám (ha máshogy nem: csodával) legyőzhető ellenségeként mert lefesteni.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Elhagyottak

Elhagyottak

Fekete-fehér , 85 perc, 1950

Rendező:
Szereplők: , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

10

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Friss film és sorozat