Keleten a helyzet változatlan – Scandar Copti, Yaron Shani: Ajami

2010. március 30.

Az Ajami című izraeli alkotás azzal írta be magát a nemzetközi filmes köztudatba, hogy egyike volt az öt, legjobb külföldi film kategóriában döntőbe került mozinak az idei Oscar-gálán. Ebből menten arra következtethetnénk, hogy egy szájbarágós celluloid-békehimnusszal van dolgunk, az Ajami azonban rácáfol az előítéleteinkre.

Négyszázezer csapás – Lee Daniels: Precious: Based on the Novel Push by Sapphire / Precious - A boldogság ára

2010. március 18.

Az idei Oscar-gálán tanúi lehettünk, hogyan utánozza az élet a fikciót. Bár Gabourey Sidibe színésznő koránt sem élt olyan körülmények között, mint az általa alakított Precious, mégis olyasmit élt át a díjátadón, amiről filmbeli karaktere álmodott. A korábban színészkedésre nem is gondoló, névtelen lány jutalma villámgyorsan jött siker és szakmai elismerés lett, a közönségé pedig egy emlékezetes film.

Az ember, aki hallotta a csend mögött az ordítást – Werner Herzog-portré 2.

2010. március 1.

„Nincs harmónia az univerzumban” – mondja Werner Herzog, aki egész életművében ezt a filozófiát próbálta megfogalmazni a lehető legköltőibb módon. Az Aguirre, Isten haragjától a Fitzcarraldóig kizárólag remekművek jelezték a gondolat finomodásának fázisait, de a későbbi, fáradtabb művek is egy szokatlanul elszánt direktort mutatnak be, akinek mindig van mondanivalója.

Az ember, aki hallotta a csend mögött az ordítást – Werner Herzog-portré 1.

2010. február 26.

Az egykori modernista zseni, botrányhős és celluloidköltő Werner Herzog számtalan feledhetetlen alkotással ajándékozta meg a filmtörténelmet. A 90-es években szinte végig hallgató direktor az ezredfordulót követően újra erőre kapott, 2009-ben pedig egyenesen két filmet is tető alá hozott. Ezek közül a Mocskos zsaru most kerül a magyarországi mozikba (Romániában már bemutatták – a szerk.), ami jó apropó az életmű áttekintéséhez.

Válogatott gyöngyszemek – Szerzőiség a klipművészetben 5.

2010. február 19.

Tanulmánysorozatunk utolsó részéhez értünk, melyben négy kivételes rendezőt mutatunk be. Búcsúajándék helyett tehát íme a botrányhős Jonas Åkerlund, a hiper-szürrealista Floria Sigismondi, a talányos Adam Jones és a testeket előszeretettel egymásra fotózó Stéphane Sednaoui munkásságának bemutatása.

A vízilovakat lelövik, ugye? – Molnár György: Ki/Be Tawaret

2010. február 11.

Molnár György filmjében van egy fiatal bölcsész csaj, egy züllött kamaszfiú, egy nőgyógyász, aki esténként egy jazzklubban szaxofonozik, aztán van még aranygaluska, szex és néhány víziló, hogy mást ne említsünk. Hogy mindez hogy áll össze filmmé, az sem ebből az írásból, sem magából a filmből nem derül ki.

Túszdráma tét nélkül – Martin Csaba: Brooklyn

2010. február 9.

Ha valaki pár szereplővel készít filmet egyetlen helyszínen, akkor számolnia kell azzal, hogy meglepő fordulatok és remek alakítások hiányában mozija unalomba fullad. A Brooklyn láttán kizárólag azon morfondírozik a néző, hogy mi mindent lehetett volna jobban megcsinálni ebben az érdektelenségbe fulladó darabban.

Csoportos foglalkozás – Almási Réka: Team Building

2010. február 8.

Egy csapatépítő tréning lehet embereket összemelengető esemény, napokig tartó féktelen tivornyázás, vagy olyan mentális kiképzés, amely során a dolgozók fejleszthetik szakmai tudásukat. A Team Building alaphelyzetéből egy szórakoztató vígjáték is kerekedhetne, de ebben az esetben nem erről van szó: Almási Réka sokkal inkább pálcát akar törni a rabigába döntő Nyugat előtt meghunyászkodó magyarok felett.

Az Olajgyártól az Akadémiáig – Szerzőiség a klipművészetben 4.

2010. január 29.

Ezen a héten két jelentős angliai alkotóműhellyel és azoknak formabontó rendezőivel foglalkozunk. Az Oil Factory többek között Jamie Thraves-szel ajándékozta meg a popkultúrát, míg az Academy Films égisze alatt olyan alkotók ragadtak kamerát, mint Walter Stern, vagy a mára kultikussá vált Jonathan Glazer.

Az álmoktól a rémálmokig – Szerzőiség a klipművészetben 3.

2010. január 22.

Tanulmánysorozatunk harmadik részében ismét kliprendezésben jó nevet szerező művészek alkotói portréira koncentrálunk. Szó lesz egy csodálatos elméről (Michel Gondry), egy veszedelmes elméről (Chris Cunningham) és egy bizonyos Anton Corbijnról, aki önmagában egy komoly művészeti intézmény.