Heureux gagnants (Lucky Winners)

A sors különös csapása nyomán a címbeli „boldog nyertesekben” egy híján semmi közös nincsen, az az egy pedig az, hogy éppen több millió eurót nyertek a lottón, és ettől a feje tetejére állt mindannyiuk élete – Romain Choay és Maxime Govare első, rendezőként jegyzett nagyjátékfilmje maró humorú társadalmi szatíra. Az Heureux gagnants bemutatója az év elején otthon, Franciaországban, azóta futott egy kört a helyi mozikban és streamingre is felkerült. Ezt a filmet nem tépték szét az idei fesztiválok – talán mert nem is az a tipikus „fesztiválfilm”, inkább könnyed és szórakoztató közönségfilmnek ígérkezik. A TIFF kínálatában mindenesetre kiemelt helyen szerepel – ez a fesztivál zárófilmje –, mi pedig bízunk a szervezők ízlésében: reméljük, jót fogunk nevetni a sok kemény dráma, árnyas horror, ingerküszöböt feszegető TIFF-program legvégén, hivatalos zárófilmként. (bk)

Trailer itt.

Vetítik: június 24., hétfő, 21:45, Főtér (szabadtéri)

Concrete Utopia és Exhuma

Az idei dél-koreai felhozatal mindössze két filmet jelent, de legalább mindkettő potenciálisan hozza a megszokott extrém filmélményeket: a Betonutópiában egy hatalmas földrengés rázza meg Szöult, a cselekmény egy romok között játszódó Legyek urát ígér, ahol ember embernek farkasa, vagy inkább prérifarkasa – egyetlen blokklakás marad talpon, abba akar minden túlélő beköltözni; az Exhumálás pedig a címéhez méltóan egy olyan természetfölötti horror, amiben egy idejekorán feltárt síremlék okoz bonyodalmakat, ráadásul egészen a japán megszállásig vezetnek vissza a szálak Korea történelmében. Bizakodásra adhat okot, hogy utóbbinak az idei Berlinálén volt az ősbemutatója, előbbi meg Dél-Korea Oscar-nevezettje volt a legutóbb. Egyik rendező sem különösen ismert (az Exhumáéról azért annyit tudni, hogy nagyon rá van kattanva a katolicizmusra), szóval még bármi lehet ezekből a filmekből. Annyi biztos, hogy nincs belőlük kispórolva semmi. (jbn)

Trailer itt, illetve itt.

Vetítik: június 14., péntek, 21.45, Iulius park (szabadtéri); június 17., hétfő, 20.00, Monostori mozi (Concrete Utopia),

illetve június 22., szombat, 20.30, Florin Piersic mozi; június 23., vasárnap, 20.30, Monostori mozi (Exhuma)

Film is Dead. Long Live Film!

„Hol máshol, ha nem a TIFF-en” rovatunkból: egy száz perces dokumentumfilm, ami az analóg privát filmezés, az otthoni celluloidgyűjtögatés öröméről szól. Nekünk nem kell a szomszédba menni, ha idegesítő, celluloidsirató nosztalgiázásról van szó, látatlanban is teljesen megértjük a doksi protagonistáit, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a gyúlékony, romlékony, de kézzel tapintható mozgóképes múlthoz. Talán csak annyi a hátránya, hogy nagyon Amerika-centrikusnak tűnik, de attól még izgalmas niche vetítésnek ígérkezik. De ilyet hol máshol, ha nem a TIFF-en? (jbn)

Trailer itt.

Vetítik: június 15., szombat, 21.30, Bánffy-palota; június 23., vasárnap, 13.15, Tisztimozgó (Cercul Militar, a Victoria mozi mellett/fölött).

Testament

Denys Arcand, a veterán (82 éves!) kanadai rendező országának egyik legjobb filmes exportcikke – legjobb idegen nyelvű Oscar, legjobb forgatókönyv Cannes-ban etc. Tavaly bemutatott filmjének, a vészjósló című Testamentnek a protagonistája egy nyugdíjazott levéltáros, aki egy szép napon arra ébred, hogy a fiatal aktivisták a lakóhelyének választott öregotthon egyik falfestménye ellen tiltakoznak. A vád: a festmény leegyszerűsítően, kihasználóan bánik a kanadai őslakosokkal. Az aktivisták nyilván mind egy szálig fehér gyerekek, akikkel összetűzésbe kerül az öreg archivista, aki az inkriminált képre inkább megvédendő műalkotásként tekint. Arcandra egyébként is jellemző a csípős, de szeretetteljes humor és az erős társadalmi mondanivaló, kíváncsian várom, hogy milyen regét sző erről a beteg kortárs kultúráról, ami vadabbul tüntet el nemkívánatosnak nyilvánított képeket, szobrokat, zenéket, könyveket, mint ahogyan Sztálin retusálta a hivatalos fotókról a rendszer ellenségeivé vált egykori elvtársait. Formanyelvében tuti nem lesz egy forradalmi alkotás, de érdekes lesz látni egy sokat megélt filmkészítő reflexiót egy fura korszakról. (jbn)

Trailer itt.

Vetítik: június 16., vasárnap, 13.00, Florin Piersic mozi; június 23., vasárnap, 12.30, Victoria/Győzelem mozi.

Sterben / Dying / Haldoklás, de komédia

Matthias Glasner eddigi legszemélyesebb filmje egyszerre ígér kényes témákat feszegető monumentális családi drámát és fekete humort. A háromórás eposz főszereplője a rendező alteregójaként megjelenő Tom (Lars Eidinger), berlini karmester, akinek apja idősotthonba kerülése után kell magával és szűkebb környezetének alkoholizmusával, depressziójával és elhanyagoló magatartásával ismét szembenéznie. A Berlinale idei kiadásán a legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Medvével kitüntetett Sterben őszinte és kíméletlen, a dramaturgia szabályait időnként öntörvényűen felrúgó, remek színészi alakításokat felvonultató filmnek ígérkezik egy nagyon mai, szétesett családról. (zá)

Trailer itt.

Vetítik: június 15., szombat, 14:45, Florin Piersic mozi; június 21., péntek, 19:30 Tisztimozgó (Cercul militar)

Les indésirables / Bâtiment 5 / Nemkívánatos személyek

Ladj Ly neve öt évvel ezelőtt égette bele magát a nemzetközi filmes köztudatba: Nyomorultak (Les misérables) című első nagyjátékfilmje a cannes-i zsűri nagydíjától az Oscar-jelölésig hasított. Ly arról a világról csinál filmet – fikciós vagy dokumentumfilmes műfajt választva –, amelyet a legjobban ismer: a párizsi agglomeráció montfermeli csücskéről, ahol hajdan Victor Hugo megírta azonos című regényét, bő 100 év múlva pedig egy afrikai bevándorló pár gyermekeként Ladj Ly maga is felnőtt; a hírhedt Bosquets negyed pengeblokkjairól, ahol nem ritkák a bűncselekmények, a rendőri visszaélések, és ahonnan néhány éve erőszakos sztrájkok sorozata terjedt ki az egész országra. Itt játszódott a Nyomorultak története, és ugyanide tér vissza a Nemkívánatos személyek is, az előbbi eszmei folytatása.

Ly új filmjének főszereplője Haby, egy fekete nő, aki megtudja, hogy a gyermekorvosból lett fiatal polgármester, Pierre Forges felújításokat tervez a negyedben, egyúttal lebontaná azt a (címbeli) épületet is, amelyben Haby felnőtt. A nő összefog az övéivel, és mindent elkövet, hogy megakadályozza a rombolást. A film megosztotta a kritikusokat, akik többnyire értékelték benne az aktuális, valós társadalmi és politikai problémák bemutatását, a színészi játékot, mások felrótták Lynek a film által kiöntött személyes dühét, felszínességet és öncélú erőszakábrázolást kiáltottak. Vajon kinek van igaza? (bk)

Trailer itt.

Vetítik: június 14., péntek, 20:30, Monostori Dacia mozi; június 15. szombat, 19:30, Mărăști mozi; június 17., hétfő, 21:45, Iulius park (szabadtéri); június 22., szombat, 21:00, Diákművelődési Ház

One Life / Egy élet

Még mindig vannak olyan történetek, arcok és sorsok a második világháborúból, amelyek filmet érdemelnek – ezt bizonyítja a Palm Springs-i közönségdíjjal jutalmazott Egy élet is. Hőse egy londoni tőzsdecápa, Sir Nicholas Winton, aki több száz zsidó gyereket mentett ki Csehszlovákiából Nagy-Britanniába a náci megszállás idején – egy (a valóságban is összehozott) tévéműsor idézi fel az öregúr emlékeit, és egyúttal a lelkiismeret-furdalásait is. Az életrajzi film időskorú főszereplőjét Anthony Hopkins játssza, kulcsszereplő mellette többek közt Jonathan Pryce és Helena Bonham Carter – már csak őmiattuk is megnéznénk a tévésorozatok rendezőjeként befutott James Hawes első moziját. Bár kritikusai szerint az Egy élet is inkább egy szokásosnál nagyobb figyelemben részesülő tévéfilm, kíváncsian várjuk, hogy miként illeszkedik a hasonló témájú korábbi alkotások, pl. a Schindler listája (Schindler’s List) vagy A város alatt (In Darkness) sorába. (bk)

Trailer itt, bővebb kritikánk itt olvasható.

Vetítik: június 23., vasárnap, 21:45, szászfenesi Poligon park (szabadtéri); június 24., hétfő, 21:45, Iulius park (szabadtéri)

Japán fókusz

A távol-keleti országok filmművészetének eddig is kiemelt szerep jutott a TIFF kínálatában. A súlypont azonban eddig mintha Dél-Korea kortárs filmes termése felé tolódott volna – idén viszont Japán került a filmfesztivál fókuszába, külön blokkot szenteltek neki a programban. Átnézve a felhozatalt, meglehetősen szélesnek tűnik a merítés, főként a japán mozi elmúlt években született, nemzetközi fesztiválokat megjárt alkotásai állnak a középpontban (pl. Plan 75, A Man, vagy Wim Wenders „japán filmje”, a Tökéletes napok), de a klasszikus japán mozi szerelmesei is bőven csemegézhetnek régi kedvenceik közül, amelyeket nem valószínű, hogy láthattak eddig nagyvásznon – megtekinthetik/jük például Jaszudzsiró Ozu Tokiói történetét vagy Shohei Imamurától a Narajama balladáját. És ezzel még nincs vége: a 3x3 szekció (amelynek keretében évről évre három kiválasztott filmrendező három munkáját tekintheti meg a közönség) egyik alkotója idén a mai japán film egyik legizgalmasabb figurája, Hamagucsi Rjúszuke (az egyik kiválasztott film pedig az Oscar-díjat nyert, csodás Vezess helyettem). Aki pedig igazi csemegére vágyik, az a bonchidai kastély kertjében, az esti, csillagos ég alatt élvezheti-borzonghatja végig Nagisza Osima mai szemmel nézve is felkavaró, 1976-os erotikus remekművét, Az érzékek birodalmát – garantáltan nem mindennapi moziélmény lesz. (pazs)

Moromeții 3

Abban talán egyetértünk, hogy az 1987-es A Moromete család (Moromeții) nem csak a „fontos irodalmi művek jól sikerült adaptációi”-listán van előkelő helyen, hanem a rendszerváltás előtti román filmtörténet egyik legfontosabb alkotásáról van szó, ami 2018-ban kapott egy egészen decens folytatást (itt írtunk róla). A tavaly leforgatott harmadik részt az idei TIFF-en lehet megnézni legelső alkalommal az őszi mozibemutató előtt (még előzetest se gyártottak hozzá), és annyit lehet tudni róla, hogy a legkisebb fiú, Niculae viselt dolgaival (is) foglalkozik majd, amint az elkerül a nagyvárosba és értelmiségi lesz belőle – elvileg ez az a karakter, aki a legközelebb áll az eredeti művet szerző Marin Predához, és éppen ezért a regényfolyamon kívül az ő más írásaiból, naplórészleteiből is inspirálódott a forgatókönyv. A legfontosabb szerepekre megtartották a színészeket, Niculáét viszont Alex Călin váltja Iosif Paștina helyett. Arra számítok, hogy a harmadik résszel kitágítják a Moromeții világát, egyszersmind úgy lépnek tovább a falusi közegből, hogy a mű szellemiségéhez hűségesek maradnak; gyönyörű fekete-fehér képeket várok a veterán operatőr, Vivi Drăgan Vasile kamerájából. (jbn)

Vetítik: június 21., péntek, 21.45, Kolozsvár főtere + Szászfenes; június 22., szombat, 12.30, Victoria/Győzelem mozi

Drakula halála

A Drakula haláláról bízvást állíthatjuk, hogy az egyik legizgalmasabb mozgóképes projekt, amely az utóbbi években történt Kolozsváron – figyelemmel is követtük a Filmtettnél, többek közt itt, itt és itt írtunk róla. Dióhéjban arról van szó, hogy – mint kiderült – a közhiedelemmel ellentétben nem Murnau legendás Nosferatuja volt a filmtörténet első Drakula-opusza, hanem az 1921-ben, magyar–osztrák–francia koprodukcióban készült Drakula halála, amelyet Lajthay Károly rendezett. A némafilm sajnos elveszett, de előkerült egy ún. filmregény, amelyet a temesvári származású Pánczél Lajos újságíró, filmkritikus jegyez. Ennek alapján állt neki rekonstruálni az alkotást a Sapientia EMTE filmszakos diákjainak egy csoportja, Lakatos Róbert irányításával. Az idei TIFF-en pedig, egy különleges esemény keretében, megtekinthetjük a végeredményt, az Erdélyben is ismert okszitán-francia muzsikus, Miquèu Montanaro aláfestő zenéjével. (pazs)

Vetítik: június 19., szerda, 18.00, Művész mozi