Az emlékezés, a nők és az anyák előtti főhajtás ideje a jelen, az az időszak, amikor a dühös, a nőket másként, a túloldalról figyelő rendező letette a harc kellékeit.
Akár egy képeskönyvben vagy valamelyik televíziós csatorna unalomig ismert reklámblokkjában: kiegyensúlyozott, elégedett családanya szeleteli a vacsorára valót. Kerül majd az asztalra minden. A kés is csillog, a gyönyörű konyha nemkülönben. Odabent pedig kezdődik már az este várt filmje. Az anya szintén gyönyörű, tökéletes fiának készíti az ételt. Ketten élnek így együtt, a legnagyobb harmóniában, különösebb gondok és kétségek nélkül. Amit látunk, mégsem holmi dél-amerikai szappanopera, hanem Pedro Almodóvar egyebek közt az Oscar-díjat is elnyert alkotása, a Mindent anyámról. A kimódolt, szándékoltan esztétizáló kezdetet tragédia követi: a fiú éppen születésnapján meghal egy autóbalesetben. A képi világ, a díszletek és a kidolgozottság ezt követő változatlansága meglepő: az anya életének értelme, a fiú elvesztése csak verbális és színészi eszközökkel jelenik meg – az alap továbbra is túldíszített ornamentikájú, ragyogóan fényes.
Mindez nemcsak a filmben hat váratlanul és szokatlanul, hanem Almodóvar összes eddigi munkáját figyelembe véve. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején radikális művészcsoportban induló rendező korábbi alkotásai (Titkom virága, Kika, Eleven hús) más-más szemszögből, de egyazon témát jártak körül: férfi és nő harcát, melynek középpontjában a nemiség, de méginkább az identitáskeresés áll. A fatalista beállítottságú rendező egy-egy váratlan – dramaturgiailag hálás – esemény főhőseire gyakorolt, leginkább tragikus, de mindenképpen nyugtalanító hatását vizsgálta az egyén szempontjából, mindvégig megtartva a kétpólusú, férfi és női világ alapvetően fontos szerepét.
A Mindent anyámrólban a harc elmúlt: a filmben a halott Estebanon kívül nincsenek fontos férfi szereplők. A tragikus véletlen itt is megtalálható, ám ezt az anya számára nem összeomlás, letargia vagy kétségbeesés követi, hanem az eddigi élet teljes lezárása és egy új élet kezdete. Innen, a Mindent anyámról végpontjából válik egyértelművé: a díszletek, a színek melegsége és biztonságossága a megtalált harmónia velejárói. A meglehetősen nehezen leírható, ám az egyértelmű megfelelések miatt mégis könnyen kihámozható történetben az anya, Manuela fia halála után visszatér Madridból Barcelonába, a városba, melyet egykoron áldott állapotban, titokban és sietve hagyott el. Fia utolsó kívánságát jött teljesíteni: gyermeke létezéséről tudatni a mit sem sejtő apát. A cselekmény eme fő szála azonban kiegészül, összegabalyodik majd más történetcsírák erősítik meg.
A férfi, aki elől Manuéla egykor menekült, transzvesztita. Melleket operáltatott, csakúgy, mint barátja, aki jelenleg is az utcán, prostitúcióból él. Az örömlányon segítő apáca pedig gyermeket vár ugyanettől az embertől. Tenessee Williams darabját, A vágy villamosát egykor Manuela és féjre is játszotta. A színdarabot történetünk idején előadó ünnepelt díva és szinésznő-szeretőjének viszontagságos kapcsolata dúsítja még a Mindent anyámról kiterjedt cselekménylombozatát. A sokfelé terebélyesedő történet azonban nem válik kaotikussá. Ennek pedig az az oka, hogy Almodóvar filmje modern tanmese, melyben egyetlenegy központi gondolatot és elképzelést bizonyít, támaszt alá és emel ki a rendező, sokféle helyzetben és alapvetően különböző karaktereket megformáló színészek segítségével. A tanmese tétele pedig nem más: a nő anyasága a legáldozatosabb, legönzetlenebb tevékenység minden tevékenységek között. Tanulhatatlan, velük született képesség, így az anyaság és az áldozatkészség éppúgy tettenérhető a transzvesztita prostituált szexuális nyitottságában, mint a főhősnő, Manuela természetes segítőkészségében, mellyel feloldja a vele kapcsolatba lépőkkel szembeni gátakat. A Mindent anyámról a rendező főhajtása, tiszteletadás a készen kapott vagy vállalt nőiség és még inkább az anyaság előtt.
Almodóvar filmjének pozitív, díjesőt érdemlő alapgondolatához illeszkednek tehát a kimódolt, tükörfényes képek és a harmóniát sugalló díszletek, az egész színpompás világ. A Mindent anyámról felépítése, szerkezete azonban nem csupán az egymást zseniálisan erősítő cselekményelemek miatt érdemel fokozott figyelmet. Nagyszerű ugyanis, hogy egyaránt anya és egyaránt szerethető a fiát vesztett főhős, a gyönyörű apáca, az életidegen asszony és a transzvesztita. A rendező azonban leginkább önmagáról, a saját anyaképéről kíván szólni, a téma jellegéből adódóan nem logikus, ok-okozati formában, hanem az érzelmek szintjén. A jelenben játszódó film időszerkezete segíti ebben. Az emlékezés, a nők és az anyák előtti főhajtás ideje a jelen, az az időszak, amikor a dühös, a nőket másként, a túloldalról figyelő rendező letette a harc kellékeit, hogy csak a szeretet maradjon. A radikalizmus, az indulás ideje Almodóvar pályáján pedig ugyanaz az időszak, amikor filmbeli hősei őszinteségükben szakítanak a normákkal, a hagyományos, társadalmilag elfogadott nemi szerepekkel. A harmadik idősík Mankiewicz megidézett filmje, a Mindent Éváról, melyben a főhősnő A vágy villamosában szeretne szerepet kapni. A negyedik sík maga A vágy villamosa, melyet a jelenben hetvenes évekbeli avantgárd díszletek közt játszanak, és amely darabban Manuela egy véletlen folytán ugyanazt a szerepet játszhatja el, mint az egykori klasszikus hollywoodi filmben Anne Baxter.
Mindezek az összefüggések és egymásbafonódások visszahatnak Almodóvar filmjére. Avantgárd gesztusokat éppúgy találhatunk elrejtve, mint a klasszikus Hollywoodra kacsintó beállításokat, de legfőbbképp a Mindent anyámról színházszerűsége, a színészek, a filmipari képáradat idején szokatlan, erőteljes és központi jelentőségű szerepe az, amely finoman érzékelteti a mű aprólékos kidolgozottságát, az egyszerűnek tűnő alaptéma összetettségét és fontosságát.
