Libor Anita

Libor Anita

1981-ben születtem Budapesten. 2006-ban diplomáztam a Pázmány Péter
Katolikus Egyetem kommunikáció és magyar szakán kitüntetéssel. 2002.
nyarán részt vettem az első Filmtett-Duna Műhely táborban
Gyergyószentmiklóson filmológusként, ahol eldöntöttem, hogy filmes
újságírással akarok foglalkozni. Az első cikkem a Filmtettben jelent
meg, tisztán emlékszem, Cs. Nagy Sándorral készítettem interjút
Aranyváros című filmje kapcsán. A lapnak azóta is többé-kevésbé
rendszeres szerzője vagyok. 2003-ban kezdtem el dolgozni az elsősorban a
kortárs magyar filmmel foglalkozó magyar.film.hu url-n elérhető magyar
moziportálnál, 2007. óta már szerkesztem is a lapot.

Írásai a Filmtetten (39)

Egyenletesen közepes színvonalon – XI. Titanic Filmfesztivál, Budapest, 2003. október 9–19. – Fiatal hajtások szekció

2003. november 15.

Az idei Titanicon külön kis fesztivál szerveződött a kezdő francia filmesek bemutatkozása végett, az elsőfilmeseket támogató GAN Alapítvány jóvoltából. A FranciArt, azaz a Magyarországi Francia Évad Keretében három rendezőt is vendégül láttak: Amalia Escriva, Olivier Jahan, Thomas de Their Mundruczó Kornéllal, Pálfi Györggyel és Török Ferenccel beszélgetett a Toldi mozi filmfinanszírozásról szervezett kerekasztal-beszélgetésén.

Filmtörvényről – érthetően – A magyar példa

2003. október 15.

Magyarországon a filmtörvény-mizéria már annyira régen húzódik a szakmának nevezett körökben, hogy azt hihetnénk, az ókori görögök is ismerték. Pedig alig tizenkét éves múltra tekint vissza a huzavona, amelynek végére úgy tűnik, most ősszel végre pont kerülhet.

Nick Hornby addiktív hősei – A Hornby-adaptációkról

2003. szeptember 15.

Valószínűleg rengeteg recept van a filmkészítők fejében arról, hogy miként lehet egy filmet biztos befutóvá tenni. A biztonság kedvéért érdemes olyasmit választani a film témájául, ami már egyszer bizonyított. Mondjuk egy habkönnyű bestsellert a könyveladási listák éléről, és máris lehúzhatunk még egy bőrt ugyanarról a témáról. Könnyen kalkulálható nézőszámot kínál a producereknek is, úgyhogy nincs más hátra, mint keresni egy fordulatos, lendületes, pörgős történetet.

„Hétvégén nem a Balatonra mentünk, hanem filmet csináltunk” – Beszélgetés Dyga Zsombor filmrendezővel

2003. június 15.

Dyga Zsombor Tesó című – egyébként már a negyedik – nagyjátékfilmje favorit minden szinten: már a szemlén is hatalmas sikere volt, a külföldi kritikusok dicsérték és tizenhárom szavazat híján csúszott le a közönségdíjról. A Tesó forgalmazása erős médiatámogatással indult, és kezdenek felcsillanni a külföldi forgalmazás esélyei is. Az ide és az innen vezető útról beszéltettem a rendezőt.

Charlotte, aki épp Dominique – Gillian Armstrong: Charlotte Gray

2003. április 16.

Az élet Franciaországban sem fenékig tejfel, főleg ha éppen világháború van és már a második. A Stendhalt eredetiben olvasó skót Charlotte felkelti a francia ellenállás angol támogatóinak az érdeklődését, akik gyors ütemben kiképzik a jótét lelket hírvivőnek. Az ifjú kémnő viharos gyorsasággal beleszeret egy angol pilótába és amikor a fiú gépe lezuhan Franciaországban, a lány gondolkodás nélkül utána megy. Új személyiséget is kap: a szőke Charlotte-ból barna Dominique lesz, akinek rádióalkatrészeket kell csempésznie a francia Résistance-nak. Ám ő mindenekelőtt a szerelmét keresi, és az erről folytatott cseppet sem kedélyes csevely során bajba sodor egy másik kémnőt, aki ebbe bele is hal. Ekkor mind a nézőt, mind a címszereplőt megcsapja a film komolyságának a szele.

A plázs csendes morajlása – Mundruczó Kornél: Szép napok

2003. április 16.

Mundruczó Kornél. Az a színészből lett rendező, aki a maga huszonnyolc évével és félkész rendezői diplomájával a zsebében már megoszt mindenkit: szakmát és közönséget egyaránt. Harmadéves egyetemista kora óta nem volt olyan magyar filmszemle, amelyikről üres kézzel távozott volna, és most már a külföld is elismeri tehetségét. A mondat már szállóigévé vált a szakmában: övé minden idők legerősebb pályakezdése a magyar filmben. A kérdés adott: szemfényvesztés vagy valódi mutatvány?

Öreg rókák, béta és állami költségvetés – Versenyen kívüli játékfilmek szekció. Budapest, Mamut mozi, 2003. január 28. – február 4.

2003. március 15.

A 34. Magyar Filmszemlén is igen tarka képet mutatott az információs nagyjátékfilmek programja. Mert egyrészről mára már a versenyprogramon kívül indulnak az olyan nagy mesterek, mint Jancsó Miklós vagy Makk Károly, az olyan nagy költségvetésű állami filmek, mint a Bánk bán, vagy a Hídember, azok a koprodukcióban készült filmek, amelyeknek szülőhazánkhoz már vajmi kevés köze van, és persze itt kapnak helyet a versenyprogramból kiszorult filmek is.

Libor Anita

Friss film és sorozat

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat