Libor Anita

Libor Anita

1981-ben születtem Budapesten. 2006-ban diplomáztam a Pázmány Péter
Katolikus Egyetem kommunikáció és magyar szakán kitüntetéssel. 2002.
nyarán részt vettem az első Filmtett-Duna Műhely táborban
Gyergyószentmiklóson filmológusként, ahol eldöntöttem, hogy filmes
újságírással akarok foglalkozni. Az első cikkem a Filmtettben jelent
meg, tisztán emlékszem, Cs. Nagy Sándorral készítettem interjút
Aranyváros című filmje kapcsán. A lapnak azóta is többé-kevésbé
rendszeres szerzője vagyok. 2003-ban kezdtem el dolgozni az elsősorban a
kortárs magyar filmmel foglalkozó magyar.film.hu url-n elérhető magyar
moziportálnál, 2007. óta már szerkesztem is a lapot.

Írásai a Filmtetten (39)

Szappanopera Magyarországon – Szabóéktól a Berényi-klánig

2005. március 15.

A három legnagyobb hatású televíziós műsor a híradó (a többi televíziós műfaj origója), a reklám (vizuális kultúránk legnagyobb formálója) és a társadalmi tudatformákat reprezentáló szappanopera. A televíziózás lényegének azonban kétségkívül a televíziós sorozat felel meg legjobban.

Az utolsó animációs hősök – Will Finn - John Sanford: Home on the Range / A legelő hősei

2005. január 15.

A Pixar Stúdió és a Disney útjai immár hivatalosan is kettéváltak – azóta a Disney-t gyakorlatilag mindenki temeti. Tény, hogy a Disney már túl van a Hófehérkéhez hasonló produkciókkal fémjelzett fénykorán, és az Oroszlánkirály sikere óta igazán nagyot nem tudott durrantani. De azért félteni sem kell őket, hiszen ne felejtsük el, hogy a Lion King videóforgalmazása már a sokadik szériánál tart – szintén minden kisgyermekes családnál kötelező darab a polcon.

Péntek esti csajozáshoz – Gary Winick: 13 Going On 30 / Hirtelen 30

2004. szeptember 15.

A szünidőre való tekintettel a mozikat minden nyáron elárasztják a vakációzó kamaszokat megcélzó filmek. A hasonszőrű főhősök ismerős és kacagtató helyzeteit feldolgozó sztorikat imádják a csemeték, és a felnőttek sem szeretik, ha a nagy melegben valami súlyos mondanivaló fekszi meg a gyomrukat, úgyhogy Gary Winick habkönnyű vígjátékának a sikere elvileg garantált.

Széles sávú látókör – Filmhusztori

2004. augusztus 15.

Egy filmes lapról recenziót írni látszólag könnyű feladat, az ember lánya úgy gondolja, némi nézegetés után könnyedén véleményt formál, majd szavakba önti benyomásait. A filmhu által üzemeltett magyar moziportál esetében a recenzens nehéz helyzetben van, hiszen többórányi böngészés után sem lehet kivesézni a különböző filmhu-s honlapokat. De ez a jó.

Nemzetisége ismeretlen – IV. Filmfelújítási Konferencia – Budapest, Örökmozgó, 2004. március 18-23.

2004. május 15.

A filmfelújítási konferencia szakkifejezés négy éve létezik a magyar filmfelújítás szókincsében is. 2001-ben még a bolognai archívum javaslatára, és egy európai uniós támogatás keretében jött létre az első, azóta önerőből és szponzorok segítségével működik a rendezvény. 2004-ben immáron negyedik alkalommal került sor a Filmfelújítási Konferenciára a budapesti Örökmozgó moziban.

Érdekes csírák – 35. Magyar Filmszemle – Budapest, 2004. január 26–február 5. – SZFE vizsgafilmek szekció

2004. március 15.

A 35. Magyar Filmszemlén is megejtette évenkénti szokásos bemutatkozását a magyar filmes szakképzést biztosító Színház és Filmművészeti Egyetem, amikor öt blokkban vetítette az idei vizsgafilmek termését. Adásrendezők, televízió-rendezők és kameramanok egyaránt számot adhattak tudásokról – volt itt minden: Örkény-adaptációk garmadától televíziós riportokon ívelt az út a kisjátékfilmekig. Vegyes színvonal: biztos technikai tudás, hiányos történetek, érdekes csírák jellemezték ezt a mintegy harminc filmet – lássuk most az említésre méltóakat.

Libor Anita

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott