Búzás Anna

Búzás Anna

Írásai a Filmtetten (42)

Sikertelen próbálkozás – Lucian Georgescu: Tatăl fantomă

2012. március 13.

Ha a saját rendezőink is olyan kliséken keresztül ábrázolják az országot, mint vámpírok és lerobbant posztkommunista helyszínek, akkor ne csodálkozzunk majd, ha ezek a jellemzők „természetessé” válnak Romániával kapcsolatban. Lucian Georgescu ugyanis teljesen lebutítva jeleníti meg az országot és az embereket. Ha legalább viccesen tenné, akkor rendben is lenne, de csak próbál vicces lenni.

„Újraélesztett” bábok – James Bobin: The Muppets / Muppets

2012. január 24.

Régi sorozatból új filmet készíteni csak akkor érdemes, ha valamit hozzáadunk, ha valami aktuálissal tudjuk kiegészíteni vagy a kettő viszonyából tudunk valami újat kihozni. Csak azért filmet készíteni a legendás The Muppet Show-ból, mert annak biztosan lesz közönsége, olcsó reklámfogás. Pedig valami ilyesmi történhetett, ugyanis a Muppets az egykori tévésorozat bármelyik epizódjánál gyengébb.

Családi kötelékek – David Michôd: Animal Kingdom – A rettegés birodalma

2011. december 7.

Tarantino szerint ez a film 2010 harmadik legjobb filmje, de én meg merném kockáztatni, hogy az első – legalábbis ami a történetet illeti. David Michôd olyan forgatókönyvet vitt a vászonra, amelynek eredményeként a néző egy percig sem tud nyugton ülni. A film minden egyes perce maximális feszültséggel bír, és a végkimenetel állandóan átíródik. Ezt nevezem meglepetések filmjének!

Erdélyi filmesek a pénzszerzés nehézségeiről – Szakmai kerekasztal a 11. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapokon, 2011. október 7.

2011. október 10.

A tegnap véget ért Filmtettfeszt idén először szakmai kerekasztal-beszélgetést szervezett. A pénteken délután 3 órától a Sapientia Egyetem Óváry-termében tartott esemény témája: Az erdélyi (magyar) filmgyártás jelene, jövője, lehetőségei. A meghívottak között szerepelt dr. Néder Sarolta, a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap támogatási vezérigazgató-helyettese, Zágoni Balázs, a Román Országos Filmközpont (CNC) igazgatói tanácsának tagja, és a frissen megalakult Erdélyi Magyar Filmszövetség igazgatótanácsi tagjai, Felméri Cecília, Lakatos Róbert, valamint Bálint Arthur.

Akció + lány = Hanna – Joe Wright: Hanna – Gyilkos természet

2011. június 28.

Ambivalens viszonyulást vált ki ez a film a nézőből: egyszerre jó is, meg nem is. Végig fenntartja a nézőben a feszültséget, fokozatosan adagolja az információt, míg a végére minden szépen kikerekedik. És mégis marad egyfajta hiányérzet bennünk, nem kapunk minden kérdésre választ.

Aludj velünk! – Roger Michell: Morning Glory / Ébredj velünk

2011. március 24.

Azok a filmek, amelyek film- vagy tévéműsorok készítéséről szólnak, többletjelentéseket hordoznak, okkal van megmutatva bennünk a apparátus. Ez a film kivétel. Az apparátus szerepeltetése ugyanakkor az önreflexív tartalmak kibontására is lehetőséget adna, de itt szó sincs önreflexivitásról vagy valamiféle pluszról – csak a szórakoztatás a cél, de sajnos még az sem sikerül.

Donorsors – Mark Romanek: Never Let Me Go

2011. február 24.

Sci-fi – noha ez a legfontosabb tudnivaló a filmmel kapcsolatban, Mark Romanek olyan környezetbe helyezte a történetet, ahol a film tudományos-fantasztikus mivoltáról szinte teljesen megfeledkezünk: olyan mintha egy Jane Austen-adaptációba csöppennénk bele, a hősnőket is láttuk már ilyen filmekben (Keira Knightley, Carey Mulligan).

Búzás Anna

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins