Pálfi György, Ruttkay Zsófia és Nagy V. Gergő filmterve nyert a Les Arcs-on Pálfi György, Ruttkay Zsófia és Nagy V. Gergő filmterve nyert a Les Arcs-on

Pálfi György, Ruttkay Zsófia és Nagy V. Gergő filmterve nyert a Les Arcs-on

A franciaországi Les Arcs European Film Festival koprodukciós fórumán díjazták a trió A hang (The Voice) című filmtervét: elnyerte az Arte kulturális televízió legjobb filmtervnek járó díját.

A tervet, amelyet 26 projekt közül találtak a legjobbnak, Pusztai Ferenc, a film producere mutatta be a fórumon, és hétfőn este személyesen vette át a 6000 euróval (1,9 millió forint) járó elismerést – tájékoztatta a Vertigo Media az MTI-t kedden. A hang (The Voice) néhány hónapon belül a harmadik nemzetközi elismerést kapta.

A film a Pusztai vezette KMH Film gyártásában a tervek szerint 660 millió forintos költségvetéssel készül. A Magyar Nemzeti Filmalap eddig a forgatókönyv-fejlesztésre 2 millió forintot ítélt meg, és a produkcióban koprodukciós partnerként részt vesz a francia Sciapode és a magyar Origo Film Group. A film a tervek szerint részben az Egyesült Államokban és angol nyelven forog majd.

A hang egy harmincas magyar újságíróról szól, aki sosem találkozott a 70-es években Amerikába disszidált és eltűnt apjával, de saját családalapítása küszöbén elhatározza, hogy elutazik az Egyesült Államokba, és megkeresi őt. Az apa tudósként egy olyan kutatócsoportban dolgozott, amely az űrből érkezett hangokat vizsgálta, bizonyítékot keresve arra, hogy van-e intelligens élet a Földön kívül. A film azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy egyedül vagyunk-e a világban – olvasható a közleményben.

A filmtervet december elején a 32. Torinói Filmfesztivállal párhuzamosan megrendezett Torino FilmLab filmtervfejlesztő fórumán díjazták, előtte pedig az Európai Unió oktatási, audiovizuális és kulturális támogatási platformja, a MEDIA programja ítélt 50 000 eurós támogatást a projektnek. A hang akkor a második legnagyobb támogatási összegben részesült a MEDIA program egyedi projektjei között és a legnagyobb összeggel támogatták a magyar filmtervek közül.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini