Háború a természet lágy ölén – Antoine Fuqua: Tears of the Sun / A Nap könnyei

2003. szeptember 15.

Antoine Fuqua nevét a The Replacement Killers óta ismerem. Akkor Chow Yun-Fat-ért ültem be, ezúttal inkább a kíváncsiság vezetett: mi lehet a Bruce Willis-es plakát mögött? Az új Fuqua-film Nigéria kies tájaira kalauzolja a nézőt. Háború és őserdő. Kötelesség és lelkiösmeret. Tragédia és glória. Hősiesség és... nos, ennek nincs párja. Fuqua és csapata fogta a műfajt, a régi és új kliséket összekeverte, és létrehozott egy hibridet, amely valahol a The Green Berrets és a Platoon között mozog. Ez eddig rendben is volna.

Sok hajsza semmiért – William Friedkin: The Hunted / Veszett vad

2003. szeptember 15.

Azoknak a rendezőknek, akiktől láttam valami, nos nem föltétlenül jót, nekem tetszőt bár, hajlamos vagyok időnként elnézni ezt-azt. Így állok többek között William Friedkinnel is. Megnéztem A francia kapcsolatot, aztán az Ördögűzőt, és azóta mást se teszek, mint nézek elfele. Ám a legújabb Friedkin-opusz esetében nem tudtam, mit kezdeni ezzel az elnézéssel. Hacsak nem félrenézést értek alatta, de akkor meg minek beülni a moziba.

A huszonötödik óra. Az a hosszú. – Spike Lee: The 25th Hour / Az utolsó éjjel

2003. június 15.

Nos, be kell vallanom: miközben a moziba igyekeztem, semmi sem jutott eszembe Spike Lee-ről. Ja igen, a Malcolm X, amit láttam ugyan, de a fekete alapszínen kívül minden kimosódott a memóriából. Semmi gáz, gondoltam, ismét egy fekete film. Hát, mit mondjak?

Groteszk vadkeleti szafari – Ferenczi Gábor: A magyar buletin

2003. június 15.

Ferenczi Gábor A magyar buletin című dokumentumfilmje alműfaját tekintve útifilm. (Nem én találtam ki, ez áll a főcím alatt.) Nos, utánanéztem a dolognak. A Film- és médiafogalmak kisszótára nem beszél ilyesmiről (talán majd a Nagy), egyéb szakszótárak sem segítettek, ezért aztán végül a Magyar Értelmezőhöz fordultam, ám ott is megállt a tudomány, körülbelül az útifűnél.

Egy hangos némafilm – Aki Kaurismäki: Mies vailla menneisyyttä / A múlt nélküli ember

2003. február 15.

A vonat befut a fővárosba, egy férfi leszáll, kezében bőrönd, elindul valamerre az öregedő estében; aztán leül egy padra, elalszik, és később arra ébred, hogy elájul, alaposan fejbe verik ugyanis egy baseballütővel. Mint kiderül, a pénzén kívül az emlékeit is kiverték belőle, és tulajdonképpen ez a történet origója.

A medemi labirintusok – Julio Medem: Lucía y el sexo / Szex és Lucia

2002. október 15.

Amikor spanyol filmről esik szó, mindig ugyanaz a négy név jut eszembe. Egyrészt azért, mert másokat kevéssé vagy egyáltalán nem ismerek. Másrészt pedig, ha láttam is ezt-azt ettől-attól (nyilván azokra gondolok itt, akiket kevéssé azért ismerek), időben valahogy elmosódnak ezek a képek, és akár egy mozivászon-palimpszeszten, előbukkannak alóluk az említett négyesfogat – Berlanga (A Klasszikus), Saura (A Nyelvújító), Medem (A Szimbolista) és Almodovár (A Poszt) – rengeteg-jelzős víziói. Ezúttal Julio Medem kerül a célkeresztbe annak kapcsán, hogy az ominózus palimpszeszten felderengett legújabb filmje, a Szex és Lucia.

A magyar Pathé – Janovics Jenő-portrémontázs

2002. szeptember 15.

Színész, színházi rendező, színházigazgató, mozialapító, mozitulajdonos, producer, filmgyáras. Janovics Jenő, a századelő kolozsvári színházművésze és szervezőzsenije igen hamar felismerte a mozgóképben rejlő művészi, szórakoztatási és anyagi lehetőségeket. Az általa felépített, Kolozsvár központú mozibirodalmat részben a világháborús helyzet alapozza meg, majd aknázza alá. Tervei, teljesítményei azóta is példátlanok és folytatás nélküliek Erdély-szerte.

Buster és az Abszur-dum – avagy értjük, de nem is értjük (vagy mégis?)

2002. június 15.

Adva van a tétel: a Buster Keaton-féle burleszk és az abszurd egy pontban találkozik. Jelen írás e tétel „bizonyításáról” szól, amúgy amatőr módra, hiszen nem mondhatom, hogy erős oldalam lenne a matematika, meg egyáltalán bármiféle bizonyítás. Ezért úgy gondoltam, segítségül hívok négy szellemet: három nagy B-ét (értsd, Buster, Bergson, Beckett), no meg a jómagamét, amely csak azért keveredett eme illusztris társaságba – még negyedik kerékként ugyan –, mert semmiképp sem szabadulhatok tőle (lásd alább).

Snuff and go – John Herzfeld: 15 Minutes / 15 perc hírnév

2002. április 15.

Nemigen lehet elmondani, hogy John Herzfeld új opusza hemzsegne az eredeti ötletektől. Hiszen elég filmet láthattunk már a média démoni hatalmáról (itt van, amúgy csípőből, Sidney Lumet 1976-os Networkja, Renny Belvaux 1992-es Man Bites Dogja vagy Gus Van Sant 1995-ös To Die Forja), a Myrick-Sanchez páros 1998-as The Blair Witch Projectje óta a kézi kamerás „film a filmben” trouvaille-ja lerágott csonttá vált, no és a snuff movie-k meg a jedermann-világ Reality TV-s erőszakhabzsolása sem mai csirke a mozivásznon.

Az európai vadnyugat hőskora – A western története 3.

2002. február 15.

Európában a film őskorától kezdve készültek westernek. A század elején Franciaországban Joe Hamman, Németországban pedig Lugosi Béla főszereplésével forgattak vadnyugatinak nevezett filmeket. Az európai western azonban csak a hatvanas években teremtett iskolát.