Versenyfilmek a szemlén I. – Nyár utca, nem megy tovább; Az ügynökök a paradicsomba mennek; Diamond Club

2011. május 7.

A szemle mozis bemutatót megért versenyfilmjeiről (Pál Adrienn, A Frankenstein-terv, A zöld sárkány gyermekei, Üvegtigris 3) már volt kritikánk – íme, pár keresetlen, rövid sor a szekció töltelékfilmjeiről. Folytatás hétfőn.

Már megint támad a Mars – Jonathan Liebesman: Battle: Los Angeles / A Föld inváziója – Csata: Los Angeles

2011. április 4.

A Föld inváziója – Csata: Los Angeles (továbbiakban: a film) esetében a történet leírásával nem kell sokat bíbelődni. Jönnek az ufók, karóval, nem virággal, nem köszönnek, tüzelnek, a nagyon bátor és nagyon amerikai katonák pedig lépnek, jó szokásukhoz híven. Ismerős, nem? Ezt A függetlenség napját azonban A sólyom végveszélyben modorában forgatták le.

Egy tánc, és más semmi – Zack Snyder: Sucker Punch / Álomháború

2011. március 28.

A moziban előttem ülő pár jól informált női tagja a film kezdése előtt megkérdezte a pasiját, hogy mit is lát majd. A férfi csak ennyit mondott: „Az rendezte, aki a 300-at. Látványos baromság.” Ennél precízebben nem is foglalhatta volna össze az Álomháborút, ami igazából egy kétórás trailer. Csak nem tudni, mihez…

Testvérek a pofonok földjén – David O. Russell: The Fighter / A harcos

2011. február 14.

David O. Russell rendező 1999-ben a Sivatagi cápákkal (Three Kings) gurított nagyot, azóta nem sok említésre méltó munkát tett le az asztalra. A harcos lett a második győzelemmel végződő meccse, és még ha nem is kiütéssel viszi földre a nézőt, a pontozásnál egyértelműen az ő javára billen a mérleg.

Táncos a sötétben – Darren Aronofsky: Black Swan / Fekete hattyú

2011. január 13.

A Fekete hattyú sok hasonlóságot mutat Aronofsky legutóbbi sikerfilmjével, A pankrátorral. Most nem egy hidrogénezett hajú erőembert látunk, hanem pont az ellentétét: egy törékeny balerinát, de neki is ugyanúgy végig kell járnia a maga passióját, ahogy a bunyós Randy Robinsonnak, és az ő „kereszthalálára” is egy színpadon kerül sor.

A szív a fontos, nem a haj – Byron Howard, Nathan Greno: Tangled / Aranyhaj és a nagy gubanc

2010. december 6.

Egy Walt Disney-animációs filmre nem azért ül be az ember, hogy elképesztően innovatív és tradíciókat felülíró megoldásokat lásson, hiszen a Disney maga a tradíció. Olyan, mint a nagyi főztje: együnk bárhol is a világon, kevés nagyobb öröm van annál, mint hazatérve bedobni egy adagot az öreglány ebédjéből. Az Aranyhaj és a nagy gubanc is ilyen kaja, jó étvágyat hozzá!

Cirkuszt és fekáliát a népnek! – Jeff Tremaine: Jackass 3D

2010. november 23.

Johnny Knoxville rohadt jól kitalálta. Összegyűjtött néhány nehézsúlyú elmebeteget, aki nem gondolkodik, ha valami nyaktörő mutatványt vagy gyomorforgató gusztustalanságot kell elkövetni, ezzel pedig úgy keresi hülyére magát, hogy a szeme folyton könnyes a röhögéstől. Már csak az a kérdés, hogy az MTV-sorozatból készült egészestés 3D-film mit keres a moziban? A válasz megint pofonegyszerű: sok pénzt!

Ballada az utolsó bostoni cowboyról – Ben Affleck: The Town / Tolvajok városa

2010. október 28.

Bár aki egy tökös bankrablós gengszterfilmet akar látni, annak sok lehet a romantika, aki pedig szerelmes drámára számít, az meghökkenhet az akciójelenetek láttán, a Tolvajok városában az a jó, hogy végül senkinek sem okoz csalódást. Sőt, még többet is ad a nézőnek, mint amire az számított.

Ülj le és járj – Jessica Hausner: Lourdes

2010. október 21.

Kábé a film felénél elhangzik egy vicc, ami arról szól, hogy a Mennyországban azon tanakodnak az égiek, ezúttal hol csináljanak csodát. Jeruzsálem? Már megvolt. Betlehem? Az is – mondja Szűz Mária –, legyen most mondjuk Lourdes. A történetnek nincs csattanója, de remekül összefoglalható vele az egész alkotás.

A padawan esete a plazmagömbbel – Jon Turteltaub: The Sorcerer's Apprentice / A varázslótanonc

2010. augusztus 4.

Pár hónapon belül a második kalandfilmet fogadhatjuk a Bruckheimer-művek háza tájáról. Legutóbb a Perzsia hercege vérzett el a kritikusoknál, most pedig a Varázslótanonc kárhozott hasonló sorsra. A filmből ugyan kiderül, mi az a „magyar tükörcsapda”, összességében azonban egy középszerű, lélektelen moziról van szó.