Németországban is versenyez a Too Close Németországban is versenyez a Too Close

Németországban is versenyez a Too Close

Püsök Botond filmjének németország premierje a Kasseler Dokfest műsorában lesz szombaton, november 19-én.

„A pedofília és a gyermekmolesztálás olyan bűn, ami minden jóérzésű embert zsigerileg taszít. Ugyanezt érzik annak az erdélyi falunak a lakói is, amelyben a kilencéves Pirkót szexuálisan bántalmazta a saját nevelőapja. Csakhogy a falusiak nem hiszik el, hogy ilyesmi náluk megtörténhet. Ez adja a Too Close legfelháborítóbb rétegét, hiszen Pirkónak és családjának ebben a korlátolt, a végletekig ellenséges közegben kell élnie azok után is, hogy a tettes börtönbe került”  – írtuk Püsök Botond első egészestés dokumentumfilmjéről.

A már különböző munkafázisaiban is díjakat nyert Too Close bemutatója a szarajevói fesztiválon volt júliusban, romániai premierje pedig a legrangosabb hazai dokumentumfilmfesztivál, a szebeni Astra műsorában volt októberben. A film elnyerte az Astrán a feltörekvő tehetségeknek („voci emergente”) szentelt szekció fődíját, amiért – a zsűri indoklása szerint – „a legegyszerűbb filmes eszközökkel mutat meg egy hátborzongató túléléstörténetet”.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat