Meghalt Eric Rohmer Meghalt Eric Rohmer

Meghalt Eric Rohmer

89 évesen elhunyt Eric Rohmer filmrendező, a francia újhullám egyik legjelentősebb alakja – tájékoztatott az MTI.

A francia mozi legendás rendezője Jean-Marie Maurice Scherer néven 1920. április 4-én született a franciaországi Tulle-ben. A második világháború utáni francia újhullám filmkorszak kulcsfigurája, a Cahiers du cinéma francia filmes szaklap alapítója és 1963-ig szerkesztője volt.

Művésznevét Erich von Stroheim színész-rendezőtől és Sax Rohmer írótól, a Fu Manchu-sorozat szerzőjétől kölcsönözte. Ötven év alatt 24 játékfilmet forgatott, melyek közül az Éjszakám Maudnál című filmjéért két Oscar-jelölést kapott, a legjobb idegen nyelvű film, valamint a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. Az O. márkiné a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének nagydíját nyerte el, a Pauline a strandon a Berlini Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve-díjat kapta. A zöld sugárért Arany Oroszlánt vehetett át a Velencei Filmfesztiválon.

Utolsó filmjét, az Astrée és Céladon szerelmeit 2007-ben forgatta. „Ezután a film után, azt hiszem, nyugdíjba vonulok” – mondta a film bemutatóján a Velencei Filmfesztiválon.

Rohmert gyakran nevezték rejtőzködő művésznek, aki nem szívesen lépett a nyilvánosság elé, még a civil nevét is művésznévre cserélte. Eredetileg irodalomtanárnak készült, s fiatalkorában néhány regényt is megjelentetett Gilbert Cordier álnéven.

Írói készségét az ötvenes évek elején a filmművészetről írt cikkeiben is bizonyította: megalapította a Gazette du Cinéma című filmes magazint, miközben a párizsi Latin Negyed filmklubját vezette, ahol azokkal az újságírókkal (Jean-Luc Godard, François Truffaut, Claude Chabrol vagy Jacques Rivette) találkozott, akikkel együtt később a francia újhullám legnagyobb rendezőivé váltak.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes