Ferenczi Szilárd

Ferenczi Szilárd

Születtem 1977-ben Fogarason, ott láttam moziban A Birodalom visszavágot, amelyből ugyan nem sokat értettem tízévesen, de alapvetően megváltoztatta a karriervíziómat: már nem ingadoztam a csendes proletár és a római katolikus plébános jövőképek között, immár egy birodalmi lépegetőben csavarlazító kívántam lenni. Aztán mégiscsak történészi pályára léptem, de adtam el már Kolozsváron díszhalat, voltam pincér, csapos és Csíkszeredában építőipari segédmunkás is. Mivel a késve leadott kéziratok dacára a szerkesztők mégiscsak életben hagynak, szabadidőmben filmajánlókat is írok.

Írásai a Filmtetten (149)

A húzás ideje – ifj. Florin Piersic: Killing Time

2013. március 8.

Egy üres nézőtér roppant nyomasztó élmény, különösen ha a rajtam kívül senkinek vetített film úgy edz a közepesen jó végkifejletre, hogy hetvenvalahány percen keresztül, szuszogósan meg-megtorpanva, egyik mélypontról a következő, mélyebb pontra küzdi, nyomja, döngöli pár amerikai forrásból összekalapált, vékonyka cselekményét. Mindeközben pedig másra alig terjedő figyelemmel összpontosít a krimikben javarészt használatos eszközök közül egyetlenegyre, a késleltetésre. De arra aztán nagyon.

Hős, zuhanórepülésben – John Moore: A Good Day to Die Hard / Die Hard - Drágább, mint az életed

2013. február 19.

Ahogy telik az idő, az akciófilmek sorában kétségkívül sokrétűnek számító Die Hard-franchise egyenes arányban kopaszodik főhősével. Míg azonban John McClane koponyája az idő múlásának engedve búcsúzik lemondóan a hajszálaktól, a sorozatból mintha erőnek erejével tépdesnék ki mindazon összetevőket, amelyekre támaszkodva az utóbbi 25 esztendőben ez a bátor, gunyoros, érző és rettentő sokat vérző New York-i zsaru képes volt percenként elakasztani pár lélegzetet a nézőtéren.

Megfigyelés alatt – Bemutatták Lakatos Róbert és Bálint Arthur kisjátékfilmjét

2013. február 8.

Valami egészen szokatlan dolog történt 2013. február 7-én este fél 10 körül a kolozsvári Bulgakov kávéház füstben fuldokló csukott teraszán: megszületett az erdélyi magyar közönségfilm. Harmincegy perc alatt, mindjobban erőre kapva, az öt tévéképernyőt önfeledten bámuló közönség szeme láttára lábra állt, kissé megrázta magát és lőn. Kérném itt bejátszani Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra nevű szimfonikus költeményét.

Az öldöklő bandzsal – RZA: The Man with the Iron Fists

2012. december 12.

A keleti harcművészetek különös legendáinak és abszurd látványvilágának filmes kombinációja megfelelően kusza és gyermeteg ahhoz, hogy már a kamaszkorból kilépő ifjak között is alig akadjon elvetemült rajongója. A Wu-Tang Klan atyja, a rapper RZA (polgári nevén Robert Fitzgerald Diggs) egy olyan ritkaságszámba menő felnőtt, aki nem csak örömmel nézi, de gyűjti, sőt, betéve ismeri a klasszikus martial-arts zsáner összes darabját – ha hinni lehet a mítosznak.

A perzsa hadművelet – Ben Affleck: Argo / Az Argo-akció

2012. november 14.

Pár hónappal azután, hogy a Voyager 1 űrszonda alig 280 000 km távolságban elröppent a Jupiter mellett, a Philips bemutatta az első CD-t, a Szovjetunió megtámadta Afganisztánt, a világra jött Pink és Románia a hetedik ötéves terv dicsőséges útjára lépett, nos ekkortájt valahol Teheránban Tony Mendez CIA-ügynök hat amerikai diplomata hazajuttatásán fáradozott.

