Címke: utóélet

Beleszületett a szabadságba és nem tud mit kezdeni vele – A 2010-es évek nemzedékreprezentációja a magyar filmben

2015. augusztus 4. – írta

A magyar szerzői filmre jellemző „generációs tematika” a rendszerváltás által hozott változások hatására sem tűnt el. Bár a gyártási struktúra/támogatási rendszer megváltozása mellett a művészfilmes hagyomány is jelentős átalakuláson ment keresztül, az továbbra is jellemző, hogy a fiatal magyar filmesek hasonló – egy adott generációra jellemző – jegyekkel ruházzák fel hőseiket, ezáltal kapcsolván őket egy nagyobb közösségbe. Jelen tanulmány a 2010-es évek nemzedékének mozgóképes ábrázolását vizsgálja meg három filmen keresztül.

Reisz Gábor nyerte a legjobb rendező díját Szófiában

2015. március 16. – írta

Újabb nemzetközi elismerésben részesült a hétvégén a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című magyar diplomafilm. Reisz Gábor a legjobb rendező díját nyerte el Bulgária 19. alkalommal megrendezett, legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján.

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?