Mózes, a hal és a galamb Mózes, a hal és a galamb

Mózes, a hal és a galamb

Ezzel a címmel forgalmazzák az Utóéletet Olaszországban.

Zomborácz Virág számos fesztiváldíjjal jutalmazott, első egészestés munkáját januártól forgalmazzák az olasz mozikban, sőt, ezen a héten Mantovában az olasz művészmozik szövetségének (FICE) éves találkozóján már az országos mozipremiert megelőzően is műsorra tűzik a magyar filmet – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Az Utóéletet eddig több mint 22 000-en látták a magyarországi a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában, jelenleg is műsoron van a budapesti Örökmozgó helyén nyílt Art+ Cinema moziban és hamarosan megjelenik DVD-n.

A Kristóf Márton, Petrik Andrea, Anger Zsolt és Gálffi László főszereplésével készült Utóélet világpremierje a Karlovy Vary-i filmfesztiválon volt tavaly, majd Spanyolország rangos filmes eseményén, a valladolidi filmfesztiválon a Meeting Point válogatás legjobb filmjét illető díjat nyerte el. Zomborácz Virág alkotását fődíjjal jutalmazta az olaszországi Bergamo filmfesztiváljának zsűrije márciusban, majd Vilniusban a főszereplő Kristóf Márton kapta a legjobb színész díját. Temesváron az Utóélet nyerte a közönségdíjat az európai filmek fesztiválján júliusban.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?