Tangafrász – Steven Soderbergh: Magic Mike

2012. augusztus 8.

A hollywoodi filmgyártás egyik sarokköve az amerikai álommal szoros kapcsolatot ápoló romantikus vígjáték, egy olyan országban, ahol az egyénnek alapvető jogai közé tartozik a boldogság kergetése. Nincs elég magas hegy, sem elég széles folyó, mi útját állhatná. Ha nemigen boldogul, betér a moziba és meglesi, hogyan csinálják a szépek, gazdagok vagy okosak.

Nem Penge, de még Buffy sem – Timur Bekmambetov: Abraham Lincoln: Vampire Hunter / Abraham Lincoln, a vámpírvadász

2012. június 26.

Nyár van, és ilyenkor Hollywood kéthetente meglepi a világot valami nagyméretűvel. Gőgös-naivan blockbusternek hívja, ami gyorsfordításban ugye tömbrepesztőt jelent, pontosabban a nézők hatalmas esztétikai torlaszán áttörő győzelemfilmet. Kasszasiker, a tengerentúli filmipar pénzügyi értelmezésében. Saját fogalomfeloldási kísérletem az Abraham Lincoln, a vámpírvadászt mint blockbustert valahogy így fordítja: sírkövet magára borítva hencegő, temetnivaló szájhős.

Ferenczi Szilárd

Friss film és sorozat

  • La cocina (A konyha)

    Színes filmdráma, 139 perc, 2024

    Rendező: Alonso Ruizpalacios

  • Moromeții 3

    Fekete-fehér filmdráma, 110 perc, 2024

    Rendező: Stere Gulea

  • Oddity (Valami különös)

    Színes horror, thriller, 98 perc, 2024

    Rendező: Damian Mc Carthy

  • Konklávé

    Színes filmdráma, thriller, 120 perc, 2024

    Rendező: Edward Berger

  • Gladiátor II.

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, 150 perc, 2024

    Rendező: Ridley Scott

  • Cáfolat

    Színes filmdráma, tévésorozat, thriller, 343 perc, 2024

    Rendező: Alfonso Cuarón

  • Wicked

    Színes fantasy, musical, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Jon M. Chu

  • Eretnek

    Színes horror, thriller, 110 perc, 2024

    Rendező: Scott Beck, Bryan Woods

  • Itt (Here)

    Színes filmdráma, 104 perc, 2024

    Rendező: Robert Zemeckis

  • A Föld éneke

    Színes dokumentumfilm, életrajzi, 90 perc, 2023

    Rendező: Margreth Olin

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

Szavazó

Gyűjtesz még filmeket?

Szavazó

Gyűjtesz még filmeket?

Friss film és sorozat

  • La cocina (A konyha)

    Színes filmdráma, 139 perc, 2024

    Rendező: Alonso Ruizpalacios

  • Moromeții 3

    Fekete-fehér filmdráma, 110 perc, 2024

    Rendező: Stere Gulea

  • Oddity (Valami különös)

    Színes horror, thriller, 98 perc, 2024

    Rendező: Damian Mc Carthy

  • Konklávé

    Színes filmdráma, thriller, 120 perc, 2024

    Rendező: Edward Berger

  • Gladiátor II.

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, 150 perc, 2024

    Rendező: Ridley Scott

  • Cáfolat

    Színes filmdráma, tévésorozat, thriller, 343 perc, 2024

    Rendező: Alfonso Cuarón

  • Wicked

    Színes fantasy, musical, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Jon M. Chu

  • Eretnek

    Színes horror, thriller, 110 perc, 2024

    Rendező: Scott Beck, Bryan Woods

  • Itt (Here)

    Színes filmdráma, 104 perc, 2024

    Rendező: Robert Zemeckis

  • A Föld éneke

    Színes dokumentumfilm, életrajzi, 90 perc, 2023

    Rendező: Margreth Olin

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy